Aki sokat pofázik, megfagy. Körülbelül és nagyon tömören így lehet összefoglalni nemzetünk egy újabb nagy ideológusának, Víg Szilárdnak tömör filozófiáját. Őneki ugyan kicsi szemétdombja van csupán a hajdúsági Konyáron, ám éppen ezért sokkal hangosabban kukorékol rajta.
Mint a falu Orbánja, hatalmában áll dönteni élet és halál fölött, és ezt a jelek szerint meg is teszi. Tüzelőt is oszthat egy személyben, ennek pedig az a metódusa a bevezetett regula szerint, hogy nem kaphatnak szociális tüzelőt, szenet a „hangosan részegeskedők”, a pénzüket „dohányra és alkoholra” költők, a „tiszteletlenek”, a „neveletlenek”, a szabálysértést és bűncselekményt elkövetők, sőt még azok családtagjai sem.
A mi újabb hősünk arról volt nevezetes, hogy valaha tanított, s ott kifejtette jellegzetes goebbelsi világlátását, miszerint a konyári cigány tanulók többsége „teljesen hülye”, és velük szemben sokszor nem használ más, csak „a fizikai erőszak”.
Aztán megválasztották polgármesternek, mert ez egy ilyen része a világnak.
Én már semmin nem csodálkozom ebben a szétbombázott országban. Mert az, hogy ilyen alakok buknak föl a mélyből, csupán a rendszer folyománya, az termeli ki magából a böszméket, ítélni élőkön és holtakon. Egy kérdés azonban fölmerül, hogy ki és miért választja meg a láthatóan hátrányos szellemi helyzetű egyedeket – úgy is, mint Érpatak – egy közösség vezetésére, és a lehangoló válasz, hogy persze, a közösség, a mikroklíma önmaga.
Mindez így egyben egészen sajátságos képet fest arról a helyről, ahol élünk. Kitetszik, hogy a bajok sokkal nagyobbak annál, mint amit az összkép országos kitekintésben mutat, azaz, lesz még rosszabb, efelől szemernyi kétségünk ne legyen. Ahogyan egyre szarabbá válik a helyzet, úgy kerülnek majd elő szerte a hazában a vígszilárdok egyre többen.
Így őröl föl bennünket az idő.
És míg a szerencsétlen menekülteken zajlik a rugózás, maga az ország válik menekültté, ahogyan a sajátos módon mindig zsinóros-mentés jelmezbe öltözött degeneráltak diktálják a szén osztását. A legnagyobb baj pedig az, hogy a most regnálók minden egyes elcseszése ezt az utat alapozza, és nem látják, hogy miközben azt hiszik, most nagyon jó nekik, a saját gödrüket is ássák egyúttal. Ennél nagyobb öngól pedig nincsen.
Mi magunkról, a mi megpecsételt sorsunkról már nem is beszélek, szóra sem vagyunk érdemesek.
„Akár egy halom hasított fa, hever egymáson a világ”
Hozzászólás a(z) Névtelen bejegyzéshez Válasz megszakítása