november 2019 hónap bejegyzései

Kampec dolores XCVII. – Műveljük legyeinket!

Úgyhogy a macska túllőtt a célon, nem, hogy kirángatta a feledés örvényéből Bélát, hanem olyan erőt tett belé akaratlan, hogy ő már szaladt is, rohant csontjait meghazudtolva, haza, a légyhez, bevallani neki, sajnálja, hogy oly rég nem diskuráltak és lapogatták meg egymás vállát. Semmire sem vágyott jobban épp, és pont jól volt ez így.

Posted in Egyéb
Tags: ,

A hal éji éneke

A fiúk szeretnek költőkkel, írókkal takarózni. Idézgetnek ha kell, ha nem, folytatják a hagyományt, miszerint, ha beleszövik a mondandóba, az „ahogy a költő mondja” varázsigét, azzal igazuk növekszik, szépségük gyarapszik, sőt, olybá tűnik a bávatag hallgatóság előtt, hogy az előadó okos, járatos az irodalomban, azzal kel és fekszik. Orbán is Szabó Lőrincezett, a tanácselnökök József Attilára esküdtek, gimnazisták Adyra, a párttitkárok arra, amit eléjük raktak a papíron.

Posted in Egyéb
Tags: , , , ,

A kuplerájokról

Gulyás miniszter heurékázott Borkai lemondásának hírén, amiből kitetszett, nem tudja, mit beszél. S ha külföldiül szól, attól még okos nem lesz, szép is nehezen, ha az embert elküldik a picsába, az nem kupleráj, hanem felháborodás. S amíg ilyen megértési problémák vannak, annak a veszélye is fennáll, hogy amikor a bíró azt mondja, tíz év, azt sem fogja fel a delikvens, és csak bambán néz ki a fejéből.

Posted in Egyéb
Tags: , , ,

NOSZF – NER

Ebből vonhatnék le messzire mutató tanulságokat, de nem akarok, mert mindenki azt gondol magában, amire csak akar. Én például arra, hogy Lenin, Erdogan megszentelt napján, Orbán uralkodásának kilencedik évében épp mossak vagy takarítsak. Mindkettő ráférne a háztartásra, s ezek mos, jól meggondolva sokkal fontosabb dolgok, mint akármely nyüves, narcisztikus diktátor páváskodása. Így az egyetlen helyes magatartás szarni a fejükre, mint a galambok hajdan Leninre.

Posted in Egyéb
Tags: , , ,

A legkisebb fiú

Ilyen párhuzamos az élet azzal a módosulással, hogy ma már miden nap lehet szilveszter, a jómunkásember pedig naponta nyugtázhatja jóváhagyólag, hogy ez a Hadházy jól megmondta nekik, a gőz ki van eresztve, a fröccs megíva, begyűrűzés nélkül is drágulva, mert magyarázni már nem kell. Ez ugyanis nem szocializmus, hanem feudális vadkapitalizmus fasizmussal elegyest, amit közadakozással legyőzni nem lehet.

Posted in Egyéb
Tags: , ,

Irapuato

Mégis lényegi különbségek ezek, mert közben eltelt az életünk a semmibe, huss, tovaszálltak a remények. És jelzés értékű az is, hogy a magyar fővárosban a magyar rabszolgatartók ellen mexikóiak tüntetnek, mert ők úgy érzik, nekik már tényleg nincs mit veszíteni, míg ellenben a magyar proletár meg azt hiszi, van, ezért kussol. Téved, hogy most Polt megint a ki sem hűlt székében van, garantáltan lopják ki alóla az országot, ő pedig mehet ütemesen tapsolni a méregdrága és vadiúj Puskásba.

Posted in Egyéb
Tags: , , ,

A kereszténység viszonya a csirkelábhoz

Így hát nem attól kell félni, ha a magyar nyugdíjasnak nem lesznek napi filléres gondjai, akkor elfeledi az Istent, hanem inkább azon kellene dolgozni, hogy ők, a mai dőzsölők megtalálják magukban, ha már ennyire fontos nekik, mert láthatóan híján vannak a szakralitásnak. Nekik csupán ájtatosságuk van, ami nem hit, hanem cirkusz. És tényleg befoghatnák már a szájukat, mert csak mondják, mondják, holott azt sem tudják, mit beszélnek.

Posted in Egyéb
Tags: , , ,

Kosárlabda és más melankóliák

Mert emlékezhetünk, a nyugdíjukat ellophatták, a netet viszont nem adták, hogy kátyús az utca, az elmegy, de, hogy kosárlabdát se lehessen nézni, az már mindennek a teteje és hallatlan. Mert a lélek bozontos útjai kifürkészhetetlenek. Így tegnap nem tudtam, bánkódjak, mert nem nézhettem meccset, vagy legyek elégedett, hogy megint és ezzel is közelebb került Orbán bukása. Ezen még méláznom kell máma.

Posted in Egyéb
Tags: , , , ,

Végtelen történet

Leginkább azt képtelenek megtanulni, hogy más is él a világon rajtuk kívül, ez a vagy mi vagy senki, ha nem mi, akkor meg égessünk fel mindent, lőjünk az utolsó töltényig, úgy haljunk meg hitleri filozófiája, holott harcolni ellenük nem is akar senki. Ide vezet kilenc év háborús pszichózisa, amiben, s amitől ifj. Lomnici is szenved, de nagyon. Nagy munka lesz, ha lehet egyáltalán, kigyógyítani a beteget, csurig van a zárt osztály, és egyelőre a főnéni is gonosz.

Posted in Egyéb
Tags: , ,

Nap, Hold, csillagok

És arra jött rá, hogy a halál iszonyata elől az egyetlen menedék, ha az örökkévalóság módján gondolunk rá, belenyugodva az örök éjben iramló kivilágított nappalok igazába, hogy belátjuk, káprázat az egész, és csak egy az örök és változtathatatlan, a matematika, bármely kijózanító is ez egy melankolikus lélek számára. És ezért a zene a mindenek felett álló, mert az vegytiszta matematika, ezért rejlik benne egy futamban a végtelenség érzete és a feloldozásé is egyben.

Posted in Egyéb
Tags: , ,

Ismerd meg Rezedát!

1961 sok mindenről nevezetes, például German Sz. Tyitov őrnagy a Vosztok–2 űrhajó fedélzetén 17-szer megkerülte a Földet, és megkezdődött a berlini fal építése is. Ez rögtön születésem után történt, amely esemény alkalmas volt arra, hogy anyám felhőtlen szombathelyi örömét ne örökítsék meg az annalesek.

Mindezek után a bölcsőde, óvoda és a Petőfi Sándor Utcai Úttörő Csapat (498-as számú) hármas egysége határozta meg tudatom alakulását egy kilométerkővel, amikor egy napon – tíz évesen - neki nem láttam a kosárlabdázás nemes időtöltésének, ami későbben forgatta föl teljesen az életemet.

A Nagy Lajos Gimnáziumban okozott ez nehéz pillanatokat Heigl osztályfőnök úrnak és nekem is, aki időm nagy részét mindenféle ifiválogatott edzőtáborokban töltöttem, és csak akkor jöttek rá, hogy nem vagyok tök hülye, amikor egy kósza irodalom órán hibátlanul mondtam el J. A. Ódáját, pedig nem is volt föladva. Azóta birkózom a szavakkal.

És ez okozta azt is, hogy nem a TF-re indultam tovább - pedig nagyon vártak -, hanem a szombathelyi BDTF magyar-népművelés szakára, kizárólag levelezőn a kosárlabda miatt. Ezt aztán, ahogyan az meg volt írva, igen fiatalon hagytam abba körmendi és soproni kitérők után, és jól volt így.

El tudtam menni ugyanis segédfűtőnek, e négy év alatt pedig szakmányban olvastam napi tizenkét órákat a munkahelyemen, amely időtöltés nélkül nem lennék az, aki. Persze ehhez kellett a drága Lőrinzy Huba tanár úr is a főiskolán. Ő nem csak irodalomtörténetet oktatott, hanem valami sokkal többet tett velem, nélküle most nem kellene ezeket a sorokat írnom, ebben biztos vagyok.

Egyre hosszabbnak tűnő életem során voltam műszaki rajzoló, újságos és leveles postás, gondnok és kultúrház igazgató, segédfűtő és tanár. Amióta a média világa beszippantott, mint valami fekete lyuk, oda-vissza szenvedtem már az egészet. Írtam és tördeltem napilapot, szerkesztettem, írtam heti és havi lapokat, voltam televízió-főszerkesztő és műsorvezető, sőt, hetilap igazgatója is.

Közel száz adást élt meg egy rádiós műsorom, dolgoztam internetes portálnak, és mégis itt vagyok.

Csak azt nem tudom, hol.

Archívum