Szlovéniát is szopatjuk

A nagy bekerítősdi játékban Szlovénia elszenvedte az ő Pearl Harborját, szó nélkül épül a kerítés ott is. Abszurdba fordult immár a történet, amelynek szívfacsaró főszereplőjévé vált kietlen hazánk, a háborús retorika pedig végképp bekúszott a mindennapokba.

Azt mondja Bostjan Sefic, a szlovén belügyminiszter államtitkára, hogy: „Az éjszaka folyamán vettük észre az aktivitást a magyar határon, amikor elkezdték odaszállítani a drótokat és az anyagokat.” – Akár egy hadijelentés.

kerítésA hadüzenetet pedig ekkor még nem is továbbította a magyar fél, azaz, a kerítésépítésről csak később értesítették őket, akárha Japán a támadás után az Államokat. És szomorú a naiv Bostjan, mert több együttműködést várt volna el egy szomszédos országtól, szerinte ugyanis közösen kellett volna megállapodni a menekültválság kezeléséről.

Mindebből kitetszik, hogy ez a jóember egyáltalán nincsen tisztában a NER működésével. A szlovénok most lesnek szemre-fejre, és ismerkednek a magyarok Istenével. De kollégája, Karl Erjavec külügyminiszter sem ismeri a kollégista észjárást, őt is meglepte, hogy Magyarország nem értesítette Szlovéniát a kerítésépítés tervéről.

A szlovén külügyminisztérium figyelemmel kíséri a fejleményeket, és felvette a kapcsolatot Magyarországgal – mondja. Kis bohókás naivák, pufók kiscsoportosok ők csupán egyetlenünk homokozójában. Mert az ő esze is jár, csak nem tudni, hogyan. Illetve dehogynem.

Csak úgy a miheztartás végett. Eddig mi voltunk Európa védelmezői, az utolsó bástya, rajta egyetlenünk, mint végvári kapitány. Ezt az éccát ha nem is vállalhatóan, de azért valahogy mégis el lehetett adni Szerbia és Horvátország esetében, a szlovénok azonban sehogyan sem illenek bele a képbe, lévén ők is schengeniek.

Mindemellett még egyszer, és nem utoljára tán, elmondom: ha prime ministerünk azzal fenyegeti az Uniót, hogy továbbpasszolja a menekülteket, hazudik. Most is ezt teszi. Mennek a buszok szép sorban. Egy hét alatt húszezer regisztrálatlan embert passzolt tovább a gépezet.

És itt nyer értelmet Körmend is. Eddigi dolgozataimban eufemisztikusan csak vasi kisvárosként emlegettem egy helyet, ahová beköltöztek a katonák. Nos, ez Körmend. Tán egy hete vannak ott, bekvártélyozódtak, és senkinek halovány fingja nem volt arról, mi a jó francot keresnek ott, lévén egy menekült sem kószál a vidéken.

Két napja azzal álltak elő, hogy gyakorlatoznak. Lófaszt, mama. A munkaerőt gyűjtötték a suttyomban megkezdett építkezéshez, azaz: felsőbb köreink már nagyon régóta tudtak a szlovénokat – meg mindenkit – oly igen nagyon meglepő akcióról.

Hazudtak tehát a szlovéneknek, hazudtak a körmendieknek, hazudtak a nagyvilágnak, hazudtak az Uniónak, hazudtak a médiának, hazudtak a menekülteknek, hazudtak az országgyűlésnek, hazudtak a ’zembereknek, hazudtak mindeneknek. Úgyhogy csatlakozom a sorhoz: elmennek ezek a picsába!

Névjegy

Szombathelyi újságíró.

Posted in Egyéb
Tags: , , ,

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

*

*

Ismerd meg Rezedát!

1961 sok mindenről nevezetes, például German Sz. Tyitov őrnagy a Vosztok–2 űrhajó fedélzetén 17-szer megkerülte a Földet, és megkezdődött a berlini fal építése is. Ez rögtön születésem után történt, amely esemény alkalmas volt arra, hogy anyám felhőtlen szombathelyi örömét ne örökítsék meg az annalesek.

Mindezek után a bölcsőde, óvoda és a Petőfi Sándor Utcai Úttörő Csapat (498-as számú) hármas egysége határozta meg tudatom alakulását egy kilométerkővel, amikor egy napon – tíz évesen - neki nem láttam a kosárlabdázás nemes időtöltésének, ami későbben forgatta föl teljesen az életemet.

A Nagy Lajos Gimnáziumban okozott ez nehéz pillanatokat Heigl osztályfőnök úrnak és nekem is, aki időm nagy részét mindenféle ifiválogatott edzőtáborokban töltöttem, és csak akkor jöttek rá, hogy nem vagyok tök hülye, amikor egy kósza irodalom órán hibátlanul mondtam el J. A. Ódáját, pedig nem is volt föladva. Azóta birkózom a szavakkal.

És ez okozta azt is, hogy nem a TF-re indultam tovább - pedig nagyon vártak -, hanem a szombathelyi BDTF magyar-népművelés szakára, kizárólag levelezőn a kosárlabda miatt. Ezt aztán, ahogyan az meg volt írva, igen fiatalon hagytam abba körmendi és soproni kitérők után, és jól volt így.

El tudtam menni ugyanis segédfűtőnek, e négy év alatt pedig szakmányban olvastam napi tizenkét órákat a munkahelyemen, amely időtöltés nélkül nem lennék az, aki. Persze ehhez kellett a drága Lőrinzy Huba tanár úr is a főiskolán. Ő nem csak irodalomtörténetet oktatott, hanem valami sokkal többet tett velem, nélküle most nem kellene ezeket a sorokat írnom, ebben biztos vagyok.

Egyre hosszabbnak tűnő életem során voltam műszaki rajzoló, újságos és leveles postás, gondnok és kultúrház igazgató, segédfűtő és tanár. Amióta a média világa beszippantott, mint valami fekete lyuk, oda-vissza szenvedtem már az egészet. Írtam és tördeltem napilapot, szerkesztettem, írtam heti és havi lapokat, voltam televízió-főszerkesztő és műsorvezető, sőt, hetilap igazgatója is.

Közel száz adást élt meg egy rádiós műsorom, dolgoztam internetes portálnak, és mégis itt vagyok.

Csak azt nem tudom, hol.

Legutóbbi hozzászólások

Lájkolj!