Kinyílott a pitypang

Mivelhogy a lélek, belátás, empátia, irgalom és intellektus nélkül magát tengető, kisebbségben lévő, de mégis magának többséget csaló álkeresztény troglodita horda tegnap elfogadta a Hitler-törvényt, mától elméletileg őket bíráló dolgot írni nem lehet, mert még föl leszünk jelentve, mint a lakosaiért igazán aggódó mohácsi polgármester, hogy a nép ellensége vagyunk, imperialista libsibolsi kurvaanyánkkal egyetemben. (Nem akartam tovább proustozni a mondatot.)

Nos, hát, hogy az alapokat leraktuk, szívünk teljes melegével adunk hírt arról, hogy kinyílott a pitypang, ahogy arra a néhai Kerényi Imre intette azokat, akik a rohadtul nemzeti Magyar Krónikába szerettek volna irkálni. Ez az irány ma különösen aktuális, s a Hitler-törvény éjfeli életbe lépése után egészen az. A nemzeti sajtótermékek ugyanis túl fognak csordulni a járvány elleni héroszi küzdelemről szóló dolgozatokkal, gumicsizmában és katonákkal, rendőrökkel természetesen.

És ugyanakkor azzal, hogy Gyurcsány és társai, mint a nemzet ellenségei és hóhérai, úgyis mint víruspártiak, egyesével köpnek bele minden szittya magyar szájába, hogy terjesszék a halált közöttük, fogyjon a magyar DNS, hiába a CSOK, Novák elvtársnő minden nemzetszaporító buzgalma, meg a lukas kotonok. Ezért örülünk a pitypang nyílásának, hogy nem fojtódik belénk a nyüves szó, sőt, mitöbb, azt is elmesélhetjük a drága olvasónak, hogy Orbán miniszterügynök elvtárs az nem is olyan.

De, olyan mégis. Midőn trottyos alakjára és véreres tekintetére gondolunk, eszünkbe ötlik Leonard Penny felé intézett szava Sheldonnal kapcsolatban, amikor a lány ellágyult volna a félnótás fizikus irányában, és esdve magyarázta Leonard, ne higgy neki, nagy szemei vannak, de nincsenek emberi érzései. Így nem hiszünk magunk sem annak, hogy a korlátlan hatalmat jóra használja majd, aki rendelkezik vele, mert neki ugyan vérben úszik a szeme, viszont emberi érzései nincsenek egyáltalán és szintén neki se.

De akkor mije van neki, ugye, meg milyen ez azon túl, hogy olyan. Nem árt tudni most már arról, aki egy pöccentéssel irányíthatja az életünket, emelhet föl vagy taposhat el, tehát azon gondolkodjunk el, mi is irányíthatja őtet a szaros életében. Hogy vajon népének boldogsága-java, országának virágzása-üdve, ezekért való szívbéli jóság és szerelmetes eltökéltség, és arra kell jussunk, lófaszt mama, a kismaci kunkori farkát, illetőleg bakfitty, ha már nemzeti.

Alaposan végignézve Orbán Viktor Mihály életében nyújtott teljesítményét, amivel majd a mennyország portája előtt el kell számolnia, hogy bemehet vagy sem, vagy egyiptomi módra a szívét a mérleg egyik felére rakva megmutatkozik, van-e elég súlya a jó cselekedeteknek, szóval ránézve a potrohára arra kell jutnunk, három alapattitűdje van a manusnak, amely a tyúkszaros életét meghatározza, és minden más csak ezekre épül és ezekhez viszonyítható.

Ezek pedig a hatalom akarása, a szerzés buzgalma és a bosszúvágy vagy szomj. Egész eddigi életét ezek irányították, ami tegnap ért a csúcsra, mivel az ország – már ma nem is élő – gyűlésében nem jelent meg, ezért az erkélyén élvezett el valami bíboros társaságában, vagy valahol egy függöny mögött biztosan. Voltaképp az a helyzet állott elő, hogy elérte önmaga korlátait, ennél följebb már nem mehet, ennél többet el nem érhet józan ésszel, és a diktátorok természetrajzát ismerve tudható, hogy ezen a ponton szokott elszabadulni a totális téboly.

A három alapattitűd kiélését már semmi nem akadályozza, az eddigi módszerbéli korlátok megszűnnek, így Isten irgalmára van bízva, hogy mi történik és történhetik az országgal és a benne lakókkal. Sok jóra ne számítsunk, mert, mint tudjuk, ennek érzelmei nincsenek, még, amikor a karácsonyfája mögül kukucskált családi körben, akkor is csurig volt sunyisággal a szeme. Egészen sajátos módon indokolatlanul hosszú élete során egyszer láttuk olyannak, mintha ember lenne.

Ez pedig épp a pitypangos Kerényi temetése volt, amikor is vizsgálati alanyunk bömbölt, mint valami dagadt óvodás a sarokban. Bár ez két másik okból is előfordulhatott, mint valódi érzések előtörése, ezek pedig, hogy sok volt a hűsi vagy kevés a bogyó. Egyik sem jobb a másiknál. És most, hogy tudjuk, éjféltől, fogva egy narcisztikus, hatalommániás, kapzsi és gonosz ember kezében van az egész életünk, de teljesen, az maradt valóban, hogy örüljünk, kinyílott a pitypang. Bár még egyet sem láttam.

Névjegy

Szombathelyi újságíró.

Posted in Egyéb
Tags: , ,
1 hozzászólás “Kinyílott a pitypang
  1. Jane Doe szerint:

    Pitypangos ügyekben járatlan vagyok, de azért két biztató emlékeztetőt kaptam az írásodból.
    Az egyik, hogy a miniszterügynök a tegnapi szeánsszal elérte önmaga korlátait, ennél följebb már nem mehet.
    A másik, hogy néhai.
    “A többi, néma csend.”

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

*

*

Ismerd meg Rezedát!

1961 sok mindenről nevezetes, például German Sz. Tyitov őrnagy a Vosztok–2 űrhajó fedélzetén 17-szer megkerülte a Földet, és megkezdődött a berlini fal építése is. Ez rögtön születésem után történt, amely esemény alkalmas volt arra, hogy anyám felhőtlen szombathelyi örömét ne örökítsék meg az annalesek.

Mindezek után a bölcsőde, óvoda és a Petőfi Sándor Utcai Úttörő Csapat (498-as számú) hármas egysége határozta meg tudatom alakulását egy kilométerkővel, amikor egy napon – tíz évesen - neki nem láttam a kosárlabdázás nemes időtöltésének, ami későbben forgatta föl teljesen az életemet.

A Nagy Lajos Gimnáziumban okozott ez nehéz pillanatokat Heigl osztályfőnök úrnak és nekem is, aki időm nagy részét mindenféle ifiválogatott edzőtáborokban töltöttem, és csak akkor jöttek rá, hogy nem vagyok tök hülye, amikor egy kósza irodalom órán hibátlanul mondtam el J. A. Ódáját, pedig nem is volt föladva. Azóta birkózom a szavakkal.

És ez okozta azt is, hogy nem a TF-re indultam tovább - pedig nagyon vártak -, hanem a szombathelyi BDTF magyar-népművelés szakára, kizárólag levelezőn a kosárlabda miatt. Ezt aztán, ahogyan az meg volt írva, igen fiatalon hagytam abba körmendi és soproni kitérők után, és jól volt így.

El tudtam menni ugyanis segédfűtőnek, e négy év alatt pedig szakmányban olvastam napi tizenkét órákat a munkahelyemen, amely időtöltés nélkül nem lennék az, aki. Persze ehhez kellett a drága Lőrinzy Huba tanár úr is a főiskolán. Ő nem csak irodalomtörténetet oktatott, hanem valami sokkal többet tett velem, nélküle most nem kellene ezeket a sorokat írnom, ebben biztos vagyok.

Egyre hosszabbnak tűnő életem során voltam műszaki rajzoló, újságos és leveles postás, gondnok és kultúrház igazgató, segédfűtő és tanár. Amióta a média világa beszippantott, mint valami fekete lyuk, oda-vissza szenvedtem már az egészet. Írtam és tördeltem napilapot, szerkesztettem, írtam heti és havi lapokat, voltam televízió-főszerkesztő és műsorvezető, sőt, hetilap igazgatója is.

Közel száz adást élt meg egy rádiós műsorom, dolgoztam internetes portálnak, és mégis itt vagyok.

Csak azt nem tudom, hol.

Legutóbbi hozzászólások

Lájkolj!