Hétköznapi fasizmus

Azt mondta az ENSZ-ben, tehát az ellenség köldökében ez a mi bájosan aljas külügyesünk, ez a Szijjártó nevű, elfogadhatatlan, hogy a migránsok ugyanolyan egészségügyi ellátást kell kapjanak, mint egy adott ország saját állampolgárai. Ez a kijelentés sok mindent felvet, elsősorban, hogy mit keres egy ilyen emberszerű képződmény a külügyek élén, másrészt, ha ez a hivatalos irány, akkor meg azt, hogy mit keresek én még ebben az országban. Mi a jó francot, ugye, és továbbá, hogy mit keres egy ilyen ország Európa közepén.

A kereszténységet mint vezérlő eszmét most felejtsük el, mert azon a mércén már számtalanszor elbukott a Fidesz és mind az összes folyománya. Itt már rég nem arról van szó, hogy emberként, segítő szándékkal forduljunk embertársaink felé, hanem, hogy valamilyen megkülönböztető jegy alapján tegyünk rosszat neki. Ezt fasizmusnak, súlyosabb esetben nácizmusnak nevezik, ha bőrszín, vallás, származás vagy akármi stigma miatt más elbánást képzelünk a másiknak az alapvető jogok és úgy általában az élet területén, mint saját magunknak. Most a migráns a megkülönböztető jegy, de akármi is lehet, innentől gátak nincsenek.

Erre utaló jel, hogy Fricz Tamás a Magyar Nemzet című sajtóipari termékben arról ábrándozott, milyen szép is lenne, ha a baloldali, liberális emberek egy kupacban lennének, akkor akár ketté is szakadhatna az ország. Mivel azonban ez macerás – teszem hozzá én -, egyszerűbb lehet a későbbiekben az elfajzottakat szögesdróttal elkeríteni a mélymagyaroktól, és a lipsik új lakhelyét lágernek nevezni. Most azonban a migránsok sorsáról elmélkedünk, akiket annak idején László Petra forgórúgással fogadott, mégis ők lettek a terroristák, és ezek a viszonyok azóta sem változtak. Ma lehetőségeinkhez mérten éheztetjük őket.

Olyannyira, hogy Felipe Gonzales Morales, az ENSZ Emberi Jogi Tanácsának jelentéstevője indokolatlannak minősítette a kies hazánkban négy éve érvényben lévő “tömeges bevándorlás okozta válsághelyzetet”, felhívva a figyelmet arra, menekülőt a kerítésnél nem látott egyet sem, csak bezárva a tranzitzónába börtönszerű körülmények közé, ráadásul hatvan százalékuk gyerek. Gonzales arról is beszámolt, amit úgyis tudunk, hogy egy éve a hatóságok újra és újra megtagadják a menekültektől az élelmiszert, hogy az Európai Emberjogi Bíróság több mint egy tucat esetben avatkozott be. S hogy Gonzalesnek igaza legyen, épp tegnap adott hírt egy újabb ilyenről a Magyar Helsinki Bizottság.

Mint írták, egy húsz éves férfi 2018 júliusában adott be menekültkérelmet Magyarországon a családjával együtt. Az ő ügyét külön tárgyalták, mert az érkezéskor már tizennyolc év feletti volt. A férfi eddig a balassagyarmati befogadó állomáson tartózkodott, de július 9-én ok nélkül átszállították a tranzitzónába, ahol azóta nem kapott enni. A testvérei maradékából jutott némi élelemhez egészen addig, amíg a bíróság meg nem hozta ítéletét, hogy kapnia kell száraz kenyeret és kökényt. Mindebből is kitűnik, hogy szavazatszerzési vagy más aljas szándékból az Orbán rezsim nem tartja embereknek a menekülteket. Tőlük meg is dögölhetnek, darab-darab, és voltaképp így tekintenek az egész Fideszen kívüli világra.

Újabb cukiság, hogy megint csak tegnap megvétózták az EU-tagországok belügyminisztereinek közös nyilatkozatát, amely arról szólt, hogy a tagállamok vállalják a Földközi-tengeren működő NGO-hajók által Afrikából Európába szállított migránsok szétosztását. Kontrát Károly belügyminiszter-helyettes azt böfögte: „megdöbbentő, hogy a bevándorláspártiak újabb és újabb kísérletet tesznek arra, hogy saját akaratukat és a migránsok betelepítését rákényszerítsék a tagállamokra”. Ezzel az a baj, hogy ótvaros hazugság. Pár napja meséltem a Baywatch és illiberizáció című kis színesemben, hogy ez a gondolat Heiko Maas német külügyminiszter fejében született meg.

De nem úgy, ahogyan Kontrát hazudja. A német külügyminiszter arról beszélt, hogy létre kívánja hozni a “segíteni készek szövetségét”, s ezzel a Földközi-tengeren keresztül érkező menedékkérők önkéntes elosztását és befogadását szorgalmazza. Mert, mint kifejtette: “Megengedhetetlen, hogy a földközi-tengeri életmentés továbbra is azon a vitán bukjon el, hogy a kimentett embereket hogyan osztják szét. Tovább kell lépnünk azokkal a tagállamokkal, amelyek készek menedékkérőket befogadni, és a többi tagállam is bármikor csatlakozhat”. A szociáldemokrata külügyminiszter úgy gondolja, elfogadhatatlan az, hogy minden egyes érkező hajónál alkudozás kezdődik emberéletekről.

Erre mondott vétót Pártunk és Kormányunk. Visszatérve az egészségügyi ellátásra viszont, kétszáznyolcvan (280) menekült vár a tranzitzónában, az ő ellátásuk a macerás Szijjártónak, de, mint látjuk az etetés is gondot okoz, illetőleg, lehetőség szerint éhen pusztítanák az untermenscheket. Ilyenek lehetünk akár mi is, de, hogy oldjuk a drámai hangulatot, lehet, hogy a menekültek áldhatják a saját urukat, hogy nem kerülnek be a magyar egészségügyi rendszerbe, lehet, hosszabb életűek lesznek. Ez ugyan mókás, mégsem tréfadolog, és az sem, hogy Szijjártó szerint azért nem jár nekik ellátás, mert nem fizetnek itt adót. Akkor most kezdjek el ukránozni?

Névjegy

Szombathelyi újságíró.

Posted in Egyéb
Tags: , , , , ,
1 hozzászólás “Hétköznapi fasizmus
  1. Yeti szerint:

    Csutkányok fizetnek itt adót? Ja, nem.
    Akkor degeljenek felőlem.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

*

*

Ismerd meg Rezedát!

1961 sok mindenről nevezetes, például German Sz. Tyitov őrnagy a Vosztok–2 űrhajó fedélzetén 17-szer megkerülte a Földet, és megkezdődött a berlini fal építése is. Ez rögtön születésem után történt, amely esemény alkalmas volt arra, hogy anyám felhőtlen szombathelyi örömét ne örökítsék meg az annalesek.

Mindezek után a bölcsőde, óvoda és a Petőfi Sándor Utcai Úttörő Csapat (498-as számú) hármas egysége határozta meg tudatom alakulását egy kilométerkővel, amikor egy napon – tíz évesen - neki nem láttam a kosárlabdázás nemes időtöltésének, ami későbben forgatta föl teljesen az életemet.

A Nagy Lajos Gimnáziumban okozott ez nehéz pillanatokat Heigl osztályfőnök úrnak és nekem is, aki időm nagy részét mindenféle ifiválogatott edzőtáborokban töltöttem, és csak akkor jöttek rá, hogy nem vagyok tök hülye, amikor egy kósza irodalom órán hibátlanul mondtam el J. A. Ódáját, pedig nem is volt föladva. Azóta birkózom a szavakkal.

És ez okozta azt is, hogy nem a TF-re indultam tovább - pedig nagyon vártak -, hanem a szombathelyi BDTF magyar-népművelés szakára, kizárólag levelezőn a kosárlabda miatt. Ezt aztán, ahogyan az meg volt írva, igen fiatalon hagytam abba körmendi és soproni kitérők után, és jól volt így.

El tudtam menni ugyanis segédfűtőnek, e négy év alatt pedig szakmányban olvastam napi tizenkét órákat a munkahelyemen, amely időtöltés nélkül nem lennék az, aki. Persze ehhez kellett a drága Lőrinzy Huba tanár úr is a főiskolán. Ő nem csak irodalomtörténetet oktatott, hanem valami sokkal többet tett velem, nélküle most nem kellene ezeket a sorokat írnom, ebben biztos vagyok.

Egyre hosszabbnak tűnő életem során voltam műszaki rajzoló, újságos és leveles postás, gondnok és kultúrház igazgató, segédfűtő és tanár. Amióta a média világa beszippantott, mint valami fekete lyuk, oda-vissza szenvedtem már az egészet. Írtam és tördeltem napilapot, szerkesztettem, írtam heti és havi lapokat, voltam televízió-főszerkesztő és műsorvezető, sőt, hetilap igazgatója is.

Közel száz adást élt meg egy rádiós műsorom, dolgoztam internetes portálnak, és mégis itt vagyok.

Csak azt nem tudom, hol.

Lájkolj!