Irapuato

Polt Péter ismét legfőbb ügyész lett, semmi nem zavarja ezután sem az üzemszerű, módszeres lopást. Illetve még, amire a NER-nek szüksége van jogsértésileg, mondjuk, Varju képviselő meghurcolása, ilyenek. Ha volna olyan kártyapaklija az ellenzéknek, mint az amerikaiaknak, amelyen a főgonoszokat ábrázolták, hogy kikre vadásznak még a föld alatt is, Polt főügyész valamilyen ász lenne abban. De ilyen paklija az ellenzéknek nincsen, az ellenzék ott bólogat a parlamentben, miközben Poltokat választanak, Handókat neveznek ki, és komplett fegyvergyárakat vesznek stikában.

Polt újólagos, illetve megszakítás nélküli ügyészsége annak fényében érdekes, hogy az OLAF újra beköszönt, és vizsgálódik tátott szájjal, hogy mi folyik ebben az országban. Ezúttal bizonyos Harmadik Évezred Innovációs Alapítvány verte ki a biztosítékot, ahol félmilliárdot tüntettek el. Bár ez minálunk nem tétel, hogy mire és milyen jogcímen loptak, az mégis vérlázító. A “kevésbé fejlett” régiókban rendeztek sportnapokat a nyomorultaknak, hogy “a közösen eltöltött szabadidős tevékenységekkel gazdagabbá és színesebbé tegyék a mindennapjaikat”. Ezeken a gyerekek bagózva bicikliztek lukas kannák körül, és az ugaron rúgták a labdát.

Az ilyesmi felér azzal, mintha a koldustól lopnának, aminél alávalóbb dolog nincsen a világon, viszont Magyarország jobban teljesít és a reformok is működnek. A gazdaság olyannyira dübörög, hogy a világ minden tájáról érkeznek már rabszolgák, akik elveszik a magyarok munkáját, miközben a magyarok az ugaron fociznak. A vietnámiak fizetnek azért, hogy itt dolgozhassanak, az itt dolgozó mexikóiak viszont már tüntetnek is a magyar imperialisták ellen, mégpedig Budapesten, ami nem vicc és nem kitaláció. Csütörtökön vonultak a Váci úton mexikói zászlókat lobogtatva, hogy felhívják az őket foglalkoztató magyar cég aljas bánásmódjára a figyelmet.

A mexikóiakkal vigyázni kell, mert öntudatos népség. Erről amerikai Caster tábornokok tudnának mesélni, meg Trump. A mexikói az nem vietnámi, akinek szíjat lehet hasítani a hátából napi egy dollárért, és még így is bocsánatot kér azért, hogy él. De, hogy hogyan keveredtek ide ezek az azték ivadékok, azt senki nem tudja, mégis, hogy Budapesten tüntetnek a jobb munkakörülményekért, az a NER minden eszméje ellen való. Migráncsok is, a munkát is elvették, és másképpen keresztények, mint a Semjén, elég lenne egy halottak napi felvonulásukra elmenni, és meghasonlana a hitében az összes kádéenpés bohóc.

Itt viszont arról van szó, hogy rabszolgának azért megjárják, csak néha kinyílik a csipájuk. Ez a nonszensz, hogy ők tüntetnek Budapesten, míg a magyarok meg kussban robotolnak, vagy, mint az OLAF vizsgálódásából látszik, lukas vödrök közt szlalomoznak lepukkant biciklikkel, amiért élelmes és aljas NER huszárok félmilliárdot tesznek zsebre. Hogy Mexikóban kinek és mért jut eszébe Magyarországra jönni dolgozni, az is egy hangszórót érő kérdés, mert az átlag mexikói maximum azt tudhatja a távoli és egzotikus országról, hogy azoknak a csapatát verték bucira a szovjetek Irapuatóban ’86-ban.

Ez még az utolsó békeévek egyike volt, Kádár már annyira konszolidálódott, hogy Orbán is verhette a nyálát a kollégiumban, gondolkodhatott az emberarcú szocializmuson, vedelt, a lányokat hajkurászta a haverjaival, és ezek a kollégisták most az ország urai, akik mexikói rabszolgákat tartanak. Az az irapuatói 0:6 egyébként felért agy atombombával, mint azon a tavaszon Csernobil, amit úgy titkoltak akkor, mint most azt, hogyan kerülnek ide mexikóiak. Csak mindeközben egy emberöltő lepergett, és immár nem emberarcú szocializmus van, hanem embertelen feudalizmus, Orbán pedig nem a kollégiumban iszik, hanem a várban.

Mégis lényegi különbségek ezek, mert közben eltelt az életünk a semmibe, huss, tovaszálltak a remények. És jelzés értékű az is, hogy a magyar fővárosban a magyar rabszolgatartók ellen mexikóiak tüntetnek, mert ők úgy érzik, nekik már tényleg nincs mit veszíteni, míg ellenben a magyar proletár meg azt hiszi, van, ezért kussol. Téved, hogy most Polt megint a ki sem hűlt székében van, garantáltan lopják ki alóla az országot, ő pedig mehet ütemesen tapsolni a méregdrága és vadiúj Puskásba. Már megint, és mindig a foci, hogy bele kell dögölni. De ha már Mexikó, akkor újólag intek, mint pár napja: ne feledjétek Alamót, és mindenki döntse el, ez neki mit jelent.

Névjegy

Szombathelyi újságíró.

Posted in Egyéb
Tags: , , ,

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

*

*

Ismerd meg Rezedát!

1961 sok mindenről nevezetes, például German Sz. Tyitov őrnagy a Vosztok–2 űrhajó fedélzetén 17-szer megkerülte a Földet, és megkezdődött a berlini fal építése is. Ez rögtön születésem után történt, amely esemény alkalmas volt arra, hogy anyám felhőtlen szombathelyi örömét ne örökítsék meg az annalesek.

Mindezek után a bölcsőde, óvoda és a Petőfi Sándor Utcai Úttörő Csapat (498-as számú) hármas egysége határozta meg tudatom alakulását egy kilométerkővel, amikor egy napon – tíz évesen - neki nem láttam a kosárlabdázás nemes időtöltésének, ami későbben forgatta föl teljesen az életemet.

A Nagy Lajos Gimnáziumban okozott ez nehéz pillanatokat Heigl osztályfőnök úrnak és nekem is, aki időm nagy részét mindenféle ifiválogatott edzőtáborokban töltöttem, és csak akkor jöttek rá, hogy nem vagyok tök hülye, amikor egy kósza irodalom órán hibátlanul mondtam el J. A. Ódáját, pedig nem is volt föladva. Azóta birkózom a szavakkal.

És ez okozta azt is, hogy nem a TF-re indultam tovább - pedig nagyon vártak -, hanem a szombathelyi BDTF magyar-népművelés szakára, kizárólag levelezőn a kosárlabda miatt. Ezt aztán, ahogyan az meg volt írva, igen fiatalon hagytam abba körmendi és soproni kitérők után, és jól volt így.

El tudtam menni ugyanis segédfűtőnek, e négy év alatt pedig szakmányban olvastam napi tizenkét órákat a munkahelyemen, amely időtöltés nélkül nem lennék az, aki. Persze ehhez kellett a drága Lőrinzy Huba tanár úr is a főiskolán. Ő nem csak irodalomtörténetet oktatott, hanem valami sokkal többet tett velem, nélküle most nem kellene ezeket a sorokat írnom, ebben biztos vagyok.

Egyre hosszabbnak tűnő életem során voltam műszaki rajzoló, újságos és leveles postás, gondnok és kultúrház igazgató, segédfűtő és tanár. Amióta a média világa beszippantott, mint valami fekete lyuk, oda-vissza szenvedtem már az egészet. Írtam és tördeltem napilapot, szerkesztettem, írtam heti és havi lapokat, voltam televízió-főszerkesztő és műsorvezető, sőt, hetilap igazgatója is.

Közel száz adást élt meg egy rádiós műsorom, dolgoztam internetes portálnak, és mégis itt vagyok.

Csak azt nem tudom, hol.

Lájkolj!