De hogy a jó Sziddhartha igéjének hirdetőjét is megszállja a Mammon kénköves bűze, arról én még a történelem eddigi folyása alatt semmit nem hallottam. Egy rohadt szót sem.
De hogy a jó Sziddhartha igéjének hirdetőjét is megszállja a Mammon kénköves bűze, arról én még a történelem eddigi folyása alatt semmit nem hallottam. Egy rohadt szót sem.
Így válik szimbólummá Zsoltink szava, amelyen ugyan Tusványos népének jó része göcögött, de azért ott is volt, akinek fönnakadtak a szemei, és csendben föltette a kérdést: úristen, hol élünk? Egyszerű a válasz, hát itt. Ebben a mocsárban.
Amikor az ÉS szedte cafatokra Orbán tokaji ügyeit, egy interjúban feltettem neki a tízmillió forintos kérdést: fejtené ki, mi is van akkor ott Sárazsadányban. Nem tud róla, mondta, mert ő úgymond egészségügyi okokból nem olvassa azt az újságot.
Álomvilágban tengetődnek mindennapjaink, ahol csak az az igazság, amit a hatalom annak gondol. Mi több, és hovatovább az nincs is, meg sem történt, ami a magyarok e legújabb kori történésében foltot vethetne a makulátlannak hazudott fideszlapokra.
Orbán Viktornak adott helyeken és adott esetekben, leginkább az őt imádók körében meglehetősen nagy a pofája. Ha a legkisebb jelét is tapasztalja, hogy ellentmondanak neki, netán kérdéseket tesznek fel, fülét-farkát behúzva iszkol.
Magyarország az „instabilitás tűzfészkévé” vált a kisebbségi kérdésben, Románia kész vezető szerepet vállalni Magyarország rendre utasításában, mert az utóbbi időben feszültséggóccá vált a régióban.
Hinni könnyű, már Szent Ágoston is kifejtette ennek a létállapotnak az alaptézisét, miszerint: hiszem, mert képtelenség.
Legutóbbi hozzászólások