Megint egy csatár

A sors különös kegye miniszterügynök elvtársat hallgathatni napra-nap, ahogyan folyik a csapból, terül, árad a mézízű igazság szotyolaharsogással elegyest, midőn a labdák kivirulnak, az éjszakák végtelenek, a nemzet pediglen egyesül a végső diadalban, mikor is ajkait elhagyja az egyetlen igazság, hogy na, ugye, és mindennek nyírott fű szaga van. A babgulyásnak is. Érdekes ez, hogy a kedves vezető miféle metaforákban éli az életét, labdák, kürtök, csataterek meg harcmezők. Ilyen kordonos a holdvilágos feje neki, és az ember leborul az istenek előtt, hogy egy sártekét tapodhat vele, s pláne épp ugyanabban az időben.

Most is, hogy gründolt maga alá egy új minisztert, ezt a Varga Juditot igazságügyileg, üdvözölte is őtet a nemes feladatban és illőn, hogy aszondja: “Új csatárt igazoltunk”, amitől az ember fölteszi magának a kérdést, tudja-e miniszterügynök elvtárs, van-e fogalma neki, hol van épp, mely szegletén a világnak, miféle ótvaros zugában, mert ez nem bizonyos. A fejében van csakis és mindig is, abból a katyvaszból nyilatkozik kifelé, csoda-e, ha a valóság, mint olyan eltűnik, elillan és párolog, s a kedves vezető delírje árnykép csak a falon, kivetülés, ábrándos sóhaj csupán. Csak hát, országot vezetni így nehézkes, sőt, lehetetlen, mert olyan lesz, mint amilyen nekünk van itt, kicsi is, sárga is, mégsem a miénk.

A friss miniszternek nagy érdemei vannak kizárólagosan, pöpecül dekázik a bőrrel, más érdeme nincsen neki semmi sem, de ez épp elég a magas hivatalhoz. Mert őtet a kedves vezető az Unió elleni csatákra szerződtette jó pénzekért, plusz koszt, kvártély, hogy mondhassa neki, előre, üsd, vágd, nem apád, és a csatár megy is majd, mint a tank, akárha Böde Dani. Mert skrupulusa nincsen neki semmi sem, ahogyan a meghallgatásán is kitetszett, épp annyira pökhendi és gátak nélküli, hogy illeszkedjék a csapatba, gépezetbe, mint olajos csavar, csak épp most Varga miniszter elvtársasszony engemet hidegen hagy teljesen, nem oszt már és nem szoroz, a baj teljes nélküle is, mondhatni, nyakig ülünk a ganyéban.

A másik miniszter futsalozik, ez dekázik, olyan is mind a kettő, a futsalos a világot lerohanná böhöm tankokkal, ha lenne neki. De az nincsen, helyette fúziós pacallevest rottyantó államtitkára van, görög-latin kultúrája, meg csótány az erkélyen, aki magyar nótát énekel. Ilyen a csapat, és mind-mind pengelábú csatár, mert ugyan miniszerügynök elvtárs óriási futballista, mint a havas hegyek akkora, és edző is síppal a szájban, ustorral a kézben, de annyit nem tanult értő emberektől, hogy a csapat alapja, az origója neki, mint minden táján a világnak, hogy végy egy jó kapust, és még Dalnoki bácsi is azt mondta, hogy tizenegy Vépivel végigverném a világot. Aki Vépi kőkemény bekk volt valaha, de már nem az.

Ilyenek máma már nincsenek. Miniszterügynök elvtárs megy előre a csatáraival a végtelen felé, bele az ismeretlenbe, mögöttük rónaság, legyalult föld, füstölgő ország, ugar és muhar. Egyetlenünk, a kedves vezető egy Moldova-féle H. Kovács, a hazugság bajnoka, a ferencvárosi koktél maga, meg a verhetetlen tizenegy futballozó majmai a gyászos véggel. “Új csatárt igazoltunk”, örvendezik a gyomra fölött, amitől az embert ábrándok öntik el, mikor lesz, hogy szakembert igazol, nem katonát, és rájön az ember, hogy már sohase. Egy stadionnyi csatatér az élet, és már annyira unalmas a harsonaszóval meg győzelmi mámorokkal, hogy az emberben vágyak támadnak, csak egyszer kapjunk ki, és akkor véget ér ez a rohadt éjszaka.

S akkor az ember kalapemelve mondja a tavaszi szélnek, merre járt kisnaccsád, hogy ezer éve nem láttam?

Névjegy

Szombathelyi újságíró.

Posted in Egyéb
Tags: , , ,
1 hozzászólás “Megint egy csatár
  1. Jane Doe szerint:

    A miniszterügynöknél ugye kezdetben vala az ige: az egész pályás letámadás. Nos, nem sokat bővült a szókincse – avagy nem a szókincse bővült sokat…, de az ilyen nüansznyi dolgok itt senkit sem érdekelnek.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

*

*

Ismerd meg Rezedát!

1961 sok mindenről nevezetes, például German Sz. Tyitov őrnagy a Vosztok–2 űrhajó fedélzetén 17-szer megkerülte a Földet, és megkezdődött a berlini fal építése is. Ez rögtön születésem után történt, amely esemény alkalmas volt arra, hogy anyám felhőtlen szombathelyi örömét ne örökítsék meg az annalesek.

Mindezek után a bölcsőde, óvoda és a Petőfi Sándor Utcai Úttörő Csapat (498-as számú) hármas egysége határozta meg tudatom alakulását egy kilométerkővel, amikor egy napon – tíz évesen - neki nem láttam a kosárlabdázás nemes időtöltésének, ami későbben forgatta föl teljesen az életemet.

A Nagy Lajos Gimnáziumban okozott ez nehéz pillanatokat Heigl osztályfőnök úrnak és nekem is, aki időm nagy részét mindenféle ifiválogatott edzőtáborokban töltöttem, és csak akkor jöttek rá, hogy nem vagyok tök hülye, amikor egy kósza irodalom órán hibátlanul mondtam el J. A. Ódáját, pedig nem is volt föladva. Azóta birkózom a szavakkal.

És ez okozta azt is, hogy nem a TF-re indultam tovább - pedig nagyon vártak -, hanem a szombathelyi BDTF magyar-népművelés szakára, kizárólag levelezőn a kosárlabda miatt. Ezt aztán, ahogyan az meg volt írva, igen fiatalon hagytam abba körmendi és soproni kitérők után, és jól volt így.

El tudtam menni ugyanis segédfűtőnek, e négy év alatt pedig szakmányban olvastam napi tizenkét órákat a munkahelyemen, amely időtöltés nélkül nem lennék az, aki. Persze ehhez kellett a drága Lőrinzy Huba tanár úr is a főiskolán. Ő nem csak irodalomtörténetet oktatott, hanem valami sokkal többet tett velem, nélküle most nem kellene ezeket a sorokat írnom, ebben biztos vagyok.

Egyre hosszabbnak tűnő életem során voltam műszaki rajzoló, újságos és leveles postás, gondnok és kultúrház igazgató, segédfűtő és tanár. Amióta a média világa beszippantott, mint valami fekete lyuk, oda-vissza szenvedtem már az egészet. Írtam és tördeltem napilapot, szerkesztettem, írtam heti és havi lapokat, voltam televízió-főszerkesztő és műsorvezető, sőt, hetilap igazgatója is.

Közel száz adást élt meg egy rádiós műsorom, dolgoztam internetes portálnak, és mégis itt vagyok.

Csak azt nem tudom, hol.

Lájkolj!