Minszki libernyákok

Ma reggelig nincs arról hír, hogy Orbán Viktor gratulált-e Lukasenkának a világraszóló győzelemhez, holott a hasonszőrűek, ezen kívül cimborák, tehát Erdogan és Putyin már rég megtették. Orbán fél felköszönteni és fél elítélni ami Minszkben folyik, Orbán fülét, farkát behúzva lapít, s ha már kitisztulnak a viszonyok, mond valami ordas baromságot. Orbán, az „államférfi” volt az utolsó uniós vizitáló Minszkben, ahol majdnem vérszerződést kötött. Lukasenka dalra is fakadt, nincs még egy olyan ember, aki annyira megértené őt, mint Orbán. Magyarországról és Belorussziáról beszélt, de kettejükre gondolt. Az ilyesformák mindig országokról mesélnek, de csak önmagukról szólnak.

Az ország és ők egy és ugyanaz, innen látszik, hogy valami szétment az agyukban, amit helyre kellene tenni, megfoltozni, ha még lehet. (Nem lehet.) Hogy Lukasenka is megrogyott elméjében, az mutatja, több mint nyolcvan százalékot hazudott magának. Ha beéri kevesebbel, lehet, nem tör ki a balhé, ami miatt most Orbán zavartan hallgat. De nem érte be, és dili van. Az ilyesfajta diktátoroknak van valami fura igényük arra, hogy szeressék őket azok, akiket elnyomnak, és ezt demonstrálni is igyekeznek, ha utálják őket, akkor is csillogó boldogságot prezentálnak. Van ebben valami visszataszító perverzió, mert nem tiszta hatalmi játszma az efféle.

Itt minálunk arra várunk, mikor derül ki ilyen origókból és prostisrácokból, hogy Soros, amit majd ezekre hivatkozva az M1 meg a Kossuth is átvehet, hogy bambítsa a magyar népet. Ezek a csatornák és lapok meg sem rezegtették a választási csalás lehetőségét, irányba vannak állítva úgymond, amitől újabb ukázig nem térnek el. Orbán viszont hallgat, mint tapasztaljuk. Minden oka megvan rá, mivel Lukasenka nyolcvan százaléka olyan, mint az ő kétharmada, azzal a különbséggel, hogy a magyar libernyákok nem vonultak miatta az utcára, holott megtehették volna. Akkor sem mentek, amikor hivatalos papírok születtek a csalásokról, akkor is mindenki csak nézett ki a fejéből, és a Facebookon hörgött.

Talán azért, mert a magyar libernyáknak még teli a hasa szemben fehérorosz kollégájával, vagy csak ilyennek született. Nem tudható bizonyosan, mint ahogyan az sem mondható, hogy vigyázó szemetek Minszkre vessétek, mert az sem ismeretes, a magyar rendőrök, TEK-esek, tűzoltók és katonák hogyan viszonyulnának egy olyan parancshoz, hogy törjék el a magyar tüntető lábát. Dudálásért már büntetik, hajnalban elviszik, így nem zárható ki az sem, minden szívfájdalom és irgalom nélkül esnének neki, mert így vannak dresszírozva hosszú évek óta.

Minden csak idő és megszokás kérdése. Az agresszivitás is, a belenyugvás is, és soha nem tudható, mikor pattan el egy húr, mikor csordul túl a pohár. Amerikában azóta áll a bál, amióta rendőröktől nyakra térdelve meghalt George Floyd. Nem nézett ki kevésbé brutálisnak, amikor a TV székházban Varju képviselőt vonszolták a földön a fogdmegek, azzal a különbséggel, hogy ő nem halt bele. Cserébe viszont ő lett rabosítva. Érdekes dolgokra képes az öntudat és annak teljes hiánya, így különös kísérlet az is, meddig mehet el Orbán minden következmény nélkül. De ha az országra nézünk, arra kell rádöbbennünk, a végtelenségig, és még tovább.

A cselekvés szintjén ugyanis minden hidegen hagy mindenkit. A nem is olyan távoli jövőben kíváncsi leszek arra, hogy a Belorussziára már nemcsak kacsingató – mint most – hanem netán baráti segítségnyújtás okán azt bekebelező Putyint megállítja-e majd a nemzetközi libernyák közösség. Hogy a választ megleljük, elég csak a Krímre és annak sorsára utalni, és egyből rájövünk, a gonosz úgy nagy általánosságban és különösen manapság győz. És máris előttünk van az egész nyüves magyar történelem. A bús magyar sors, amire azért nem jut kellő figyelem és energia, mert olyan sűrű a világ, mint egy túlfőzött velőspacal. Mindmeghalunk.

Névjegy

Szombathelyi újságíró.

Posted in Egyéb

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

*

*

Ismerd meg Rezedát!

1961 sok mindenről nevezetes, például German Sz. Tyitov őrnagy a Vosztok–2 űrhajó fedélzetén 17-szer megkerülte a Földet, és megkezdődött a berlini fal építése is. Ez rögtön születésem után történt, amely esemény alkalmas volt arra, hogy anyám felhőtlen szombathelyi örömét ne örökítsék meg az annalesek.

Mindezek után a bölcsőde, óvoda és a Petőfi Sándor Utcai Úttörő Csapat (498-as számú) hármas egysége határozta meg tudatom alakulását egy kilométerkővel, amikor egy napon – tíz évesen - neki nem láttam a kosárlabdázás nemes időtöltésének, ami későbben forgatta föl teljesen az életemet.

A Nagy Lajos Gimnáziumban okozott ez nehéz pillanatokat Heigl osztályfőnök úrnak és nekem is, aki időm nagy részét mindenféle ifiválogatott edzőtáborokban töltöttem, és csak akkor jöttek rá, hogy nem vagyok tök hülye, amikor egy kósza irodalom órán hibátlanul mondtam el J. A. Ódáját, pedig nem is volt föladva. Azóta birkózom a szavakkal.

És ez okozta azt is, hogy nem a TF-re indultam tovább - pedig nagyon vártak -, hanem a szombathelyi BDTF magyar-népművelés szakára, kizárólag levelezőn a kosárlabda miatt. Ezt aztán, ahogyan az meg volt írva, igen fiatalon hagytam abba körmendi és soproni kitérők után, és jól volt így.

El tudtam menni ugyanis segédfűtőnek, e négy év alatt pedig szakmányban olvastam napi tizenkét órákat a munkahelyemen, amely időtöltés nélkül nem lennék az, aki. Persze ehhez kellett a drága Lőrinzy Huba tanár úr is a főiskolán. Ő nem csak irodalomtörténetet oktatott, hanem valami sokkal többet tett velem, nélküle most nem kellene ezeket a sorokat írnom, ebben biztos vagyok.

Egyre hosszabbnak tűnő életem során voltam műszaki rajzoló, újságos és leveles postás, gondnok és kultúrház igazgató, segédfűtő és tanár. Amióta a média világa beszippantott, mint valami fekete lyuk, oda-vissza szenvedtem már az egészet. Írtam és tördeltem napilapot, szerkesztettem, írtam heti és havi lapokat, voltam televízió-főszerkesztő és műsorvezető, sőt, hetilap igazgatója is.

Közel száz adást élt meg egy rádiós műsorom, dolgoztam internetes portálnak, és mégis itt vagyok.

Csak azt nem tudom, hol.

Legutóbbi hozzászólások

Archívum