Azt hiszed, hogy azt hiszi, de nem hiszi

Rogán Antal kevéssé bír magával jó dolgában. Valami táska-fétise lehet neki, amiről nem bír leszakadni, most épp – a helikopterezés után – egy Berlutival jár és kel a nagyvilágban, amely darab milliós árat mutat a vonalkódjával. Engemet tényleg nem érdekel, miben hordja a tízóraiját, viszont a jelenség vizsgálódásra ad okot és indokot, ez pedig a „mindenki le van szarva” címszó alatt szerepel a szakirodalomban.

Rogán, mint organizmus sem különösebben kelti fel az érdeklődésemet, pár év múlva azt sem tudjuk, ki volt, amikor a politika természetéből fakadóan aláhull a ganajba. Ha azt mondom most önöknek, hogy Győriványi Sándor, akkor mi jut az eszükbe? Úgy vélekedek, hogy semmi se. Pedig ez az úriember munkaügyi miniszter volt Antall úr kormányában, mára pedig már betakarta a hó. Vagy elsodorta a szél.

1364_szaros-vakondMondjuk, Rogánnak az a helyzeti előnye megvan, hogy mocsadék egy alak, ebből fakadóan tovább őrzi az emlékezet, végül azonban csak, mint Szakonyfalu egyetlen nagy szülötte marad meg valahol a virtuális térben. Viszont most még nagyon itt van. Érdeklődésre mégsem emiatt tarthat számot, hanem azért, mert mintapéldány. Egy személyben testesíti meg a fidesziséget, behelyettesíthető volna Lázárral, Habonnyal, etc.

Ezeknek mindenki más annyit is ér, következésképp az összes magyar megalázott és megnyomorított kívül esik az érdeklődési körükön. Ez a Fidesz-életérzés, amely, mint tudvalévő, a valósághoz fűződő érzelmi viszonyaik összessége, ebből alakult ki sajátos világnézetük, amely a leszarásban, mint központi vezérlő elvben kristályosodik ki.

Ezen túl még, s ezen fölül, Rogán úr önkéntelen filozófiai fejlődésen is átmegy itt a szemünk előtt. A suttyó parasztgyerek még a platóni világban élt, a gyönyörűséges táskák csak barlangjának falán tükröződtek ideaként, most már viszont Arisztotelész rajongója, aki így biztatja a gonoszra: “Szép az, amire törekednünk önmaga mivoltáért érdemes, és ami ezért dicséretre méltó, vagyis az, ami mint jó és éppen mert jó, kellemes.”

kakaAzt nem hinném, hogy a rotorhangok közepette miniszter úr ilyeneken andalgott volna, elméjét a szerzés mint önmagáért való létállapot töltötte ki. Ez a hörcsögtempó jellemző uralkodó osztályunkra, mint mutatja ezt, hogy az Orbán család a keresztapa felügyelete mellett most épp másfél milliárd osztalékot vett föl, vagy, hogy a gázszerelő megvesz mindent, ami az útjába kerül.

Ilyképpen minden fideszesnek megvan a maga Berlutija, csak nem mindegyik olyan hülye, hogy kiteszi az asztalra a kamerák elé. Az azonban közös, hogy egyáltalán nem zavarja őket ha emiatt a népek tutulnak. És ebben van a mi nagy-nagy tévedésünk, hogy lelkiismeretet tételezünk ott, ahová még csak hálni sem jár ez a különleges állatfajta.

Megint csak Sheldont hívom segítségül, aki a maga nyakatekert módján, de mindig a tökénél ragadja meg a lényeget, szép képes beszéddel. Helyzetedet – kedves lázadó – így írja le: „Te azt hiszed, ő azt hiszi, te azt hiszed, hogy ő azt hiszi. De nem hiszi.” Ezen tessenek jó mélyen elgondolkozni. És azon is, hogy ez a fizikus megrótta Leonardot, amikor az a pisálás után nem vett semmit a benzinkúton.

„Nem rólad van szó. A pakisztáni menekültről van szó, aki éjszakai műszakot vállal, hogy valahogyan boldoguljon Amerikában.” Ebből is kitetszik, hogy Magyarország az nem Nyugat, pláne nem Amerika. Tovább ragozni mindezt egyáltalán nem érdemes, örvendjünk inkább tiszta szívvel a gyönyörű tatyónak, amely az istenkirályság érzetét kölcsönzi Rogán úrnak. Viszont tartsuk szárazon a puskaport.

Névjegy

Szombathelyi újságíró.

Posted in Egyéb
Tags: , , , , , , , , ,

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

*

*

Ismerd meg Rezedát!

1961 sok mindenről nevezetes, például German Sz. Tyitov őrnagy a Vosztok–2 űrhajó fedélzetén 17-szer megkerülte a Földet, és megkezdődött a berlini fal építése is. Ez rögtön születésem után történt, amely esemény alkalmas volt arra, hogy anyám felhőtlen szombathelyi örömét ne örökítsék meg az annalesek.

Mindezek után a bölcsőde, óvoda és a Petőfi Sándor Utcai Úttörő Csapat (498-as számú) hármas egysége határozta meg tudatom alakulását egy kilométerkővel, amikor egy napon – tíz évesen - neki nem láttam a kosárlabdázás nemes időtöltésének, ami későbben forgatta föl teljesen az életemet.

A Nagy Lajos Gimnáziumban okozott ez nehéz pillanatokat Heigl osztályfőnök úrnak és nekem is, aki időm nagy részét mindenféle ifiválogatott edzőtáborokban töltöttem, és csak akkor jöttek rá, hogy nem vagyok tök hülye, amikor egy kósza irodalom órán hibátlanul mondtam el J. A. Ódáját, pedig nem is volt föladva. Azóta birkózom a szavakkal.

És ez okozta azt is, hogy nem a TF-re indultam tovább - pedig nagyon vártak -, hanem a szombathelyi BDTF magyar-népművelés szakára, kizárólag levelezőn a kosárlabda miatt. Ezt aztán, ahogyan az meg volt írva, igen fiatalon hagytam abba körmendi és soproni kitérők után, és jól volt így.

El tudtam menni ugyanis segédfűtőnek, e négy év alatt pedig szakmányban olvastam napi tizenkét órákat a munkahelyemen, amely időtöltés nélkül nem lennék az, aki. Persze ehhez kellett a drága Lőrinzy Huba tanár úr is a főiskolán. Ő nem csak irodalomtörténetet oktatott, hanem valami sokkal többet tett velem, nélküle most nem kellene ezeket a sorokat írnom, ebben biztos vagyok.

Egyre hosszabbnak tűnő életem során voltam műszaki rajzoló, újságos és leveles postás, gondnok és kultúrház igazgató, segédfűtő és tanár. Amióta a média világa beszippantott, mint valami fekete lyuk, oda-vissza szenvedtem már az egészet. Írtam és tördeltem napilapot, szerkesztettem, írtam heti és havi lapokat, voltam televízió-főszerkesztő és műsorvezető, sőt, hetilap igazgatója is.

Közel száz adást élt meg egy rádiós műsorom, dolgoztam internetes portálnak, és mégis itt vagyok.

Csak azt nem tudom, hol.

Lájkolj!