Jónás a halban

Azt mondta Adorno bácsi annak idején, hogy Auschwitz után verset írni barbárság. Én pedig azzal áltattam magam, hogy József Attila után meg nem lehet, illetve teljesen fölösleges. Egyikünknek sem volt igaza. De, míg Adorno bácsinak történelmi értelemben, nekem csak azért, mert nem sikerült fölmentést adni magamnak, mért nem vagyok koszorús költő, ücsörgök a Parnasszus ormain lanttal a kezemben és babérkoszorúval a fejemen. S míg én csak nyavalyogtam, Adorno bácsi arról mesélt, hogy cezúra keletkezett az emberiség történelmében, amit Ady mondott ki legszebben, pedig nem is hallott Auschwitzról, hogy miszerint: minden egész eltörött.

Most is ilyen törések közepén, egy cezúrában vagyunk épp a járvánnyal, ami után semmit nem lehet úgy csinálni, mint előtte. Egyes ábrándozó lelkek arról delirálnak, ez majd megváltoztatja az emberiséget, megjobbul úgymond fajunk, megtisztul bűneitől és valami tökéletes harmóniában születik újjá. Ha Gyurcsány frappánsságával ellenkeznék, azt mondanám, lófaszt, mama, a magam erejéből csak annyira futja, ugyan már királylány. Mivelhogy járványok jönnek mennek, volt az a mellbevágó spanyolnátha az előbb, korábban pestisek, meg amiről még nem is tudunk, emberi fajunk pedig maradt, ami volt. Romlott, gonosz, istentelen organizmus.

Körülöttünk csillagok gyúlnak és kihunynak, lassan utazunk a Marsra, de az ember ugyanaz, mint volt Babilonban, Egyiptomban, Rómában, az Etelközben és Horthy meg Rákosi alatt. Pedig az évezredek alatt átélt már számos utolsó figyelmeztetést a két lábon járó állat, mindig megvolt az esélye, de soha nem élt vele. Lehet, a génekben van a hiba, hogy nem passzolunk sem egymáshoz, sem pedig ehhez a bolygóhoz, ami pedig létrehozott bennünket. Nem ártana viszont végre haza is érni a kalandozásokból 2020. április elsejébe, mikor is csapkod az istennyila és arat a járvány a Cinege utcában csakúgy, mint Kiskundorozsmán vagy Vépen.

Bajban ismerszik meg az ember, tartja a külvárosi magyar bölcsesség, és van azért benne valami. Mert míg például Orbán még azt is letagadja, hogy pénzt kap arra, mentse meg a népét, ősellensége meg egymillió dollárt ad ugyanerre a célra a sajátjából minden érdek nélkül. Vannak olyan készségei az emberi fajnak, amelyek a tudaton kívül megkülönböztetik a papagájtól, és ezek az irgalom, a szolidaritás meg ezek folyományai, amit nagy általánosságban és összefoglaló néven éthosznak nevezünk. És nem árt, ha van belőle, mert, ha nincs, bekövetkezik Auschwitz, aztán nem lehet verset írni többet. Igaz, futballozni minden gond nélkül meg igen.

Míg van olyan, aki segít a bajban, más a szobrát építgeti, s holott nem tudja, de illik rá Nietzsche elgondolása az erkölcsről, miszerint az csak arra szolgál, hogy a tömegeket féken tartsa. Ebből fakadóan a felül levőknek nem annyira kötelező betartani annak parancsait, és megint ott vagyunk Auschwitznál. Mindig ide lukadunk ki. A járvány is efféle cezúra, van az előtte és utána lévő állapot, amiről szép lelkek azt hiszik, más lesz, vagy utána jobb. Nem. Sőt, a gazdag még gazdagabb lesz, a szegény még szegényebb, a nyomorult egészen az, amire elég egyetlen bizonyíték, hogy a fideszisták még most is a maszkokon nyerészkednek, és változatlanul lopnak.

Így hát azt tételezni, hogy ami velünk most történik, az valami purgatórium, dőreség, inkább a pokol maga. Mindig ez volt, mindig is ez lesz, soha nincsen vége. „Nagy ott a baj, eláradt a gonoszság, szennyes habjai szent lábamat mossák”, mondta már Babits Istene is Jónásnak, és mégis, annak is az lett a vége, hogy a próféta ücsörgött a tök alatt, míg Ninive meg élt és virult tovább. Ebből is kitetszik, hogy menthetetlenek vagyunk, s ha valakiben az a pőre remény pislákolna, van esély arra, hogyha túléli a bajt, majd valami szebb világban ébred újra, akkor csúnyán becsapja magát. Igaz, hogy válaszvonalhoz érkeztünk, de mint annyiszor, most is sikeresen folytatjuk majd ott, mint előtte addig, ami romlásba vitt. Elég csak Orbán véreres szemeibe nézni.

Névjegy

Szombathelyi újságíró.

Posted in Egyéb

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

*

*

Ismerd meg Rezedát!

1961 sok mindenről nevezetes, például German Sz. Tyitov őrnagy a Vosztok–2 űrhajó fedélzetén 17-szer megkerülte a Földet, és megkezdődött a berlini fal építése is. Ez rögtön születésem után történt, amely esemény alkalmas volt arra, hogy anyám felhőtlen szombathelyi örömét ne örökítsék meg az annalesek.

Mindezek után a bölcsőde, óvoda és a Petőfi Sándor Utcai Úttörő Csapat (498-as számú) hármas egysége határozta meg tudatom alakulását egy kilométerkővel, amikor egy napon – tíz évesen - neki nem láttam a kosárlabdázás nemes időtöltésének, ami későbben forgatta föl teljesen az életemet.

A Nagy Lajos Gimnáziumban okozott ez nehéz pillanatokat Heigl osztályfőnök úrnak és nekem is, aki időm nagy részét mindenféle ifiválogatott edzőtáborokban töltöttem, és csak akkor jöttek rá, hogy nem vagyok tök hülye, amikor egy kósza irodalom órán hibátlanul mondtam el J. A. Ódáját, pedig nem is volt föladva. Azóta birkózom a szavakkal.

És ez okozta azt is, hogy nem a TF-re indultam tovább - pedig nagyon vártak -, hanem a szombathelyi BDTF magyar-népművelés szakára, kizárólag levelezőn a kosárlabda miatt. Ezt aztán, ahogyan az meg volt írva, igen fiatalon hagytam abba körmendi és soproni kitérők után, és jól volt így.

El tudtam menni ugyanis segédfűtőnek, e négy év alatt pedig szakmányban olvastam napi tizenkét órákat a munkahelyemen, amely időtöltés nélkül nem lennék az, aki. Persze ehhez kellett a drága Lőrinzy Huba tanár úr is a főiskolán. Ő nem csak irodalomtörténetet oktatott, hanem valami sokkal többet tett velem, nélküle most nem kellene ezeket a sorokat írnom, ebben biztos vagyok.

Egyre hosszabbnak tűnő életem során voltam műszaki rajzoló, újságos és leveles postás, gondnok és kultúrház igazgató, segédfűtő és tanár. Amióta a média világa beszippantott, mint valami fekete lyuk, oda-vissza szenvedtem már az egészet. Írtam és tördeltem napilapot, szerkesztettem, írtam heti és havi lapokat, voltam televízió-főszerkesztő és műsorvezető, sőt, hetilap igazgatója is.

Közel száz adást élt meg egy rádiós műsorom, dolgoztam internetes portálnak, és mégis itt vagyok.

Csak azt nem tudom, hol.

Legutóbbi hozzászólások

Lájkolj!