Ostyaadót a fényevőknek

szemüvegMég föl sem hörbölhette nagy örömében a győzelmi misebort a mi totemimádó pártunk mind az öt tagja, máris újabb ötleteik születnek arról, hogyan lehetne még jobban kibaszni a polgárokkal Krisztus nevében. A vasárnapi nagy zárva tartást keresztül vitték olyan balfaszokkal, akik azt sem tudják, miről is szavaznak. Jól mutatta ezt, hogy az egyik azért nem nyilatkozott a paksi bűvésztrükkről, amellyel megteremtették a totálisan titkos lopás újabb lehetőségét, mert nem volt róla információja. S hogy félreértés ne essék, mindezt már azután bírta mondani, hogy megnyomta a megfelelő színű gombot. Így megy ez.

Nemzeti ünnepünkön, amit már jó régen elloptak tőlünk oly alaposan, hogy kokárdát jó ízlésű ember nem szívesen visel már hosszú ideje, zárva lesznek azok a boltok, amelyek zavarták a nemzeti érzelműeket. Hogy melyek, az még most sem teljesen bizonyos, de ez a szempontjukból mindegy is. Teljesen irreleváns, a lényeg az: megmutatták, mi minden ökörséget lehet törvénnyé formálni, mert akarják. Csak. Ez a szabályozás amúgy senkinek sem jó és majdnem mindenkinek rossz, de van. Lehet melléje esti meséket gyártani a családról meg a Piroskáról, sőt még a farkasról is, egy a lényeg, igyekezzünk mind jobban korlátok közé szorítani a népeket. Nem járja – vélik ezek a totemesek -, hogy azt cselekedjenek, ami jókedvükben eszükbe jut.

Mármint mi, népek, és eddig mindig sikerült is nekik. Nem ott, és nem akkor veszek cigit, ahol és amikor akarok, nem ott veszek vasárnap parizert ahol én, hanem ahol ők akarják, most már ott tartunk, hogy lassan a szülő nem abba az iskolába íratja be a kölkét ahová az igen tisztelt család, na meg a gyerek akarja. Hanem ahová ők. Régről gyűlnek ezek a dolgok, ez volt már a kezdetektől a rend, az új: Ha akarom, agyonverhetlek egy kihallgatáson, mert úgy hiszem, loptál. Ha akarom, meg is verhetlek, bilincsbe köthetlek, mert szemeteltél. Ha akarom, bevihetlek gyerekestül, mert nem ott jársz, ahol én akarom. Ha akarom, nyugdíjas vagy (bíró, igazgató), ha akarom nem (rokkantak, rendvédelmisek, bányászok). Ha akarom, milliomos vagy, ha akarom, földönfutó (föld, trafik). Ha akarom, van állásod (közmunka, járási hivatal), ha akarom, nincs (köztisztviselő, közalkalmazott).

alakom 3Most azt akarják, hogy ne zabálhassak, amit akarok, Surján László, az élősködő párt alelnöke bővítené a chipsadós termékek körét. Most vagy kevesli, ami tizenkilencmilliárd ebből tavaly befolyt, vagy más ganéság jár a fejében. Inkább ez utóbbi. Minden zabálni valóról kiderítették már, hogy rákkeltő, meg ennek az ellenkezőjét ugyanúgy. Illyképp minden rohadt eledelt meg lehet adóztatni káros volta miatt. Sőt, le lehet szoktatni a népeket arról, hogy állandóan csak a belüket tömik, és semmi spiritualitás nincsen bennük. Egy szemernyi sesincsen. Zabálnak meg szarnak. Ezért mi, a Kurvák Didije Nagyon Pöpecpárt kérjük, hogy a jövőben fényt vehessünk magunkhoz kizárólag. Azon elfajzott egyedek, akik vasárnaponként orgonaszóra ostyát tömnek magukba nagy házakban, fizessék meg az élvezet árát. Ezer százalékos ostyaadót javasolunk számukra kétezer évre visszamenőleg. Hogy helyre billenjen a kényes egyensúly, azért. Mert meg. Csak.

Névjegy

Szombathelyi újságíró.

Posted in Egyéb
Tags: , ,

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

*

*

Ismerd meg Rezedát!

1961 sok mindenről nevezetes, például German Sz. Tyitov őrnagy a Vosztok–2 űrhajó fedélzetén 17-szer megkerülte a Földet, és megkezdődött a berlini fal építése is. Ez rögtön születésem után történt, amely esemény alkalmas volt arra, hogy anyám felhőtlen szombathelyi örömét ne örökítsék meg az annalesek.

Mindezek után a bölcsőde, óvoda és a Petőfi Sándor Utcai Úttörő Csapat (498-as számú) hármas egysége határozta meg tudatom alakulását egy kilométerkővel, amikor egy napon – tíz évesen - neki nem láttam a kosárlabdázás nemes időtöltésének, ami későbben forgatta föl teljesen az életemet.

A Nagy Lajos Gimnáziumban okozott ez nehéz pillanatokat Heigl osztályfőnök úrnak és nekem is, aki időm nagy részét mindenféle ifiválogatott edzőtáborokban töltöttem, és csak akkor jöttek rá, hogy nem vagyok tök hülye, amikor egy kósza irodalom órán hibátlanul mondtam el J. A. Ódáját, pedig nem is volt föladva. Azóta birkózom a szavakkal.

És ez okozta azt is, hogy nem a TF-re indultam tovább - pedig nagyon vártak -, hanem a szombathelyi BDTF magyar-népművelés szakára, kizárólag levelezőn a kosárlabda miatt. Ezt aztán, ahogyan az meg volt írva, igen fiatalon hagytam abba körmendi és soproni kitérők után, és jól volt így.

El tudtam menni ugyanis segédfűtőnek, e négy év alatt pedig szakmányban olvastam napi tizenkét órákat a munkahelyemen, amely időtöltés nélkül nem lennék az, aki. Persze ehhez kellett a drága Lőrinzy Huba tanár úr is a főiskolán. Ő nem csak irodalomtörténetet oktatott, hanem valami sokkal többet tett velem, nélküle most nem kellene ezeket a sorokat írnom, ebben biztos vagyok.

Egyre hosszabbnak tűnő életem során voltam műszaki rajzoló, újságos és leveles postás, gondnok és kultúrház igazgató, segédfűtő és tanár. Amióta a média világa beszippantott, mint valami fekete lyuk, oda-vissza szenvedtem már az egészet. Írtam és tördeltem napilapot, szerkesztettem, írtam heti és havi lapokat, voltam televízió-főszerkesztő és műsorvezető, sőt, hetilap igazgatója is.

Közel száz adást élt meg egy rádiós műsorom, dolgoztam internetes portálnak, és mégis itt vagyok.

Csak azt nem tudom, hol.

Legutóbbi hozzászólások

Lájkolj!