március 2020 hónap bejegyzései

Szarháziak

No most, amikor azt nézzük, mi irányítja gonoszságában ezt az egész bagázst, még az érdekek mentén meglévő hideg számítás, vagy már a vallásos fanatizmus, az ugyan a égeredmény szempontjából tök mindegy, csak a képet árnyalja csöppet. Rossz viszont arra jutni végül, hogy fenyegetéssel, hatalommal való visszaéléssel, vagy szimplán degeneráció miatt ilyen szarháziak telepednek az ember életére, amit minden eszközzel meg kellene akadályozni. Most. Egyedül viszont kevés vagyok ehhez, és túl öreg is. Ti jöttök.

Posted in Egyéb
Tags: , ,

Advent kifulladásig

Mert nem csak a pofázó, irkáló embert zárná be szíve szerint, hanem a Büntető Törvénykönyvet kiegészítik a „járványügyi védekezés akadályozása” paragrafussal, amely alapesetben három év, de ha a cselekmény halált okoz, akár nyolc év szabadságvesztéssel büntethető. Ebbe is minden belefér. Ha adventkor fingani sem szabadott, mert a szentségek ledőltek, most akármire ráhúzzák a „járványügyi védekezés akadályozása” formulát, ezzel talán végre fogást találnak Gyurcsányon, de nem akarnék tippeket adni. Nos, kedveseim, ennyi történt tegnap délután óta, amikor is egyszer már elsirattam magunkat (Most múlik pontosan), ezúttal viszont egyenesen zokogok.

Posted in Egyéb
Tags: , , ,

Most múlik pontosan

Most múlik el végleg és pontosan a demokrácia utolsó maradéka is fékek nélkül, az orrunk előtt. Ha hétfőn korlátlan felhatalmazást kap a kormány, ami egyet jelent Orbán kontroll nélküli hatalmával, akkor a jövő héten eltemethetjük a 2022-es választásokat, eláshatunk mindenféle minimális ellenállást, mert a vírusra mutogatva és arra hivatkozva a lakosság védelmének nevében fognak sárba taposni mindent. Ez lesz.

Posted in Egyéb
Tags: , ,

Ég a kunyhó, ropog a nád

Haláltáncot járunk a Balaton partján, teli pofával szidjuk a migráncsokat a boltban, diadalokat vetítünk, az országgyűlésben pedig alkotmánybíró megválasztásával foglalatoskodunk, míg a kedves vezető Facebookon töketlenkedik. Ez mind annak a bizonyítéka, hogy a nemzet megérett a pusztulásra. Egyetlen bökkenő van ebben az egészben, hogy a nemzet te vagy meg én, így a diadalmas magyar faj kihalása a miénket is jelenti szükség szerint. Ha mindezek ellenére túlélünk, akkor a vész után hétfőn este hatkor találkozunk a Kehelyben.

Posted in Egyéb
Tags: , ,

Farhát

Érdekes idők jönnek mindenesetre, s nem csak amiatt, hogy mi lesz ennek a vége, hány halott, amit senki sem tud, hanem, hogy ez a vízválasztó hová viszi az országot. Bele a még sötétebb despotizmusba, ami ilyen tátogó, hangtalan vetítésekben manifesztálódik, vagy pediglen elsöpri a gonoszt. Még az is lehet. A vészhelyzetek – meg a kétezres csirkemell – sok minden váratlanságot hozhatnak elő, viszont nem fognak, a rossebeket. A magyar ugyanis annyira birka, hogy valószínűleg 48-at és 56-ot is az ufók csinálták. Másképpen nem lehetett.

Posted in Egyéb
Tags: , ,

Szorgos népünk győzni fog

Orbán eddig se volt egy Vejnemöjnen, mert kipcsak volt, nem tudta leénekelni a csillagokat az égről, csak kappanhangon ordítani, ami viszont mostani szorult helyzetünkben kevésnek mutatkozik. Szorgos népünk ugyan a végén győzni fog, viszont akkor ott áll majd előtte a kedves vezető csupaszon, számonkérhetően, hogy mit is tett, amikor csapkodott az istennyila. Úgy tűnik, már most is félig lent van a gatyája.

Posted in Egyéb
Tags: , , ,

Az oroszlán szaga

Nagyon könnyű visszakerülni a középkorba, vagy még annál is távolabb, az elemi ösztönök világába, mikor is egy velőscsontért kőbaltával tosztuk fejbe a szomszédot. A technikánk – itt-ott – már XXI. századi, viszont ha emellől kikopik a kultúra, akkor nem a gépek lázadása vet véget az emberiségnek, hanem saját maga. – Ezért szeretjük a szarszagot.

Posted in Egyéb
Tags: , ,

Egy óvodás naplója 12. – Karantémum

Evitték asztá az Ibojnénit, hogy kivizsgájják a koronáját, hogy asztá majd minket is. Megebédetünk, de a dadus aszonta, nem köll lefeküdni, mennyünk a homokba a levegőre, szaladgájjunk az ima helyett, futkorásszunk vagy akármi. Kikapcsóta asztá a tévét is, hogy unnya má nagyon, kiárta az ablakot, hogy éneküjjenek a madarak, és monta nekem is, eriggy, montam jó, eridek, úgyis vár a dömperemmegyek.

Posted in Egyéb
Tags: , ,

Pénz hozott, pénz visz el

Mert most derült ki, hogy a NER, a kereszténység, a trianoni gyászdalok, a nemzeti pátosz, kipcsak vérünk és türk testvéreink, hogy minden eszement elmélet és kitaláció, NAT és kultúrkampf, az egész rohadt, tíz éves vircsaft azt szolgálja, hogy lehessen lopni. Még akkor is, amikor az ország készül kipusztulni alóla. Lelopja róla a szemfedőt baszd meg, eladja a szentelt olajat és kifosztja a hullát. Ilyen a mi köpcösünk, szeressétek tehát nagyon.

Posted in Egyéb
Tags: , ,

Doktor Semjén

Viszont még itt van a veszedelem, ezért arra kérhetnénk azon honfitársainkat, akiknek ez a Janus arcú hit a keresztje, ne hallgassanak doktor Semjénre, ne menjenek gyakrabban templomba, mert nem lesz jó vége. Javasolom a csöndes imát a konyhai hokedlin, higgyék meg, ha van Isten, meg fogja hallgatni magukat, ha meg nincs, akkor úgy jártak.

Posted in Egyéb
Tags: , , ,

Ismerd meg Rezedát!

1961 sok mindenről nevezetes, például German Sz. Tyitov őrnagy a Vosztok–2 űrhajó fedélzetén 17-szer megkerülte a Földet, és megkezdődött a berlini fal építése is. Ez rögtön születésem után történt, amely esemény alkalmas volt arra, hogy anyám felhőtlen szombathelyi örömét ne örökítsék meg az annalesek.

Mindezek után a bölcsőde, óvoda és a Petőfi Sándor Utcai Úttörő Csapat (498-as számú) hármas egysége határozta meg tudatom alakulását egy kilométerkővel, amikor egy napon – tíz évesen - neki nem láttam a kosárlabdázás nemes időtöltésének, ami későbben forgatta föl teljesen az életemet.

A Nagy Lajos Gimnáziumban okozott ez nehéz pillanatokat Heigl osztályfőnök úrnak és nekem is, aki időm nagy részét mindenféle ifiválogatott edzőtáborokban töltöttem, és csak akkor jöttek rá, hogy nem vagyok tök hülye, amikor egy kósza irodalom órán hibátlanul mondtam el J. A. Ódáját, pedig nem is volt föladva. Azóta birkózom a szavakkal.

És ez okozta azt is, hogy nem a TF-re indultam tovább - pedig nagyon vártak -, hanem a szombathelyi BDTF magyar-népművelés szakára, kizárólag levelezőn a kosárlabda miatt. Ezt aztán, ahogyan az meg volt írva, igen fiatalon hagytam abba körmendi és soproni kitérők után, és jól volt így.

El tudtam menni ugyanis segédfűtőnek, e négy év alatt pedig szakmányban olvastam napi tizenkét órákat a munkahelyemen, amely időtöltés nélkül nem lennék az, aki. Persze ehhez kellett a drága Lőrinzy Huba tanár úr is a főiskolán. Ő nem csak irodalomtörténetet oktatott, hanem valami sokkal többet tett velem, nélküle most nem kellene ezeket a sorokat írnom, ebben biztos vagyok.

Egyre hosszabbnak tűnő életem során voltam műszaki rajzoló, újságos és leveles postás, gondnok és kultúrház igazgató, segédfűtő és tanár. Amióta a média világa beszippantott, mint valami fekete lyuk, oda-vissza szenvedtem már az egészet. Írtam és tördeltem napilapot, szerkesztettem, írtam heti és havi lapokat, voltam televízió-főszerkesztő és műsorvezető, sőt, hetilap igazgatója is.

Közel száz adást élt meg egy rádiós műsorom, dolgoztam internetes portálnak, és mégis itt vagyok.

Csak azt nem tudom, hol.

Archívum