Sötét volt már, ahogyan érkezett visszafele, ráugrottunk mind, és vágtuk, ütöttük, hogy migráncs, iszod a Hejnékemet, templomba se jársz, kúrod a lányainkat, hogy csak visított meg recsegett a csontja neki. Így dolgoztunk rajta, amikor megszólalt mögülünk a Béla maga, mi van itt, micsinálunk. Düllesztette a biciklijét, a mi emberünk nyöszögött ott lent, és nézett csak a Jenő, a Misi bácsi meg én, hogy akkor ki lehet, akit így megmagyarítottunk, de kideríteni már nem lehetett. Mert szét volt verve az arca neki már egészen, de nagyon is.
július 2019 hónap bejegyzései
Bukj föl az árból
Hüppög hát a slapaj, sírdogál-kesereg, keresi az alanyt meg az állítmányt, de nem leli, hiába, egyik sem passzol a másikhoz, hibás a csomag. Ám a Demeter bácsi segít, elébe teszi Novák elvtársnő örömeit, hogy mennyi babaváró van már. Egyenként ünneplik ezt, minden újabb babavárónál járja a csárdást Novák elvtársnő, s akkor a slapaj elnyugodik, az erőtér óvó kebeléből passog kifelé, hogy lesz szöveg, babák lesznek benne, sok baba többes számú állítmánnyal. Berki heréje éle meg csillog, akárha kard, és üvegszamovárként elhúz a fejük fölött az ötös metró maga, fakockával ékelve az ajtaja.
Hétköznapi fasizmus
Visszatérve az egészségügyi ellátásra, kétszáznyolcvan (280) menekült vár a tranzitzónában, az ő ellátásuk a macerás Szijjártónak, de, mint látjuk az etetés is gondot okoz, illetőleg, lehetőség szerint éhen pusztítanák az untermenscheket. Ilyenek lehetünk akár mi is, de, hogy oldjuk a drámai hangulatot, lehet, hogy a menekültek áldhatják a saját urukat, hogy nem kerülnek be a magyar egészségügyi rendszerbe, lehet, hosszabb életűek lesznek. Ez ugyan mókás, mégsem tréfadolog, és az sem, hogy Szijjártó szerint azért nem jár nekik ellátás, mert nem fizetnek itt adót. Akkor most kezdjek el ukránozni?
Kanál
Ott állt hát az ember a konyhán a rézsútos fényben, beszűrődő madárfeleselésben és rövidgatyában, meglelve a kanalat, majd visszatéve a helyére az asztalra, azon a tálcára majd a tányérra a kés meg a villa mellé, hogy ott legyen, ha lefetyelni kell, meregetni, kavarni, s abban a reményben, hogy ott is marad. És ami lényegesebb, ha legközelebb visszatér hozzá, tudja még, hogy mire való, lefetyelni, meregetni, kavarni. Indult hát az ágyhoz visszafelé, tíz hosszú lépés volt a feladat, és eltűnődött, mit lehet végezni, míg odaér.
A fociakadémia nem lignitbánya
És pláne, ami az igazi unikum a mesében, hogy az egész akkori cirkuszról csináltam egy kábé egy órás dokumentumfilmet, amit a Duna Tv is leadott, és ezzel minden különbséget elmeséltem. Nem azt, hogy máma nem gyártok filmeket, hanem azt, hogy mit adna le a Duna Tv abból, amit én gyártottam. De ez mellékszál, csak kiegészítés annak bemutatásához, hogy világunk mily gyökeresen változott meg fél emberöltő alatt. Hogy eltűntek belőle az emberségnek még a morzsái is. Mert lehet a virágos rétért aggódni, vezérünk megmondta, nix ugribugri, oszt jónapot. Így megy ez mifelénk, a lepkéket meg felejtsük el.
Bayer férficsókos képzelete
Végezetül Bayer Tagkönyv szeánsza és a fölidézett események csak azt a dilemmát nem oldották fel, hogy kit kell gyűlölnünk nagyon szexuális orientációja és szokásai miatt. De azt sem tudjuk, hogy például Bayer Tagkönyv, amikor a kedves vezetőt vagy Németh Rezsist elképzeli nőket csókolgatva a pacalzsíros pofájukkal, hogy intimebb helyzetet és a gyomrukat, potrohukat nem is emlegetve öklendezve, szóval, ha ilyeneket képzel, ha már képzelnie kell, hogy akkor jobb-e neki, erre azért fölöttébb kíváncsi lennék, ha kifejtené.
Baywatch és illiberizáció
Valahogyan úgy tűnik, ez a társulat egyként kezeli a tengerbe veszőket a szárazföldön magára hagyottakkal, és bizonyosodik be már nem először és bizonyára nem is utoljára, hogy a szociáldemokrácia és a liberalizmus képes arra, amire polgári kereszténység nem, azaz, hogy érdek, valamint a földi és túlvilági jutalom reménye nélkül jó legyen. Az egyik szaladgál a piros gatyájában hajótöröttet keresve, a másik belerúgja a fuldoklót a tengerbe. És mi mindig a gonosz oldalán álltunk, mért lenne most másképp.
Jézus beájulna
Mert mire vélhetnénk, hogy a magyar katolikus anyaszentegyház nem a szegényekkel, elesettekkel, üldözöttekkel, betegekkel foglalkozik, hanem politikai agitációt folytat a saját pápája ellen – aki minden hibája ellenére a kereszténység gyökerei felé hajlik -, templomaiban pedig nem az Urat, hanem Orbánt dicsérik. Hogy az adakozást gépesítették, azt rá lehet fogni az űrkorszakra, de, hogy a vallás lényegét is meggyalázzák, és ezzel pofán köpik a hitet, azt már nehéz szó nélkül hagyni.
A Lajtai Fal
Ebben a stádiumban, ha rám tetszenek hallgatni, felhalmozzák a háborús, túlélő készségeket, úgymint gyufa, gyertya és zsír, mert szükség lesz rájuk. Továbbá, reménykedve a pokol megszűnésében, az arra hivatottak gyűjtsék és jól zárják el a terhelő bizonyítékokat, amelyekre szükség lesz a Felcsúti Perben (nürnbergi mintára), ahol a kedves vezető, magasrangú beosztottjai és minden bűnös elnyeri méltó jutalmát az ország és az emberiség elleni gaztetteiért. Ennek a rémálomnak így kell véget érni, ha van Isten.
Megint egy csatár
Egyetlenünk, a kedves vezető egy Moldova-féle H. Kovács, a hazugság bajnoka, a ferencvárosi koktél maga, meg a verhetetlen tizenegy futballozó majmai a gyászos véggel. „Új csatárt igazoltunk”, örvendezik a gyomra fölött, amitől az embert ábrándok öntik el, mikor lesz, hogy szakembert igazol, nem katonát, és rájön az ember, hogy már sohase. Egy stadionnyi csatatér az élet, és már annyira unalmas a harsonaszóval meg győzelmi mámorokkal, hogy az emberben vágyak támadnak, csak egyszer kapjunk ki, és akkor véget ér ez a rohadt éjszaka.
Legutóbbi hozzászólások