Orbán természetben fizet

Azon már elmélkedtem egyszer, hogy a jogász Orbán látszólag nem tudja, mi a különbség munkabér és kártérítés között, s ezzel hogyan játszik Gyöngyöspata kapcsán. De maradjunk annyiban, hogy a kedves vezető nettó uszítást végzett csupán, ahogyan jó fasisztához illik. Ám itt meg is állunk egy szóra, mert a közvélekedésben megy a hümmögés, hogy nem fasiszta ő, csak autokrata, egy kicsit odahagyta a liberalizmust, meg ilyenek. Ha igazán belegondolunk, és valami érthetetlen szemérem miatt nem akarunk egyfolytában mellébeszélni, akkor azt kell tudomásul vennünk, hogy aki fasiszta dolgokat beszél, ilyeneket cselekszik, az nem csak annak látszik, hanem az is.

Nem kell szépíteni, hanem nevén kell nevezni a dolgokat. Hogy mindenki értse és le ne tagadhassa, sok más mellett használjuk Umberto Eco kritériumait, mert ez a legegyszerűbb és legkönnyebben felfogható. Eco bácsi jelölte meg a fasizmus pilléreiként a tömegmanipulációt, a vezérkultuszt, az idegenellenességet, a nacionalizmust, a hatalomkoncentrációt, az igazságszolgáltatás és a sajtó központi irányítását, valamint a tudományok megvetését. Ezek után tessenek körülnézni kies hazánkban, és lehajtani a busa fejeket. Léteznek Ecoénál bőségesebb feltételeket tartalmazó meghatározások, meg lehet nyugodni, vezérünk azoknak is megfelel.

Csak, hogy lássuk, hol is élünk. De, hogy még egyszer előveszem a témát, annak egy oka van, hogy következetlenségen értem a kedves vezetőt – bár ez nem egy vaszisztdasz, és nevezhetjük nettó hazugságoknak is mindenkori szavait –, de ez a mostani tömény hülyeség, és nem értem, más még miért nem mázolta a képibe. Mint emlékezhetünk, a kedves vezető azon visítozott, mint a vett malac, hogy a gyöngyöspatai romák munka nélkül kapnak pénzt, ami hallatlan. (A bér és kártérítés dichotómiát már megbeszéltük) Aztán utána, és azóta is az a vezéreszme, hogy mindent, csak pénzt nem, most épp a természetbeni juttatásnál tartunk.

Ez, ha nem lenne végtelenül gyalázatos és lehangoló, még szórakoztatóan is alakulhatna, hogy a millióikat hogyan váltják át féldisznóra, zsák krumplira, kukoricára vagy az anyám valagára, amit ezek szerint megérdemelnek a romák, csak a casht nem. Érdekes egy idea, és egyben mutatja a kedves vezető közgazdasági ismereteit, miszerint az árunak, amit ő természetben adna pénz helyett, ezek szerint nincs ára vagy értéke, pénzbe az nem kerül, csak úgy van, vagy nem tudom hogyan képzeli azon az átlátszóan aljas szándékon kívül, hogy a romákat mindenképpen meg kell szívatni. Föltehető lenne az a kérdés is, jár-e boltba, s tudja-e, hogy a farhát pénzbe kerül, azért adják a nyugdíjasnak.

Mert ilyen gazdasági világszemlélettel, miszerint a krumpli oké, a kp. nem, s egyik a másiknak nem megfeleltethető, nagyon hamar az összeomlás szélén találhatjuk magunkat. De innen lesz érthető, hogy a nyugdíjasok is mindenféle utalványokat kapnak, bözsi, rezsi, mert lehet, az a meggyőződése, hogy az nem kerül pénzbe. Vagy én nem tudom, hogyan látja ezt a világot a véreres szemeivel. Ennyire tán nem ostoba, csupáncsak ennyire aljas, az lesz a megoldás, és ezzel megint ott vagyunk, mint évtizedek óta egyfolytában, most már megfejelve azzal a teherrel is, hogy bírósági ítéletet nem hajt végre.

Mert voltaképp az egész alkudozás erről szól. De az egy másik dolgozat tárgya lesz, ahogyan leföstöm az életutat, midőn a parasztgyerek fasiszta diktátorrá válik, hogy ismét csak tényszerűen beszéljünk a szétcseszett életünkről. Ám, hogy a gyászos hangulatot oldjam valamelyest ezen a borongós napon, tessenek elképzelni a kedves vezetőt, amint természetben fizet, ahogyan ez a csereüzlet pornófilmek kiinduló helyzete, és a végén ott áll előttünk Borkai maga. Vagy képzeljük el szintén a kedves vezetőt, amint a taxiban szintén így egyenlíti ki a számlát, és busa feje eltűnik a sofőr ölében. Ha ez a kép megvan, mindjárt vidámabban indul a napunk.

Névjegy

Szombathelyi újságíró.

Posted in Egyéb
Tags: ,
2 hozzászólás “Orbán természetben fizet
  1. Yeti szerint:

    Éhgyomorra nem való olvasmány!
    A képzelődés helyett a fax másik vége – mindenkit megbax a valóságos csutkány.

  2. remete szerint:

    Az egyszerű, gondolkodásra nem késztető pofázásra – mint a bulvár is -, vevők vagyunk. Még az “értelmesebb” magyarok is azt gondolják, mehetnek a dolgok ingyen is. Az erkölcsi veszteség-nyereség észrevehetetlen ott, ahol a potyázás az elsőrendű nemzeti sport.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

*

*

Ismerd meg Rezedát!

1961 sok mindenről nevezetes, például German Sz. Tyitov őrnagy a Vosztok–2 űrhajó fedélzetén 17-szer megkerülte a Földet, és megkezdődött a berlini fal építése is. Ez rögtön születésem után történt, amely esemény alkalmas volt arra, hogy anyám felhőtlen szombathelyi örömét ne örökítsék meg az annalesek.

Mindezek után a bölcsőde, óvoda és a Petőfi Sándor Utcai Úttörő Csapat (498-as számú) hármas egysége határozta meg tudatom alakulását egy kilométerkővel, amikor egy napon – tíz évesen - neki nem láttam a kosárlabdázás nemes időtöltésének, ami későbben forgatta föl teljesen az életemet.

A Nagy Lajos Gimnáziumban okozott ez nehéz pillanatokat Heigl osztályfőnök úrnak és nekem is, aki időm nagy részét mindenféle ifiválogatott edzőtáborokban töltöttem, és csak akkor jöttek rá, hogy nem vagyok tök hülye, amikor egy kósza irodalom órán hibátlanul mondtam el J. A. Ódáját, pedig nem is volt föladva. Azóta birkózom a szavakkal.

És ez okozta azt is, hogy nem a TF-re indultam tovább - pedig nagyon vártak -, hanem a szombathelyi BDTF magyar-népművelés szakára, kizárólag levelezőn a kosárlabda miatt. Ezt aztán, ahogyan az meg volt írva, igen fiatalon hagytam abba körmendi és soproni kitérők után, és jól volt így.

El tudtam menni ugyanis segédfűtőnek, e négy év alatt pedig szakmányban olvastam napi tizenkét órákat a munkahelyemen, amely időtöltés nélkül nem lennék az, aki. Persze ehhez kellett a drága Lőrinzy Huba tanár úr is a főiskolán. Ő nem csak irodalomtörténetet oktatott, hanem valami sokkal többet tett velem, nélküle most nem kellene ezeket a sorokat írnom, ebben biztos vagyok.

Egyre hosszabbnak tűnő életem során voltam műszaki rajzoló, újságos és leveles postás, gondnok és kultúrház igazgató, segédfűtő és tanár. Amióta a média világa beszippantott, mint valami fekete lyuk, oda-vissza szenvedtem már az egészet. Írtam és tördeltem napilapot, szerkesztettem, írtam heti és havi lapokat, voltam televízió-főszerkesztő és műsorvezető, sőt, hetilap igazgatója is.

Közel száz adást élt meg egy rádiós műsorom, dolgoztam internetes portálnak, és mégis itt vagyok.

Csak azt nem tudom, hol.

Legutóbbi hozzászólások

Lájkolj!