Most múlik pontosan

Holott semmi sem indokolta, semmiféle józan érv vagy megfontolás, csütörtökön megjelentek a katonák a magyar cégeknél, hogy ott csináljanak valamit, nem tudni mit. Péntekre aztán a katonák fölbukkantak az utcákon is, hogy “erősítsék a bizalmat a lakosságban”. Hogy kinek az irányában szükséges a bizalmat karabélyokkal noszogatni, ez is egy kérdés, amire soha nem lesz meg a válasz. Mindenesetre kitetszik az, hogy Orbán Viktor a kezdeti bénultság után nagyon belejött, felfedezte a soha vissza nem térő lehetőséget arra, hogy úgymond törvényekre hivatkozva vezesse be a diktatúrát, amit most lánynéven veszélyhelyzetnek hív.

Ahogyan kinéz, hétfőn megszavaztatja a parlamentben, hogy addig tartson a vészhelyzet, ameddig a kormány jónak látja, ami beláthatatlan veszélyeket rejt magában, a rendeleti kormányzásnak, amelyet ez jelent, soha nem volt jó vége, és nem is lesz. A katonák joghoz juttatása a gazdaságban, az utcára vezénylésük azt mutatja, hogy a járványt Orbán Viktor nem egészségügyi, hanem rendészeti feladatnak tartja, s míg kevéssé vagy egyáltalán nem törődik azzal, hogy legyen elég orvos, gyógyszer, teszt vagy akármi, ami elengedhetetlenül szükséges ilyen helyzetben, a figyelme nagyon is aktív, amikor arról van szó, hogy az állam felesleges erejét fitogtassa.

A járvány elleni küzdelem számára sajnálatosan azt jelenti, hogy katonák grasszálnak az utcákon, a saját szempontjából tehát helyesen mérte fel a helyzet súlyosságát, és rá jellemző válaszokat adott rá. A diktatúra kiépítése a lopakodó üzemmódból látványos szakaszába lépett, az egészségügyi vészhelyzet alkalmat ad arra, hogy olyan közjogi lépéseket tegyen meg, ami hatalmának bebetonozását szolgálja, s jóllehet, a helyzet nem indokolná, de lehetővé teszi. Itt tartunk most, szakértői megfogalmazásban ilyenkor a legtöbb fejlett ország jogrendje mentesíti a kormányt a legtöbb döntéshozási kötöttség alól, hatalmukat szinte szabályok nélkül gyakorolhatják.

Ez a megengedő meghatározás csak olyan országok lakosaiban nem kelt félelmet, amelyeknek vezetése eddig is a liberális demokrácia talaján állott. Ott azonban – és sajnálatosan Magyarország ezek közé tartozik –, ahol a demokrácia ilyetén gyakorlását elvetik, semmi sem biztosítja azt, hogy a különleges jogrenddel a hatalom nemcsak él, hanem vissza is él. A korlátlan hatalomgyakorlástól Orbánt eddig is csupán a még úgy ahogy meglévő fékek riasztották el, most viszont, ebben a helyzetben minden fék és gát átszakadt és megszűnt, fogalmazhatnánk úgy is, tényleg azt csinál, amit csak akar, és nincs az az erő, ami megállíthatná.

A hatalom lecsupaszodott. Itt áll előttünk pőre valójában, és katonákkal üzen a néptelen utcáknak, akik fegyverrel az oldalukon óvják a semmit, a lakosságra, az ő érdekükre hivatkozva önnön aljas céljait valósítja meg. Most múlik el végleg és pontosan a demokrácia utolsó maradéka is fékek nélkül, az orrunk előtt. Ha hétfőn korlátlan felhatalmazást kap a kormány, ami egyet jelent Orbán kontroll nélküli hatalmával, akkor a jövő héten eltemethetjük a 2022-es választásokat, eláshatunk mindenféle minimális ellenállást, mert a vírusra mutogatva és arra hivatkozva a lakosság védelmének nevében fognak sárba taposni mindent. Ez lesz.

Névjegy

Szombathelyi újságíró.

Posted in Egyéb
Tags: , ,
3 hozzászólás “Most múlik pontosan
  1. Yeti szerint:

    Nem tökmindegy, minek a nevében?

    Azért azt nem árt észben tartani, a koronavírus neve ellenére teljesen demokratikusan fertőz. Fajra,nemre,vallásra,politikai nézetekre tekintet nélkül.

  2. Istvan Erdos szerint:

    Én nem csodálkozom, hiszen Az EU beígért egy csomó pénzt a vírusra, valamit ki kellett találni. Látta, hogy az olaszok is gyorsan bevetették a katonaságot (hullaszállításra… micsoda előrelátás, máris kellenek azok az új páncélosok.)
    Nincs itt semmi látnivaló, lehet oszolni… (majd akár páncélos díszmenetben is, ha ezentúl jól szavaz).

  3. Rábavölgyi Miklós szerint:

    A hatalomátvétel folyamatosan valósul meg. Ma Nagykanizsa fidesses polgija tette ki a hatalomból a teljes törvényesen megválasztott ellenzéket.
    Ha hétfőn nem megy át a parlamenten négyötöddel, majd átmegy két hét múlva kétharmaddal!
    Aztán addigra felkészülhetnek az ellenzéki városok és a főváros is,hogy megfosztják őket a hatalomtól.
    Aztán következik az erőszakszervezetekkel megtámogatott totális diktatúra! .
    Eddig is tudtam, de mára már holtbiztos, nincs isten!

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

*

*

Ismerd meg Rezedát!

1961 sok mindenről nevezetes, például German Sz. Tyitov őrnagy a Vosztok–2 űrhajó fedélzetén 17-szer megkerülte a Földet, és megkezdődött a berlini fal építése is. Ez rögtön születésem után történt, amely esemény alkalmas volt arra, hogy anyám felhőtlen szombathelyi örömét ne örökítsék meg az annalesek.

Mindezek után a bölcsőde, óvoda és a Petőfi Sándor Utcai Úttörő Csapat (498-as számú) hármas egysége határozta meg tudatom alakulását egy kilométerkővel, amikor egy napon – tíz évesen - neki nem láttam a kosárlabdázás nemes időtöltésének, ami későbben forgatta föl teljesen az életemet.

A Nagy Lajos Gimnáziumban okozott ez nehéz pillanatokat Heigl osztályfőnök úrnak és nekem is, aki időm nagy részét mindenféle ifiválogatott edzőtáborokban töltöttem, és csak akkor jöttek rá, hogy nem vagyok tök hülye, amikor egy kósza irodalom órán hibátlanul mondtam el J. A. Ódáját, pedig nem is volt föladva. Azóta birkózom a szavakkal.

És ez okozta azt is, hogy nem a TF-re indultam tovább - pedig nagyon vártak -, hanem a szombathelyi BDTF magyar-népművelés szakára, kizárólag levelezőn a kosárlabda miatt. Ezt aztán, ahogyan az meg volt írva, igen fiatalon hagytam abba körmendi és soproni kitérők után, és jól volt így.

El tudtam menni ugyanis segédfűtőnek, e négy év alatt pedig szakmányban olvastam napi tizenkét órákat a munkahelyemen, amely időtöltés nélkül nem lennék az, aki. Persze ehhez kellett a drága Lőrinzy Huba tanár úr is a főiskolán. Ő nem csak irodalomtörténetet oktatott, hanem valami sokkal többet tett velem, nélküle most nem kellene ezeket a sorokat írnom, ebben biztos vagyok.

Egyre hosszabbnak tűnő életem során voltam műszaki rajzoló, újságos és leveles postás, gondnok és kultúrház igazgató, segédfűtő és tanár. Amióta a média világa beszippantott, mint valami fekete lyuk, oda-vissza szenvedtem már az egészet. Írtam és tördeltem napilapot, szerkesztettem, írtam heti és havi lapokat, voltam televízió-főszerkesztő és műsorvezető, sőt, hetilap igazgatója is.

Közel száz adást élt meg egy rádiós műsorom, dolgoztam internetes portálnak, és mégis itt vagyok.

Csak azt nem tudom, hol.

Legutóbbi hozzászólások

Lájkolj!