Biztosan lesz egymillió új munkahely

Ha nem is Magyarországon, de magyaroknak, a végeredményt tekintve ez a kormányzat szempontjából édesmindegy, hiszen a mostani felállásban már a határon túliak is teljes joggal játszanak. Ilyképpen, ha dolgozó magyarokat honosítanak, akkor velük együtt a munkahely is jön, ilyen egyszerű az egész, legalábbis Semjén szerint, aki életcéljának nevezte, hogy a kormányzati ciklus végére egymillióan lesznek azok, akik a könnyített honosítás keretében magyar állampolgársághoz jutottak.

– Az egymilliót megígértem Orbán Viktornak, ahogy négy éve megígértem neki a félmilliós számot – mondta az Országgyűlés Nemzeti Összetartozás Bizottsága előtti meghallgatásán a nemzetpolitikáért felelős tárca nélküli miniszteri posztra jelölt ember. Csak tovább: röviden így summázható, hogy Semjén mire készül új pozíciójában. Vagyis folytatni kívánja a határon túliaknak és a nyugati diaszpórában élőknek szánt különböző kormányzati programokat. Például a Kőrösi Csoma Sándor nevét viselő projektet, amely keretében tavaly egymilliárd forint jutott arra, hogy száz magyar fiatal menjen a diaszpórában élő magyar közösségekhez magyar nyelvet, kultúrát és szokásokat tanítani. Vagy a Nemzeti Regisztert, ez Semjén szerint nyomásgyakorló és mozgósító eszköz is lehet, ha Magyarországot például a sajtóban támadások érik. A határon túli magyarok iskolatámogatásával kapcsolatban, ami gyerekenként jelenleg évi 20 ezer forint, elhangzott: vizsgálják, hogy esetleg a szegényebb körzetekben lévő iskolákat jobban támogassák.

Ellenvetések voltak lázálmaival szemben, de ez lepörgött lovagló, vadászó jóemberről. Szávay István (Jobbik, melyik más eszementnek jutna ez eszébe) felvetésére – miszerint a Felvidéken és a Kárpátalján a túl sok cigánygyerek miatt kevés a magyar tanuló a magyar iskolákban – Semjén azzal felelt, ez a létező problémáknak csak egy része. Az ülést Semjén azzal nyitotta: ma már a magyar politikai életben konszenzus van arról, hogy a határon túli magyaroknak jár a szavazati joggal járó állampolgárság és legitimek a Kárpát-medencei magyar kisebbségek autonómiaigényei is. A békés hangula először ott tört meg, amikor Kiss László (MSZP) a nemzet kisajátítását vetette a Fidesz szemére, mire a kormánypárt képviselői össztüzet zúdítottak Kissre, hogy a haza-, és nemzetáruló szocialisták jobban teszik, ha hallgatnak.

Majd jött Szávay és Semjén éles szóváltása, amit az utóbbi – mivel mással – az „Abcúg” szóval zárt le. Ezzel arra utalt, hogy a külhoni magyaroktól a Fidesz a voksok több mint 95, a Jobbik viszont csak 2 százalékot kapott most áprilisban. A miniszterjelölt – akit 6-2 arányban támogatott a bizottság – kijelentette: amellett van, hogy Kárpátalján a II. Rákóczi Ferenc óta magyarokkal tartó ruszinok is kaphassanak magyar állampolgárságot. Hogy nem szakadt rá a mennybolt, azon meg én csodálkozom, amikor ma már nem Mária, sokkal inkább Gábriel arkangyal országa vagyunk, az ő kezébe ajánljuk sorsunkat és javainkat, abban a hitbéli buzgóságban, hogy ő fog megvédeni minket. A Fideszt legalábbis, már több, mint négy éve védi permanensen. Először a nyugdíjakat óvta meg, elsősorban tőlünk, és főképpen maguknak.

Akkor ez volt a duma: “Senki ellen nem vagyunk, a magánnyugdíj-pénztárak ellen sem, a befektetések ellen sem, de a kormány legfontosabb feladata az, hogy megvédje a nyugdíjakat.” A végét tudjuk. A kormány megvédési tevékenysége áldásos, olyannyira odavan megvédési buzgalmában, hogy mi meg teljesen odavagyunk tőle. Már a babáknak is kedvük van megszületni, pedig intette őket már régen Müller Péter Sziámi, hogy ebbe a világba nem érdemes:

„Rádióaktív rádió/ Tévé, hülye tévé/ A napjaid megint összeállnak/ Egy elhomályosult évvé/ Nem élhetsz az emlékeidből / Mert nem történt veled semmi sem/ Azt hazudnak neked, amit akarnak/ Nem lenni nem jó/ De nem jobb lenni sem/ Ha előrelátó csecsemő lettél volna/ Felkötöd magad a köldökzsinórodra.”

Ez nem éppen NER kompatibilis szöveg, de szerzője vagy látnok volt, vagy csak simán zseni, hiszen abban az időben íródott, amiből nagy menekvésünkben körbe forogva éppen visszatérünk. Illetve nem egészen abba a létállapotba, akkor a hatalom éppen a Sziámitól óvott volna, most meg nekünk védenek meg mindent. A rezsitől elkezdve, a földön át a trafikokig a jóisten se tudja mi mindentől épp, aminek végeredményeképpen a védelem nyomán valahogy mindig a túlfélre csoportosulnak át a lóvékötegek, itt, azon az oldalon, amelyiken magunk álldogálunk, egyre kevésbé kuncog a krajcár, és ez speciel nekem nem tetszik, meg úgy a környezetemben senkinek se, de ők védő karjaikat arkangyalokká transzformálva csak óvnak rendületlenül. Mi állunk a pénzhalom innenső végén, ők pedig tartják a markukban, el nem engedik, megvédik.

Most már jöhetnek a ruszinok is, és kioktatnak bennünket, mint apró iskolásokat, ilyen állapotban pedig csak egy dolog lehetséges:

„Ha nem akarod hallani azt, aki oktat/ Mert véletlenül tudod/ Hogy egy utolsó szemét/ Ha azt gondolod róla/ Hogy pofázhat és szophat/ Fogd be a füledet/ Vagy hallgasd ezt a zenét/ Ha eleged van abból/ Hogy senki se tudja/ Hogy mit kellene csinálnod/ Hogy jobb legyen a kedved/ Mégis mindenki okos/ Mert azt hiszi magáról/ Fogd be a füledet/ És hallgasd meg a csendet/ Ha zavarni akarnak a depressziódban/ Ha meg akarják mondani/ Hogy mikor hova állj/ Fogd be a füledet/ Hallgasd meg a csendet/ És ha szét akarják törni/ Üvöltsél, hogy fáj!”
(Megint csak Sziámi)

A fővárosban hamarosan személyes vágyukra és érdekükre alakítják át a választási rendszert, és üvölthet bárki bármit, megteszik, aztán jöhet a hajléktalanok üldözése is, Boris Vian-szerű véggel:

„A Bádogbános a Templominassal beszélgetett, és Colin várta, hogy befejezzék, majd hozzájuk lépett. Már nem látta a földet a lába alatt, és minden lépésnél megbotlott. Lelki szemeivel Chloét nézte nászágyukon, ahogy ott fekszik fakón, sötét szemmel és egyenes orral, kissé kidudorodó homlokkal, kikerekedett tojásdad és szelíd arccal és csukott szemhéjjal, amely visszavetette a világból:
– Tudod – mondta a macska –, az engem nem is nagyon érdekel.
– Nincs igazad – mondta az egér. – Még fiatal vagyok, és egész mostanáig jól tápláltak.
– De én is jól táplált vagyok – mondta a macska –, és eszem ágában sincs öngyilkosnak lenni, látod, ezért találom a dolgot rendellenesnek.
– Azért, mert nem láttad – szólt az egér.
– Mit csinál? – kérdezte a macska.
Nem nagyon volt rá kíváncsi. Sütött a nap, és az egész szőrzete nagyon rugalmas volt.
– A vízparton áll – felelte az egér. – Vár, s amikor eljön az ideje, a pallóra lép, és megáll a közepén. Valamit néz.
– Nem nagyon nézhet semmit – kétkedett a macska. – Hacsak nem lótuszvirágot.
– Igen – hagyta helyben az egér –, várja, hogy felbukkanjon és megölhesse.
– Hülyeség – mondta a macska. – Nem érdekel.
– Aztán, ha vége – folytatta az egér –, visszajön a partra, és a fényképet nézegeti.
– Hát sose eszik? – érdeklődött a macska.
– Nem – felelte az egér. – Legyengül, és én ezt nem bírom. Egy szép napon még félrelép, amikor felmegy erre a nagy pallóra.
– Mit bánod te azt? – kérdezte a macska. – Boldogtalan, nem?…
– Nem boldogtalan – mondta az egér –, bánatos. Ezt nem bírom. Meg bele fog esni a vízbe, nagyon kihajol.
– Akkor hát – mondta a macska –, ha így van, megteszem neked ezt a szívességet, de nem tudom, miért mondom, hogy „ha így van”, mert a fene érti az egészet.
– Igazán nagyon jó vagy.
– Dugd a fejed a torkomba – mondta a macska –, és várj.
– Lehet, hogy sokáig tart? – kíváncsiskodott az egér.
– Addig, amíg valaki a farkamra nem lép – felelte a macska –, gyors reflexre van szükségem. De ne félj, kinyújtom a farkam.
Az egér kifeszítette a macska állkapcsát, és bedugta fejét hegyes fogai közé. De szinte rögtön kirántotta.
– Hékás! – mondta az egér –, csak nem cápát ettél reggelire?
– Ide figyelj – mordult rá a macska –, ha nem tetszik, elmehetsz. Én utálom az ilyesmit. Intézd el magad.
Úgy látszik, megharagudott.
– Ne bosszankodj – kérte az egér.
Behunyta kis, fekete szemét, és visszadugta a fejét a megfelelő helyre. A macska óvatosan az édes kis szürke nyakra illesztette acélos szemfogait. Az egér fekete bajsza elkeveredett az övével. Kinyújtotta lompos farkát, és kiszolgáltatta a járda kénye-kedvének.”

In memoriam Magyarország, most éppen Clhoét keresem, de külhoniakat találok, munkahelyükkel együtt, az itthon lévők nyakán a Fidesz-macska fogsora.

Névjegy

Szombathelyi újságíró.

Posted in Egyéb
Tags: , ,

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

*

*

Ismerd meg Rezedát!

1961 sok mindenről nevezetes, például German Sz. Tyitov őrnagy a Vosztok–2 űrhajó fedélzetén 17-szer megkerülte a Földet, és megkezdődött a berlini fal építése is. Ez rögtön születésem után történt, amely esemény alkalmas volt arra, hogy anyám felhőtlen szombathelyi örömét ne örökítsék meg az annalesek.

Mindezek után a bölcsőde, óvoda és a Petőfi Sándor Utcai Úttörő Csapat (498-as számú) hármas egysége határozta meg tudatom alakulását egy kilométerkővel, amikor egy napon – tíz évesen - neki nem láttam a kosárlabdázás nemes időtöltésének, ami későbben forgatta föl teljesen az életemet.

A Nagy Lajos Gimnáziumban okozott ez nehéz pillanatokat Heigl osztályfőnök úrnak és nekem is, aki időm nagy részét mindenféle ifiválogatott edzőtáborokban töltöttem, és csak akkor jöttek rá, hogy nem vagyok tök hülye, amikor egy kósza irodalom órán hibátlanul mondtam el J. A. Ódáját, pedig nem is volt föladva. Azóta birkózom a szavakkal.

És ez okozta azt is, hogy nem a TF-re indultam tovább - pedig nagyon vártak -, hanem a szombathelyi BDTF magyar-népművelés szakára, kizárólag levelezőn a kosárlabda miatt. Ezt aztán, ahogyan az meg volt írva, igen fiatalon hagytam abba körmendi és soproni kitérők után, és jól volt így.

El tudtam menni ugyanis segédfűtőnek, e négy év alatt pedig szakmányban olvastam napi tizenkét órákat a munkahelyemen, amely időtöltés nélkül nem lennék az, aki. Persze ehhez kellett a drága Lőrinzy Huba tanár úr is a főiskolán. Ő nem csak irodalomtörténetet oktatott, hanem valami sokkal többet tett velem, nélküle most nem kellene ezeket a sorokat írnom, ebben biztos vagyok.

Egyre hosszabbnak tűnő életem során voltam műszaki rajzoló, újságos és leveles postás, gondnok és kultúrház igazgató, segédfűtő és tanár. Amióta a média világa beszippantott, mint valami fekete lyuk, oda-vissza szenvedtem már az egészet. Írtam és tördeltem napilapot, szerkesztettem, írtam heti és havi lapokat, voltam televízió-főszerkesztő és műsorvezető, sőt, hetilap igazgatója is.

Közel száz adást élt meg egy rádiós műsorom, dolgoztam internetes portálnak, és mégis itt vagyok.

Csak azt nem tudom, hol.

Lájkolj!