Add má’ ide a zsiráfot!

Az óvoda középső csoportjában elmajszolták tízóraijukat a rövidnadrágosok, akik magukat fidesznek nevezték nagy titokban, hogy Jolán néni meg ne tudja, és úgy döntöttek, hogy a Simicskának elveszik a fölfújható zsiráfját. Ő azt még az anyjától kapta, de a közöttük legnagyobb étvágyú, aki mindig hozott magával egy kis hazai kolbászt, hogy a szűkös óvodai élelmet kiegészíthesse, váltig mondta, hogy ő adta neki.

Ezt ugyan senki nem látta, de ez a dagadt oly meggyőzően beszélt, hogy az egész brancs befeküdt a dumájának, kivéve azt a néhányat, akik még emlékeztek a zsiráf hiteles történetére. Azaz és tehát a Simicska köreihez tartozónak vélte őket a dagadt mögé sorakozó rengeteg idióta, akik mindig a leghangosabban énekelték a „Süss föl Nap…” kezdetű slágert, mert ez volt a kolbászos kedvence.

Jolán néni semmit sem sejtett, de elkezdődött a nagy leszámolás, és a harc a fölfújható zsiráfért, akit a dagadt másnak óhajtott már adni azért, mert Simicska azt mondta róla, hogy ő egy geci. Erről ugyan nem tudta az immár egyedüli forradalmárrá avanzsált potrohos, mit is jelenthet, de Zsolti, az ő legbensőbb cimborája, társa a délutáni alvások bojkottjában elmesélte neki, és ettől a dagadt haragos lett. Megigazította rövidgatyájának pántját, kint az udvaron ráült a műanyag dömperjére, és maga köré gyűjtötte a többi járgányost.

zsiráfSimicska a motorjáról figyelt, Jolán néni meg ábrándozott. A gyerekek a napon vannak, baj nem lehet – gondolta. Tévedett. A dagadt számolt, annyit már ismert, hogy egy, sőt, tegnap háromig is eljutott. Fűszálakat rakosgatott egymás mellé, Zsolti magyarázta neki: egy, kettő, három…

Elevickéltek négyig, és a dagadt megértette. Okosnak tűnt, pedig pancser volt. Kihüvelyezték, hogy ők négyen vannak, a simicskáék meg hárman, ha rájuk mennek, marad egy, aki a zsiráfot minden gond nélkül megszerezheti. Így is lett. Műanyag dömperek, motorok iszonytató zaja töltötte be az egész óvodát, Jolán néninek semmi föl se tűnt.

Megszokta már a hangzavart. Az a negyedik kiosont az öltöztetőbe, ahol hatalmasan álldogált a fölfújható zsiráf. Leemelte, és kivitte az udvarra. Átadta a dagadtnak, aki látványosan kiengedte belőle a levegőt. A zsiráf összerogyott, és a vezér odanyújtotta Csermely Petinek, aki hirtelen új cimborája lett. Reggel még a kolbászából is adott neki. Simicska nézett, aztán röhögött. Tölcsért formált kezeiből, és belőlük suttogta: geci. Jolán néni tapsolt: uzsonna, gyerekek.

Névjegy

Szombathelyi újságíró.

Posted in Egyéb
Tags: ,

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

*

*

Ismerd meg Rezedát!

1961 sok mindenről nevezetes, például German Sz. Tyitov őrnagy a Vosztok–2 űrhajó fedélzetén 17-szer megkerülte a Földet, és megkezdődött a berlini fal építése is. Ez rögtön születésem után történt, amely esemény alkalmas volt arra, hogy anyám felhőtlen szombathelyi örömét ne örökítsék meg az annalesek.

Mindezek után a bölcsőde, óvoda és a Petőfi Sándor Utcai Úttörő Csapat (498-as számú) hármas egysége határozta meg tudatom alakulását egy kilométerkővel, amikor egy napon – tíz évesen - neki nem láttam a kosárlabdázás nemes időtöltésének, ami későbben forgatta föl teljesen az életemet.

A Nagy Lajos Gimnáziumban okozott ez nehéz pillanatokat Heigl osztályfőnök úrnak és nekem is, aki időm nagy részét mindenféle ifiválogatott edzőtáborokban töltöttem, és csak akkor jöttek rá, hogy nem vagyok tök hülye, amikor egy kósza irodalom órán hibátlanul mondtam el J. A. Ódáját, pedig nem is volt föladva. Azóta birkózom a szavakkal.

És ez okozta azt is, hogy nem a TF-re indultam tovább - pedig nagyon vártak -, hanem a szombathelyi BDTF magyar-népművelés szakára, kizárólag levelezőn a kosárlabda miatt. Ezt aztán, ahogyan az meg volt írva, igen fiatalon hagytam abba körmendi és soproni kitérők után, és jól volt így.

El tudtam menni ugyanis segédfűtőnek, e négy év alatt pedig szakmányban olvastam napi tizenkét órákat a munkahelyemen, amely időtöltés nélkül nem lennék az, aki. Persze ehhez kellett a drága Lőrinzy Huba tanár úr is a főiskolán. Ő nem csak irodalomtörténetet oktatott, hanem valami sokkal többet tett velem, nélküle most nem kellene ezeket a sorokat írnom, ebben biztos vagyok.

Egyre hosszabbnak tűnő életem során voltam műszaki rajzoló, újságos és leveles postás, gondnok és kultúrház igazgató, segédfűtő és tanár. Amióta a média világa beszippantott, mint valami fekete lyuk, oda-vissza szenvedtem már az egészet. Írtam és tördeltem napilapot, szerkesztettem, írtam heti és havi lapokat, voltam televízió-főszerkesztő és műsorvezető, sőt, hetilap igazgatója is.

Közel száz adást élt meg egy rádiós műsorom, dolgoztam internetes portálnak, és mégis itt vagyok.

Csak azt nem tudom, hol.

Legutóbbi hozzászólások

Lájkolj!