Húha anyám

Kaptam hozzászólást – más néven komment – tegnap, amikor a migráncsalagúton, a magyar, orosz nyelvű rádión és kies hazánk áldatlan állapotain elmélkedtem, egyben azt is megállapítva, hogy OVM szaralak. Az nem újdonság, hogy kommentet kapok, az sem – már elnézést – ha elküldenek a picsába, ez úgyszólván mindennapos, olyan, mint a levegővétel. Az ember megszokta a hosszú évek alatt, sőt, olykor inspiráló, máskor meg – mint ez a mostani is – felér egy szociológiai, társadalom-lélektani tanulmánnyal, egyben jelentés a zárt osztályról, és üzenet a reménytelenségről.

Azt írta a rajongóm, utalva az írásban foglaltakra – amely dolgok legalábbis sírásra ingerlik az embert -, hogy ez van, szar ügy mi, valamint takonygerincűnek titulált, és kifejezte abbéli reményét, hogy azért a szarért, amit odafostam, a csalással újra hatalomra kerül rablóbaloldal jól megfizet. Ez a kivonata az okádásnak, és egyáltalán nem is érdekelne, ha nem saját magáról, az ő sajtójáról és az ő pártjáról beszélt volna, pedig azt tette. Csak ez az egy, ami a tűnődésre késztet, hogy milyen tisztán látja a KESMA működését, s benne – mondjuk – Bayer tagkönyvet.

Már a gondolatmenet cinikus indítása is elképesztő, hogy ez van, ez a szar, amiről irkáltam, amiben a bájos kommentelő láthatólag jól érzi magát. Pedig én azt írtam, hogy tényleg elveszik a keresztény kultúránk – már ha van olyan, de mégis -, hogy elözönlik az idegenek gyönyörű hazánkat, elveszik a munkánkat, és minden olyan rossz megtörténik velünk, amiről a kedves vezető évek óta sivalkodik, s amely ellen buzdítja az olyanokat, mint a drága kommentelő is. Neki meg tetszik, csupán azért, mert nekem meg nem. Holott látszólag ugyanazért aggódom, mint a kedves vezető.

De, amikor megmutatom, hogy OVM hazudik, és szétrohasztja az országot, akkor az én kurva anyám, mert csak. Tiszteletre méltó lassan ez a következetlenség, mert az indiánok is megbecsülték az őrülteket. Viszont az ilyenek, akik negatívban – szó szerint, mint a fotószalagon – látják a világot, ássák meg az ország és a te sírodat is nyájas olvasó, és úgyszólvan tehetetlen az ember velük szemben, mert a vak hittel nem lehet mit kezdeni. Mert például mire jusson az ember a takonygerincével, amikor harminc éve írja a világot ugyanonnan.

Ha most büszkélkedni és a vátesz szerepben tündökölni szeretnék, azt is elmesélném, hogy én már harminc éve ekézem OVM-et, s nem azért, mert komcsi ivadék lennék, hanem, mert már akkor is lerítt róla a gátlástalan aljassága, ami azóta teljesen kifejlett. Itt áll előttünk egész pompájában legnagyobb bánatunkra. És ez a gátlástalan aljasság az ilyen kommentelőkből táplálkozik, belőlük nyeri az erejét, de ezzel sincsen már sok tennivaló, mert vannak reménytelen helyzetek, amikor a beteg menthetetlen, és a sok orvos csak hümmög.

Egy, csak egy dolog zavart a húha anyámban, hogy a bájos kommentelő úgy véli, engem ezért a rabló kommunisták megfizetnek. Nos, nem. Sőt, még akkor sem fizettek meg, amikor igazán hatalmon voltak, mert a kommunisták úgy hitték, nekik jár a korrekt írás, és nem nevelgettek szolgasereget. Rosszul tették, mert a bájos kommentelő sajtója, a KESMA azzal foglalatoskodik, hogy elküldje őket a francba, és nincs meg az a slapajsereg, amelyik gátlástalanul és elvakultan védené őket, s így úgymond két tűz közé kerülnek. Én sem nyaltam a seggüket, nem is fogom soha.

Persze föltehető az az igazán meggondolandó és fajsúlyos kérdés, hogy érdemes-e becsületesnek maradni, de ezt a fideszfélék úgysem értik. Meg különben is filmbe illő dilemma ez Anthony Hopkins főszereplésével, rendezte JHVH. Ezen túl, egyre hosszabbnak tűnő életem minden tapasztalata afelé mutat, az idealista moralisták általában éhen döglenek, vagy megverik őket. Az ember mégis képtelen másképp, ha Füst Milánon nevelkedett, ő pedig arra tanít, hogy a földi s túlvilági jutalom reménye nélkül jónak lenni a legigazabb erény. Innen nézvést pedig a bájos kommentelő be is kaphatja. Nem szép ezt így kijelenteni, de legyünk őszinték egymással.

Névjegy

Szombathelyi újságíró.

Posted in Egyéb
Tags: , ,
1 hozzászólás “Húha anyám
  1. Jane Doe szerint:

    Érdemes-e becsületesnek maradni? Ezt a kérdést csak akkor tedd fel, ha megtanultad átlépni az árnyékodat – akkor van választási lehetőséged…, már egy bizonyos szint fölött.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

*

*

Ismerd meg Rezedát!

1961 sok mindenről nevezetes, például German Sz. Tyitov őrnagy a Vosztok–2 űrhajó fedélzetén 17-szer megkerülte a Földet, és megkezdődött a berlini fal építése is. Ez rögtön születésem után történt, amely esemény alkalmas volt arra, hogy anyám felhőtlen szombathelyi örömét ne örökítsék meg az annalesek.

Mindezek után a bölcsőde, óvoda és a Petőfi Sándor Utcai Úttörő Csapat (498-as számú) hármas egysége határozta meg tudatom alakulását egy kilométerkővel, amikor egy napon – tíz évesen - neki nem láttam a kosárlabdázás nemes időtöltésének, ami későbben forgatta föl teljesen az életemet.

A Nagy Lajos Gimnáziumban okozott ez nehéz pillanatokat Heigl osztályfőnök úrnak és nekem is, aki időm nagy részét mindenféle ifiválogatott edzőtáborokban töltöttem, és csak akkor jöttek rá, hogy nem vagyok tök hülye, amikor egy kósza irodalom órán hibátlanul mondtam el J. A. Ódáját, pedig nem is volt föladva. Azóta birkózom a szavakkal.

És ez okozta azt is, hogy nem a TF-re indultam tovább - pedig nagyon vártak -, hanem a szombathelyi BDTF magyar-népművelés szakára, kizárólag levelezőn a kosárlabda miatt. Ezt aztán, ahogyan az meg volt írva, igen fiatalon hagytam abba körmendi és soproni kitérők után, és jól volt így.

El tudtam menni ugyanis segédfűtőnek, e négy év alatt pedig szakmányban olvastam napi tizenkét órákat a munkahelyemen, amely időtöltés nélkül nem lennék az, aki. Persze ehhez kellett a drága Lőrinzy Huba tanár úr is a főiskolán. Ő nem csak irodalomtörténetet oktatott, hanem valami sokkal többet tett velem, nélküle most nem kellene ezeket a sorokat írnom, ebben biztos vagyok.

Egyre hosszabbnak tűnő életem során voltam műszaki rajzoló, újságos és leveles postás, gondnok és kultúrház igazgató, segédfűtő és tanár. Amióta a média világa beszippantott, mint valami fekete lyuk, oda-vissza szenvedtem már az egészet. Írtam és tördeltem napilapot, szerkesztettem, írtam heti és havi lapokat, voltam televízió-főszerkesztő és műsorvezető, sőt, hetilap igazgatója is.

Közel száz adást élt meg egy rádiós műsorom, dolgoztam internetes portálnak, és mégis itt vagyok.

Csak azt nem tudom, hol.

Lájkolj!