Az oroszlán szaga

Az a baj, hogy online nem lehet rántott húst enni. Illetőleg virtuálisan keresztülvihető az aktus, ám ettől még éhen döglünk, mint ahogyan a pornó nézésétől sem esünk teherbe, és a számítógép sem tud szerelmes lenni Juliskába. Ebből az következik, a szingularitás, ha lesz, nekem nem kell – igaz, veszély sem fenyeget, hogy megérem –, mert kinek hiányzik az, hogy a sóhajtásom drótokban száguldozzon és kamera-szemmel nézzem a naplementét, a virágillatról nem is beszélve, amit szeretek a mostani hatalmas orommal szagolni. Robotorról meg még nem is hallottam.

Az ember organizmus, tehát biológiai lény, s ha mint most is, ebbéli létezése veszélybe kerül, akkor teljesen vége van, illetve újra kell definiálni, mi is az ember. Mert, ha a vész elmúlik, teljesen más lesz a világ, ez bizonyos. A Fővárosi Nagycirkusz arra jutott, interneten közvetíti az előadásait, de én nem tudom, milyen lehet a nézők nélküli manézsban, hogy annak mi értelme van, s mi élvezet akad képernyőn nézni a cirkuszt, amihez hozzá tartozik a trágya szaga, meg az oroszlán fogai közt rothadó húsé. Ezek az élet kipárolgásai, ha ugyan a halálból fakadnak is.

Mint ahogyan a hinduk – és sok mások – szerint a halál nem az élet ellentéte, hanem annak része mint az újjászületés kezdete, de most nem húsvéti körmenetet tartunk, hanem arról gondolkozunk, van-e értelme a robotszerű létnek. Más szemszögből pedig, hogy mi lesz a veszélyhelyzet múltával. Persze még az sem tudható, meddig tart, sőt, hogy elkezdődött-e igazán, mert még az sem világos sokak számára sem, hogy a jelek szerint az emberiség története új szakaszába lép épp ebben a pillanatban. Benne a kipcsak-magyaroké is, csak a kedves vezető ezt képtelen észrevenni.

A civilizáció megmarad, a kultúra viszont lekopik rólunk, mert az embernek fontosabb, hogy legyen áram a drótban, mint egy könyv a kezében. A színházak már rég zárva vannak, míg a kocsmák nyitva háromig ma is, éhséglázadásról már hallottunk, költők forradalmáról még nem. A test a legtöbbször legyőzi a lelket, most is épp ez történik, csak bele sem gondolunk. Tegnap reggel nem nyitáskor mentem át a boltba szokás szerint, hanem fél órával később. Már nem lehetett kiflit kapni, ami azt mutatja, hogy a vírustól nagyon jó étvágya lesz a népeknek.

Vagy pedig észérek szokás szerint. Ám most arról írnék inkább, hogy milyen lesz a virtuális élet, mert, mint kitetszik, cirkuszt, meccset, misét, színházat és matekórát is lehet közvetíteni a tévében meg a számológépeken, csak az, aki nem ismeri az élet ízét, így mire jut, azt senki sem tudja. Mókásnak tűnt negyven évvel ezelőtt, amikor a városi kölök unokaöcsém a bolti (magozott) meggykonzerv majszolása közben felkiáltott, hogy jé, ebbe meg elfelejtettek magot tenni, ami arra utal, hogy milyen könnyű elszakadni a valóságtól. Pedig akkor még internet sem volt.

Ha most a népek rájönnek arra, mindent – a kiflin kívül – megkaphatnak a képernyőn keresztül, pár hónap múlva újra kell értelmezni a színház, mozi, koncert, könyvtár funkcióját, mert netalán teljesen leszoknak ezekről. Nem biztos, de lehet és valószínű. Viszont ebből fakad, hogy aki uralja a kommunikációt, amit ma még sajtónak nevezünk, de már rég nem az, soha nem látott hatalom birtokosa lesz, és ebben ez a tragédia, nem a meggymag. A mostani járvány ezért éles cezúra, mert egy kis lépés a szingularitás és hatalmas a totalitárius rendszer(ek) felé.

Soha könnyebben nem lehetett manipulálni az egymástól is elkülönített embereket, akiknek az lesz a valóság, amit a gépek mutatnak. Akinek meg gépe nincs, reszketve ül majd a barlangjában, hogy mikor jön érte a lúdvérc, a rézfaszú bagoly vagy egy striga. Nagyon könnyű visszakerülni a középkorba, vagy még annál is távolabb, az elemi ösztönök világába, mikor is egy velőscsontért kőbaltával tosztuk fejbe a szomszédot. A technikánk – itt-ott – már XXI. századi, viszont ha emellől kikopik a kultúra, akkor nem a gépek lázadása vet véget az emberiségnek, hanem saját maga. – Ezért szeretjük a szarszagot.

Névjegy

Szombathelyi újságíró.

Posted in Egyéb
Tags: , ,
1 hozzászólás “Az oroszlán szaga
  1. Yeti szerint:

    Robot orrok m’rpedig vannak.
    Ha nem is az élvezetek kedvéért, hanem inkább gázszivárgás érzékelésre, esetleg egyéb szivárgó anyagokra.De ugyanígy lehet vírus vagy baktérium kimutatására is.

    A szarszagot viszont minden alattvaló továbbra is saját tülkével élvezheti, ha még egy ideig nem hajlandó cirkuszolni.
    Bár, ahogy elnézem beszartak a népek de a saját szaguk is tetszik nekik nem csak a neré.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

*

*

Ismerd meg Rezedát!

1961 sok mindenről nevezetes, például German Sz. Tyitov őrnagy a Vosztok–2 űrhajó fedélzetén 17-szer megkerülte a Földet, és megkezdődött a berlini fal építése is. Ez rögtön születésem után történt, amely esemény alkalmas volt arra, hogy anyám felhőtlen szombathelyi örömét ne örökítsék meg az annalesek.

Mindezek után a bölcsőde, óvoda és a Petőfi Sándor Utcai Úttörő Csapat (498-as számú) hármas egysége határozta meg tudatom alakulását egy kilométerkővel, amikor egy napon – tíz évesen - neki nem láttam a kosárlabdázás nemes időtöltésének, ami későbben forgatta föl teljesen az életemet.

A Nagy Lajos Gimnáziumban okozott ez nehéz pillanatokat Heigl osztályfőnök úrnak és nekem is, aki időm nagy részét mindenféle ifiválogatott edzőtáborokban töltöttem, és csak akkor jöttek rá, hogy nem vagyok tök hülye, amikor egy kósza irodalom órán hibátlanul mondtam el J. A. Ódáját, pedig nem is volt föladva. Azóta birkózom a szavakkal.

És ez okozta azt is, hogy nem a TF-re indultam tovább - pedig nagyon vártak -, hanem a szombathelyi BDTF magyar-népművelés szakára, kizárólag levelezőn a kosárlabda miatt. Ezt aztán, ahogyan az meg volt írva, igen fiatalon hagytam abba körmendi és soproni kitérők után, és jól volt így.

El tudtam menni ugyanis segédfűtőnek, e négy év alatt pedig szakmányban olvastam napi tizenkét órákat a munkahelyemen, amely időtöltés nélkül nem lennék az, aki. Persze ehhez kellett a drága Lőrinzy Huba tanár úr is a főiskolán. Ő nem csak irodalomtörténetet oktatott, hanem valami sokkal többet tett velem, nélküle most nem kellene ezeket a sorokat írnom, ebben biztos vagyok.

Egyre hosszabbnak tűnő életem során voltam műszaki rajzoló, újságos és leveles postás, gondnok és kultúrház igazgató, segédfűtő és tanár. Amióta a média világa beszippantott, mint valami fekete lyuk, oda-vissza szenvedtem már az egészet. Írtam és tördeltem napilapot, szerkesztettem, írtam heti és havi lapokat, voltam televízió-főszerkesztő és műsorvezető, sőt, hetilap igazgatója is.

Közel száz adást élt meg egy rádiós műsorom, dolgoztam internetes portálnak, és mégis itt vagyok.

Csak azt nem tudom, hol.

Legutóbbi hozzászólások

Lájkolj!