Vadászat (Kisfilm)

A kamera madártávlatból, nagytotálból közelít, a felhők mögül előbukkan a rónaság, egy gémeskút mellett budi áll. Két alak poroszkál, az egyik tevén ringatózik, a másik szamáron kocog mellette, pitypangok nyílnak és boldog komondorok kergetőznek, az egyik vak. Ő tanácstalanul mászkál ide-oda, néha beleütközik a feje a budi oldalába, akkor nagyot koppan, azután elhallgat. A budi ajtaja nyikorog a szélben, a kamera innen svenkel a tevegelő alakra.

Ősz férfi pörge kalapban, abban egy szalonkatoll meredezik, s ahogy ring a teve, a főhős mellén annak ütemére inog egy feszület. Hátán átvetve egy AK 763-as meg egy aknavető, övében kézigránátok. Mosolyogva üget, és társalog a szamaras emberrel, aki furcsa mód öltönyben van, könyökvédőben, gemkapocsból készült nyaklánccal, tekintete alázatos teknőchöz hasonlatos, úgy néz fel a magasba a kalaposra, akinek innen csak a sziluettje látszik, mert a képet beégeti a Nap.

Így haladnak a bárányganés füveken, amikor a kalapos megkérdi:

– Mire megyünk, plébános úr?

– Jegesmedvére. – Feleli a szamaras ember, és sokat sejtetően vigyorog.

– Azt itt hogy? – Kérdi a kalapos.

– Nincsen lehetetlen, édes gazdám. Olvastam a kalandjaidat a szarvassal, férfias munka volt, meg azt, hogy a vágyad jegesmedvére vadászhatni. – Mondja ez a szamaras, és sokat sejtetően mosolyog.

– Itt, Hódmezővásárhely határában? – Értetlenkedik a kalapos.

– Nincsen lehetetlen. – mondja a szamaras – Isten és a Párt segedelmével minden lehet, célunk a végtelen. Ha Viktor velünk, ki ellenünk? – Így alázatoskodik ez a szamaras.

– Milyen igaz, milyen igaz. Magam se mondhattam volna szebben. – Így a kalapos, és csak haladnak, haladnak, a távolban feltűnik egy csipkebokor, ágai végén tüzek égnek, így látszik, közelebb érve tűnik csak ki, hogy lámpák vannak rajta. A tövében ül egy vejszerű alak, és tartja a mancsát.

– Húsz százalék. – Ezt sziszegi a szamarasnak, aki alig győzi elhessegetni.

– Majd aztán, majd aztán. – Tolja el, miközben taknyos zsebkendőjével porolja le a bokor tövét, és le is teríti.

– Hogy föl ne fázzál. – Ülteti le a kalapost a takonyra. – Itt várunk. – Folytatja aztán, és hunyorogva nézi a kietlen laposságot.

– Onnan kell jönnie. – Mutat a messzeségbe, de csak szúnyogok rajzása látszik, még messzebbről pedig bánatos tehénbőgés hallatszik. Békák vartyognak, és tücskök hangoskodnak. A kalapos izzad meg szuszog, nyögdécsel.

– Nem mehetnénk helikopterrel? – Kérdi már kétségbeesve.

– Sajnos a Tóni félretette menekülésre, de ne izgulj, már jön is. – A távolba mutat, ahol porfelhőben közeledik valami fehérség, vibrál körülötte a levegő, amikor hitelen megszólal egy szájharmonika, vészesen, hosszan. A kalapos izgalomba jön, a Kalasnyikovját igazgatja, szemeit meresztgeti.

Lassan bontakozik ki a kép, a fehér folt egyre vonalasabb, és, amint közeledik, látszik, hogy egy nyúl az, amitől a kalapos lelombozódik.

– Húsvét van, persze. – Ezt mondja csalódottan a szamarasnak, de az kétségbe van esve.

– Erről nem volt szó. – Ezt rebegi, amikor a nyúl már teljesen kivehető, vörösen izzanak a szemei, bundája meg csillog, mint a Salamon tökei. A nyúl pödör egyet a bajuszán, hátranyúl, és elővesz valamit, amitől a szamaras visítani kezd.

– Puskája van, baszd meg Zsóti, puskája. – Ezt ordítja, és rohanni kezd, de a nyúl már lő is, a kalapos négykézláb menekül, és bőg, csorognak a könnyei, taknya-nyála egybefolyik, és egyáltalán nem felemelő látvány, ahogyan a vakondtúrás mögött reszket. A nyúlnak félautomatája van, tüzel veszettül, fröcsög a föld, a kutyák vonyítanak, szalonkák röhögnek, fél perc az egész.

Közeliben a kalapos szutykos, izzadt, reszkető arca, amint veti a keresztet, a háttérben a nyúl befejezi a lövöldözést, megfújja a mordály csövét, és túlvilágian mély hangon ennyit mond:

– Hasta la vista, baby.

A kamera elemelkedik megint, madártávlatból mutatja a rónaságot. Minden nyugodt, amikor megszólal egy hang az égből:

– Még mindig centrumhétfő.

(Nem tudni miért, de ez a vége. A forgatókönyvíró biztosan teljesen be volt állva.)

Névjegy

Szombathelyi újságíró.

Posted in Egyéb
Tags: , ,

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

*

*

Ismerd meg Rezedát!

1961 sok mindenről nevezetes, például German Sz. Tyitov őrnagy a Vosztok–2 űrhajó fedélzetén 17-szer megkerülte a Földet, és megkezdődött a berlini fal építése is. Ez rögtön születésem után történt, amely esemény alkalmas volt arra, hogy anyám felhőtlen szombathelyi örömét ne örökítsék meg az annalesek.

Mindezek után a bölcsőde, óvoda és a Petőfi Sándor Utcai Úttörő Csapat (498-as számú) hármas egysége határozta meg tudatom alakulását egy kilométerkővel, amikor egy napon – tíz évesen - neki nem láttam a kosárlabdázás nemes időtöltésének, ami későbben forgatta föl teljesen az életemet.

A Nagy Lajos Gimnáziumban okozott ez nehéz pillanatokat Heigl osztályfőnök úrnak és nekem is, aki időm nagy részét mindenféle ifiválogatott edzőtáborokban töltöttem, és csak akkor jöttek rá, hogy nem vagyok tök hülye, amikor egy kósza irodalom órán hibátlanul mondtam el J. A. Ódáját, pedig nem is volt föladva. Azóta birkózom a szavakkal.

És ez okozta azt is, hogy nem a TF-re indultam tovább - pedig nagyon vártak -, hanem a szombathelyi BDTF magyar-népművelés szakára, kizárólag levelezőn a kosárlabda miatt. Ezt aztán, ahogyan az meg volt írva, igen fiatalon hagytam abba körmendi és soproni kitérők után, és jól volt így.

El tudtam menni ugyanis segédfűtőnek, e négy év alatt pedig szakmányban olvastam napi tizenkét órákat a munkahelyemen, amely időtöltés nélkül nem lennék az, aki. Persze ehhez kellett a drága Lőrinzy Huba tanár úr is a főiskolán. Ő nem csak irodalomtörténetet oktatott, hanem valami sokkal többet tett velem, nélküle most nem kellene ezeket a sorokat írnom, ebben biztos vagyok.

Egyre hosszabbnak tűnő életem során voltam műszaki rajzoló, újságos és leveles postás, gondnok és kultúrház igazgató, segédfűtő és tanár. Amióta a média világa beszippantott, mint valami fekete lyuk, oda-vissza szenvedtem már az egészet. Írtam és tördeltem napilapot, szerkesztettem, írtam heti és havi lapokat, voltam televízió-főszerkesztő és műsorvezető, sőt, hetilap igazgatója is.

Közel száz adást élt meg egy rádiós műsorom, dolgoztam internetes portálnak, és mégis itt vagyok.

Csak azt nem tudom, hol.

Lájkolj!