A ‘zember, akinek budija van

groteszkA BMZ szuszogott, megállt. – Felcsút, Pancho Arena – Ez a kiáltás szállt a légben, és nem hangzott fel a jól ismert szignál, a dííídudidúúúddadadámm, amely egy igaz magyar állomás el nem téveszthető védjegye időtlen idők-, de a komcsik óta biztosan. Itten a bakter ordított, mert bár hatszázmillió uniós pénzt csoportosított ide „a ‘zember, akinek budija van a stadion tövébe…“ – mindenki csak így ismerte, és senki sem tudta ki is lehet az -, de hangszóróra mégse futotta. Vagy még nem találtak céget hozzá, aki, illetve amely okosba, közbeszerzésbe idehozhatta volna a világ alakuló közepibe. Mint hírlett, a ‘zembernek, akinek budija van, szóval neki a veje jelenidőtájt lámpatestekben utazik – ővele szokott „ŐŐŐ“ oly bensőségesen páleszozni a pottyantós előtt frenetikus családbarát képek szerint -, így hát várni köllött a szignálra.

abszurdAddig, míg a saját lábon álló kft.rt.megazistennyila cég ezt is fölveszi a portfóliójába, megteremtve a törvényes kaszálás jogtalan terepét. Világjáró hősünket most ez egy csöppet sem hozta zavarba, mert itt lehetett, ahol a narancskönyves legendáriumok szerint maga a szeplőtelen ajánlotta föl az egész elcseszett országot a szakállasnak, ilyképp súlyos tudatában volt annak, hogy szakrális térbe tévedett visszavonhatatlanul. Felcsútra magára-ba/be. Nem érdekelte. A vonatút érdekelte, amelyet megtenni óhajtott, mert nagy rajongója volt ő mindenféle avítt dolgoknak. Szívesebben ment volna gőzössel ‘Kanizsára, de ezt dobta a gép, és elfogadta, pláne, hogy oly vidéken járt, amelyet „ŐŐŐ“ (a ‘zember, akinek budija van) egymáshoz érő talpain kívül még Mága Zoltáné is tapodott, amikor ideje volt az avatásnak. Mostan meg az aratásnak.

groteszk 3Névtelen és arctalan utasunk fölcíhölte hát magát a vonatra, amely meglepetéseket tartogatott. Ott belül sokkal újdondászabbnak bizonyult, mint amit a külseje sejtetett volna. Mindenféle bandérium-idegen kütyük voltak benne, közéleti, közszolgálati harsonaszó kíséretével szólították föl a mindösszesen két utast, hogy nézzenek jobbra, itt, a budi mellett újabb láblabda nemfedett sportlétesítmények épülnek hamarost. Mert „ŐŐŐ“ erre adott ki utasítást, és rántott ki a népek zsebéből kétmilliárdot. Erre. Utasunk hányni-okádni nem tudott aléltságában, záporoztak reá az élmények. Maga az aréna jobbról is, meg balról is. Ugyanaz a csoda másmilyen megvilágításban, azonban amikor végleg elveszítette volna a soha nem létező önkontrollját, fél óra elteltével önmagába tért vissza a járat. Körbevonatozták magát az arénát, és láss csodát, ha kinézett az ablakon, maga „ŐŐŐ“, a ‘zember, akinek budija van intett csalfa hívogatón felé. Hősünk megrázta busa fejét, leszállt, és rájött, hogy átbaszták. A távolban egy juhász igazgatta az autóját abból kiszállva, és előzte őt egy osztrák nyugdíjas. Egy pillanat volt az egész.

Névjegy

Szombathelyi újságíró.

Posted in Egyéb
Tags: , , , ,

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

*

*

Ismerd meg Rezedát!

1961 sok mindenről nevezetes, például German Sz. Tyitov őrnagy a Vosztok–2 űrhajó fedélzetén 17-szer megkerülte a Földet, és megkezdődött a berlini fal építése is. Ez rögtön születésem után történt, amely esemény alkalmas volt arra, hogy anyám felhőtlen szombathelyi örömét ne örökítsék meg az annalesek.

Mindezek után a bölcsőde, óvoda és a Petőfi Sándor Utcai Úttörő Csapat (498-as számú) hármas egysége határozta meg tudatom alakulását egy kilométerkővel, amikor egy napon – tíz évesen - neki nem láttam a kosárlabdázás nemes időtöltésének, ami későbben forgatta föl teljesen az életemet.

A Nagy Lajos Gimnáziumban okozott ez nehéz pillanatokat Heigl osztályfőnök úrnak és nekem is, aki időm nagy részét mindenféle ifiválogatott edzőtáborokban töltöttem, és csak akkor jöttek rá, hogy nem vagyok tök hülye, amikor egy kósza irodalom órán hibátlanul mondtam el J. A. Ódáját, pedig nem is volt föladva. Azóta birkózom a szavakkal.

És ez okozta azt is, hogy nem a TF-re indultam tovább - pedig nagyon vártak -, hanem a szombathelyi BDTF magyar-népművelés szakára, kizárólag levelezőn a kosárlabda miatt. Ezt aztán, ahogyan az meg volt írva, igen fiatalon hagytam abba körmendi és soproni kitérők után, és jól volt így.

El tudtam menni ugyanis segédfűtőnek, e négy év alatt pedig szakmányban olvastam napi tizenkét órákat a munkahelyemen, amely időtöltés nélkül nem lennék az, aki. Persze ehhez kellett a drága Lőrinzy Huba tanár úr is a főiskolán. Ő nem csak irodalomtörténetet oktatott, hanem valami sokkal többet tett velem, nélküle most nem kellene ezeket a sorokat írnom, ebben biztos vagyok.

Egyre hosszabbnak tűnő életem során voltam műszaki rajzoló, újságos és leveles postás, gondnok és kultúrház igazgató, segédfűtő és tanár. Amióta a média világa beszippantott, mint valami fekete lyuk, oda-vissza szenvedtem már az egészet. Írtam és tördeltem napilapot, szerkesztettem, írtam heti és havi lapokat, voltam televízió-főszerkesztő és műsorvezető, sőt, hetilap igazgatója is.

Közel száz adást élt meg egy rádiós műsorom, dolgoztam internetes portálnak, és mégis itt vagyok.

Csak azt nem tudom, hol.

Legutóbbi hozzászólások

Archívum