Fajtiszta Szent Erzsébet

Mielőtt a templomjáró népek karóba húznának, felnégyelnének, és más kellemesen válogatott módon óhajtanának elveszejteni, mert gyalázom a hitet, arra kell fölhívnom a figyelmet, hogy nem én vagyok a bűnös, hanem egy számomra ismeretlen plébános úr, vagy sekrestyés bácsi, akinek az a feladata, hogy a megszentelt ház oldalán lévő falragaszokkal csábítsa a tévelygő bárányokat a plébánia programjaira.

Én csak értelmeztem, amit a faliújságjukra enyveztek, viszont azt a következtetést is levontam húsvét szentséges napján, hogy nem szabad nekem a barlangomból napvilágra jönni, mert minden bokor aljában találok megéneklendő dolgokat, és alapvetően nem azért, mert kötözködős fajta volnék, hanem, mert a jelek szerint a gondolkodás Füst Milán-i módon szenvedélyes szükségletem nekem, csessze meg.

Ott bagózgatok tehát a friss tavaszi szélben a templom oldalánál álló padon, hogy a hideg kellőképpen átjárja amúgy is sajgó csülkeimet meg ízületeimet, és olvasgatom a fölhívásokat, hogy mi mindennel óhajtja az egyház gondozni a választópolgárok lelkét. Van itt minden, nyári napközis tábor, házassági tanácsadás, sőt (sic!), szülésre való felkészítés is. Aztán a papírrengetegből kiemelkedik egy nemzeti színű szalag, ami szintén reklámoz valamit.

De őszintén meg kell gyónjam, fingom sincs, mi lehet az, mert az első sornál elakadtam, leesett az állam, tisztesség ne essék szólván. A nagy magyar színek közt így kezdődött a szöveg: „Száz százalékban Árpád-házi Szent Erzsébet…”, amitől hirtelen a piacra materializálódtam, vagy böszme reklámok világába, ahol úgy hívják zabálni a bambákat: „Ha marha vagy, legyél száz százalékig marha.” Ilyen terhekkel megverve iramodtam megfejteni, mit akart mondani a költő ezzel a fajtiszta Erzsébettel.

Mert másképpen ezt a szöveget értelmezni nem lehet, akármennyire is nem ez volt a plébános úr vagy a sekrestyés bácsi szándéka. Fiatalos lendülettel trendi óhajtott lenni, kikacsintani mintegy a penész alól, és beállni a miniszterügynök úr által meghirdetett monolit nemzetállam és mással nem keveredő magyar vér vonalába, mintha a komondorját simogatná ez a szerencsétlen. Arra jutottam, hogy a Nagy-Magyarország térképpel takarózó, a globális libsik, meg a minden buzikat megvető hívők lettek itt megcélozva ölég szerencsétlen módon, de a korszellemnek megfelelően.

Ebből a száz százalékos Erzsébetből az is következik, hogy már a szenteknél sem mindegy, hogy ősmagyarok-e, vagy olyan migráncsokkal kevert egyed az illető. Ez az a vonal, amely ma azzal szórakozik, hogy az Árpád-házi csontok azok nem finnugorok, hanem árják, meg ilyesmi agymacskák. Egyébként az Árpád-házi királyok mindig külföldi feleségei révén a magyar uralkodók génjeiben minden generációval egyre több nem-magyar, német, francia, olasz, orosz, lengyel, kun, görög és más elem jelent meg, az utalványos szent meg pláne ilyen.

Erzsébet olyan kurvára volt magyar, hogy, mint az ismeretes, Merániai Gertrúd volt az anyukája, amikor pedig a hites ura meg keresztes háborúba indult, akkor ő gardírozta Türingiát. Innen is van, hogy Türingiai Szent Erzsébetnek is nevezik, sőt, miután tizennégy évesen férjhez ment oda messze, egyáltalán nem foglalkozott a szülőföldjével. Innen nézve mindegy, hogy száz százalékban Árpád-házi vagy nem, ugyanolyan világpolgár volt a XIII. században, mintha most járna a CEU-ra.

Föltehetnők azt a kérdést is, hogy akkor például Aragóniai Erzsébet, aki szintén Árpád-házi volt, mert II. András dédunokájaként, sőt, a mi Árpád-házi szent Erzsébetünk nagyunokahúgaként lett Coimbra védőszentje, hogy ő a szombathelyi plébános olvasatában kevésbé száz százalékosan Árpád-házi-e, vagy mi a rosseb, hogy mi van itt. Hogy ő kevésbé szent-e attól, hogy a spanyolokat istápolta, ez a miénk viszont a németeket. Nehéz dolgok ezek, főleg így kampány idején.

Viszont a plébánosoknak is van felelőssége. És nem is arra gondolok igazán – arra is, persze -, hogy a szószékről nem agitálunk mindenféle hülyeséggel, hanem ilyesmikre is, hogy baromságokkal meg nem szédítjük a nagyérdeműt. Mert a zaklatott lelkek könnyen eljutnak a magyarkodásban odáig, hogy Turul-háznak nevezik ezt az árpádost, kizárólag rovásírásos irodalmat olvasnak, és megtalálják a szíriuszi őshazát. Enélkül is elég nagy a gebasz ebben az országban, fölösleges tetézni. Ennyi.

Na, induljatok locsolni, vagy fogadni a legényeket. Ennek van a napja máma, nem nekem.

Névjegy

Szombathelyi újságíró.

Posted in Egyéb
Tags: , , ,
2 hozzászólás “Fajtiszta Szent Erzsébet
  1. Kovács János szerint:

    Szarul kezded, mindjárt magyarázkodással a hívő népség felé!
    Bekacsintani a ministránsügynöki pénisz alá – pfujj.
    Minek a szószék, ha nem az érdemtelen közönség szédítésére?

  2. glorianna szerint:

    Marburgi magyaroktól halottam jó 20 évvel ezelőtt: Marburgban Árpádházi Szent Erzsébet volt az első magyar migráns.
    Itt van a sírja: https://upload.wikimedia.org/wikipedia/commons/thumb/7/7d/Elisabethkirche_Marburg_01.jpg/1024px-Elisabethkirche_Marburg_01.jpg

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

*

*

Ismerd meg Rezedát!

1961 sok mindenről nevezetes, például German Sz. Tyitov őrnagy a Vosztok–2 űrhajó fedélzetén 17-szer megkerülte a Földet, és megkezdődött a berlini fal építése is. Ez rögtön születésem után történt, amely esemény alkalmas volt arra, hogy anyám felhőtlen szombathelyi örömét ne örökítsék meg az annalesek.

Mindezek után a bölcsőde, óvoda és a Petőfi Sándor Utcai Úttörő Csapat (498-as számú) hármas egysége határozta meg tudatom alakulását egy kilométerkővel, amikor egy napon – tíz évesen - neki nem láttam a kosárlabdázás nemes időtöltésének, ami későbben forgatta föl teljesen az életemet.

A Nagy Lajos Gimnáziumban okozott ez nehéz pillanatokat Heigl osztályfőnök úrnak és nekem is, aki időm nagy részét mindenféle ifiválogatott edzőtáborokban töltöttem, és csak akkor jöttek rá, hogy nem vagyok tök hülye, amikor egy kósza irodalom órán hibátlanul mondtam el J. A. Ódáját, pedig nem is volt föladva. Azóta birkózom a szavakkal.

És ez okozta azt is, hogy nem a TF-re indultam tovább - pedig nagyon vártak -, hanem a szombathelyi BDTF magyar-népművelés szakára, kizárólag levelezőn a kosárlabda miatt. Ezt aztán, ahogyan az meg volt írva, igen fiatalon hagytam abba körmendi és soproni kitérők után, és jól volt így.

El tudtam menni ugyanis segédfűtőnek, e négy év alatt pedig szakmányban olvastam napi tizenkét órákat a munkahelyemen, amely időtöltés nélkül nem lennék az, aki. Persze ehhez kellett a drága Lőrinzy Huba tanár úr is a főiskolán. Ő nem csak irodalomtörténetet oktatott, hanem valami sokkal többet tett velem, nélküle most nem kellene ezeket a sorokat írnom, ebben biztos vagyok.

Egyre hosszabbnak tűnő életem során voltam műszaki rajzoló, újságos és leveles postás, gondnok és kultúrház igazgató, segédfűtő és tanár. Amióta a média világa beszippantott, mint valami fekete lyuk, oda-vissza szenvedtem már az egészet. Írtam és tördeltem napilapot, szerkesztettem, írtam heti és havi lapokat, voltam televízió-főszerkesztő és műsorvezető, sőt, hetilap igazgatója is.

Közel száz adást élt meg egy rádiós műsorom, dolgoztam internetes portálnak, és mégis itt vagyok.

Csak azt nem tudom, hol.

Legutóbbi hozzászólások

Lájkolj!