Buzi-e vagy kismalac?

A kurtafarkú kismalac dúrogatott nagy szomorúan az Üveghegyen túl ugyan, de a Turuldombon (ahol lakik a keresztény kultúra) innen, a szögesdrótok tövében. Bebocsátást várt ugyanis a Nagy Nemzeti Anyához, aki adta a menlevelet a Turuldombhoz tovább, ahová nem juthatott el akárki malacfia vagy malaclánya. Dúrogatott tehát a kurtafarkú kismalac a szemétdombon a kastély mellett, amiben lakott a Nagy Nemzeti Anya. Dohogott, dúrogatott, hiszen ugyanis azért nem nyert bebocsátást a kastélyba, mert kurta volt a farka neki. Hiába gondolta, milyen egy baromság ez már, de apelláta az nem volt, a Nagy Nemzeti Anya ugyanis elveket vallott, és kemény elvei voltak neki, hogy mind az összes mesehősöknek makulátlanoknak kell lenniük az ő orientációjukban.

Szexuálisan teljesen orientálódniuk kellett az irányba, amit a Nagy Nemzeti Anya szabott meg. A kurtafarkú kismalac pedig még elibe sem tudott járulni, mert ugyanis volt ott egy mahomet ajtónálló, aki azt mondta neki, nagyon kurta ez a te farkad kismalac, nem vagy-e buzi-e, illetve pontosabban, hogy buzi-e vagy, ezt kérdezte tőle a mahomet ajtónálló. És a kurtafarkú kismalac magyarázta volna, hogy kérdezzen a kondából akármely malaclányt, aki mind bizonyíthatná, elmesélhetné ennek épp az ellenkezőjét, de idáig már el sem jutott. Két nappal azelőtt beverte ugyanis az oldalát, amin véraláfutás keletkezett, és ez gyógyultában sárga lett, zöld meg lila, így a mahomet ajtónálló csak rámutatott és mondta neki, letéplek, mint Előd a zászlót, és belerúgott az amúgy is fájó oldalába neki.

Hát ezért dúrogatott a kurtafarkú kismalac a szemétdombon, keresve, hogyan juthatna be mégis a Nagy Nemzeti Anyához a menlevélért eljutni a Turuldombhoz, de ilyen akadályok tornyosultak előtte, a gyanús kurta farka és a még gyanúsabb szivárványos oldala neki. Na, meg, a mahomet ajtónálló, aki bő gatyában volt, oldalán karikás ustor, dolmánya volt neki, darutollas kalapja és olyan pöckös-hegyes a bajsza, amire tíz kismalacot is fel tudott volna nyársalni, bökni, szúrni. A kismalac bár kicsi volt, de okos nagyon, elővette a hegedűjét, húzta, ahogy bírta, amitől a mahomet ajtónállónak a talpai elkezdtek egymásra lépni, és addig léptek egymásra, hogy teljesen összekeveredtek a lábai, hogy mozdulni sem bírt. Átlépett hát a kismalac rajta büszkén, így jutott be a kastélyba a Nagy Nemzeti Anyához a menlevélért.

A Nagy Nemzeti Anya azonban egy aprócska lány volt csupán, alig nagyobb a kismalacnál, és egy hűtőgépben darálgatott könyveket épp. Abban kellett ülnie, nehogy megmelegedjen, mert, ha meleg lett volna véletlenül, összedőlt volna a kastélya neki teljesen, leomlottak volna a falak, és pitypangok nyíltak volna a helyén. A kismalac, aki nagyon furfangos volt, átalakította a hegedűjét hajszárítóvá, mert sok mekgájvert nézett, és fújni kezdte a meleget a Nagy Nemzeti Anyára, aki ettől sikoltozni kezdett, hogy meleg, jujj, meleg. Aztán a kismalac megmutatta neki a szivárványos oldalát, amitől a Nagy Nemzeti Anya egyszerűen elpárolgott. Huss, szublimálódott mintegy hirtelenül, és csak a gőzei lepték el a szobát lengedezve de még mindig sikongva. A könyvek meg ott maradtak félig darálva, ki érti ezt, ugye.

Kereste a kismalac most hát a menlevelet, de az nem volt sehol. Így, amikor a mahomet ajtónálló szétbogozta végre a lábait betódulva a szobába, hogy letépi a kismalac kurta farkát, de látva a Nagy Nemzeti Anya gőzeit, egyből a kismalac lábai elé borult, hogy mit parancsolsz édes gazdám. Ezt mondta a mahomet, a kismalac pedig azt parancsolta, mutassa meg az utat a Turuldomb felé, ahol a keresztény kultúra lakik, de a mahomet ajtónálló megvallotta, olyan nincs egyáltalán. És mind a cirkuszt a szivárványos oldalával, a kurta farkával meg a buzizással csak azért kellett elszenvednie, hogy ez ki ne derüljön, hogy a Nagy Nemzeti Anya kastélyán túl semmi sincs, de ami nagyobb gebasz, abban sincs semmi, a kastélyban is csak az üresség, a buzizás, meg a kokárda. A mahomet ajtónálló bajsza lekonyult, a kismalac pedig visszatért a kondához csajozni. – Bizony, ez így történt gyerekek.

Névjegy

Szombathelyi újságíró.

Posted in Egyéb
1 hozzászólás “Buzi-e vagy kismalac?
  1. trabant szerint:

    Aki itt olvasgat, vajon ismeri a http://www.blogaszat.hu portált, ahol naponta szemlézik az aktuális eseményekrôl szóló anyagokat?

    Rezeda írásai is folyamatosan megjelennek rajta, az egyik hasznos és sokoldalúan tájékoztató hírforrás.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

*

*

Ismerd meg Rezedát!

1961 sok mindenről nevezetes, például German Sz. Tyitov őrnagy a Vosztok–2 űrhajó fedélzetén 17-szer megkerülte a Földet, és megkezdődött a berlini fal építése is. Ez rögtön születésem után történt, amely esemény alkalmas volt arra, hogy anyám felhőtlen szombathelyi örömét ne örökítsék meg az annalesek.

Mindezek után a bölcsőde, óvoda és a Petőfi Sándor Utcai Úttörő Csapat (498-as számú) hármas egysége határozta meg tudatom alakulását egy kilométerkővel, amikor egy napon – tíz évesen - neki nem láttam a kosárlabdázás nemes időtöltésének, ami későbben forgatta föl teljesen az életemet.

A Nagy Lajos Gimnáziumban okozott ez nehéz pillanatokat Heigl osztályfőnök úrnak és nekem is, aki időm nagy részét mindenféle ifiválogatott edzőtáborokban töltöttem, és csak akkor jöttek rá, hogy nem vagyok tök hülye, amikor egy kósza irodalom órán hibátlanul mondtam el J. A. Ódáját, pedig nem is volt föladva. Azóta birkózom a szavakkal.

És ez okozta azt is, hogy nem a TF-re indultam tovább - pedig nagyon vártak -, hanem a szombathelyi BDTF magyar-népművelés szakára, kizárólag levelezőn a kosárlabda miatt. Ezt aztán, ahogyan az meg volt írva, igen fiatalon hagytam abba körmendi és soproni kitérők után, és jól volt így.

El tudtam menni ugyanis segédfűtőnek, e négy év alatt pedig szakmányban olvastam napi tizenkét órákat a munkahelyemen, amely időtöltés nélkül nem lennék az, aki. Persze ehhez kellett a drága Lőrinzy Huba tanár úr is a főiskolán. Ő nem csak irodalomtörténetet oktatott, hanem valami sokkal többet tett velem, nélküle most nem kellene ezeket a sorokat írnom, ebben biztos vagyok.

Egyre hosszabbnak tűnő életem során voltam műszaki rajzoló, újságos és leveles postás, gondnok és kultúrház igazgató, segédfűtő és tanár. Amióta a média világa beszippantott, mint valami fekete lyuk, oda-vissza szenvedtem már az egészet. Írtam és tördeltem napilapot, szerkesztettem, írtam heti és havi lapokat, voltam televízió-főszerkesztő és műsorvezető, sőt, hetilap igazgatója is.

Közel száz adást élt meg egy rádiós műsorom, dolgoztam internetes portálnak, és mégis itt vagyok.

Csak azt nem tudom, hol.

Legutóbbi hozzászólások

Lájkolj!