július 2017 hónap bejegyzései

Végül

A lengyel tezsvírek is horgadoznak, s mint tudjuk, ha ők közösen elérik a bódhiszattvaság kívánatos állapotát, akkor nem sokat szoktak cicózni, s mi marad akkor annak a mókusnak, aki alig látszik ki Putyin atyuska valagából, ami lengyel lélekkel nem egy komilfó állapot?

Posted in Egyéb
Tags: , , , , , ,

Kampec dolores LIV. – Varázsceruza

A kocsma visszazuhant a valóságba, a ceruza pedig utolsó erejével küldött még egy üzenetet, mielőtt végleg kilehelte volna a lelkét, és a harang kongásának ütemére mocskosszürke iszappal borította be a falakat. Az egyik közmunkás hatalmasan káromkodott a Szentháromság szobor tövében, és mindent úgy megült a reménytelenség, hogy Béla teljesen otthon érezte magát.

Posted in Egyéb
Tags: , ,

Párhuzamos univerzumok

Tudjuk, hogy ezekből az objektumokból még a fény sem szabadulhat, így máris előttünk áll a magyarázat az egy a tábor sajátságos állapotára. Mondhatnád, nyájas olvasó, hogy az a veszély fenyeget, ez a fekete lyuk, természetéből fakadóan mindent magába szippant, így tégedet is, de garantálom, hogy ilyentől nem kell tartani. Mint megpendítettem az elején, az egy másik univerzum, az átjárót még nem fedezték fel, és nem is fogják soha.

Posted in Egyéb
Tags: , , , , , , ,

Konyhagyeplő

Nem tudom, látja-e az olvasó azt az eksztatikus állapotot, amelyet az idézett mű kifejez. Ilyet érezhet például Szijjártó külügyér-futsalzseni most épp, amikor egy aktuális kirohanása után Ausztriából a képibe vágták, hogy ő egy igen egyszerű organizmus. Ez fájhatna is akár, de csodabogárkozmetikus metafizikusként ilyenhez a tarajosnak fingja sincs.

Posted in Egyéb
Tags: , , , , , ,

Testnedvi szervilizmus

Az Orbán által kívánatosnak tartott családonként 2,1-es szaporulat eléréséhez tehát csak imádkozni kell, ez az alap a nemzet fennmaradásához, a másik pedig, hogy vigyázó szemeinket ne Párizsra vessük, mert akkor leszárad a farkunk. A Nyugat alkonyát Spengler teljesen más aspektusból vezette le, igaz, bármennyire náci volt is, azért volt egy kis esze, szemben a kormánypárti „újságíróval”, amelyik úgy csinál segget a szájából, hogy geci csöpög belőle. Ezzel a gyönyörű képpel zárom soraimat.

Posted in Egyéb
Tags: , , , , ,

Totaler Krieg

Egyébként megtört szívvel be kell vallanom, hogy ezt az egészet nekem úgy diktálják. Tagja vagyok a Soros-maffiának, itt ül velem szemben a keresztapa lukában veres rózsával, és rekedtes hangján, ujjaival taktust verve mondja, én pedig írok, mert az éjjel véres lófejet találtam a párnámon.

Posted in Egyéb
Tags: , , , , ,

Szabad a tánc

Érdekes ez, főleg azóta, amióta Orbán Viktor tenyere viszket. Ez ilyen fordított haláltábori felállás, amelyben a rend őrzésére szakosodott polgártársak jóindulatúan elfordítják a fejüket, amikor a NER harcosai igazságot szolgáltatnak. A Harmadik Birodalomban is társadalmi munkában tett rendet az SA, a hatóságok pedig fütyörészve lesték a kék eget.

Posted in Egyéb
Tags: , , , , ,

Plumbum

Azokat az óriási pénzösszegeket, amelyeket Tiberius Bokros Lajos összegyűjtött és ráhagyott, esztelen pazarlással játékokra, futballra, a haverok megjutalmazására és építkezésekre tékozolta el. Háromnegyed év múlva üresen állt minden pénztár. Caligula Viktor egyszerűen úgy segített e zavarán, hogy mások vagyonát elszedte; az illetők pedig örülhettek, ha életben maradhattak.

Posted in Egyéb
Tags: , , , , , , , ,

Székelyek meg kopaszok

Itt jut eszembe a Momentum lázáros őszi célja a választási rendszer módosításáról, és csak annyi jön elő belőlem, hogy ugyan már, királylány. Ha történelmi képpel óhajtanám lefesteni mostani helyzetünket, akkor 1939. szeptember elsejére utalnék, midőn a Wehrmacht Panzerekkel meg stukákkal sípolt be a lengyel anyaföldre, ahol a hős honvédők lovakkal, kardokkal indultak a csatába, és a végét már tudjuk.

Posted in Egyéb
Tags: , , , , , , , ,

Félelem és reszketés

Mindent megül a paranioa, aminek voltaképp örülhetnénk, mert a végvonaglás jele is lehetne, csak sajnos nem az. Másrészt viszont a veszélyei valósak, hogy ez az ember és elnyomó gépezete már mindenre képesek. Szintet lépett a rezsim, aminek beláthatatlan következményei lehetnek, és úgy tűnik, hogy nem érdek nélkül és nem bárdolatlanságból cukkolják a népeket, hanem alapos okkal. És most kell okosnak lenni.

Posted in Egyéb
Tags: , , , , ,

Ismerd meg Rezedát!

1961 sok mindenről nevezetes, például German Sz. Tyitov őrnagy a Vosztok–2 űrhajó fedélzetén 17-szer megkerülte a Földet, és megkezdődött a berlini fal építése is. Ez rögtön születésem után történt, amely esemény alkalmas volt arra, hogy anyám felhőtlen szombathelyi örömét ne örökítsék meg az annalesek.

Mindezek után a bölcsőde, óvoda és a Petőfi Sándor Utcai Úttörő Csapat (498-as számú) hármas egysége határozta meg tudatom alakulását egy kilométerkővel, amikor egy napon – tíz évesen - neki nem láttam a kosárlabdázás nemes időtöltésének, ami későbben forgatta föl teljesen az életemet.

A Nagy Lajos Gimnáziumban okozott ez nehéz pillanatokat Heigl osztályfőnök úrnak és nekem is, aki időm nagy részét mindenféle ifiválogatott edzőtáborokban töltöttem, és csak akkor jöttek rá, hogy nem vagyok tök hülye, amikor egy kósza irodalom órán hibátlanul mondtam el J. A. Ódáját, pedig nem is volt föladva. Azóta birkózom a szavakkal.

És ez okozta azt is, hogy nem a TF-re indultam tovább - pedig nagyon vártak -, hanem a szombathelyi BDTF magyar-népművelés szakára, kizárólag levelezőn a kosárlabda miatt. Ezt aztán, ahogyan az meg volt írva, igen fiatalon hagytam abba körmendi és soproni kitérők után, és jól volt így.

El tudtam menni ugyanis segédfűtőnek, e négy év alatt pedig szakmányban olvastam napi tizenkét órákat a munkahelyemen, amely időtöltés nélkül nem lennék az, aki. Persze ehhez kellett a drága Lőrinzy Huba tanár úr is a főiskolán. Ő nem csak irodalomtörténetet oktatott, hanem valami sokkal többet tett velem, nélküle most nem kellene ezeket a sorokat írnom, ebben biztos vagyok.

Egyre hosszabbnak tűnő életem során voltam műszaki rajzoló, újságos és leveles postás, gondnok és kultúrház igazgató, segédfűtő és tanár. Amióta a média világa beszippantott, mint valami fekete lyuk, oda-vissza szenvedtem már az egészet. Írtam és tördeltem napilapot, szerkesztettem, írtam heti és havi lapokat, voltam televízió-főszerkesztő és műsorvezető, sőt, hetilap igazgatója is.

Közel száz adást élt meg egy rádiós műsorom, dolgoztam internetes portálnak, és mégis itt vagyok.

Csak azt nem tudom, hol.

Archívum