Tusványos göcög

Csahol a vak komondor kifelé Németh Zsolt külügyi államtitkár szájából, aki nagy magyarságában átment székelybe, és nem tudja, mit beszél. Ez az alakulat általában is súlyos bajban van a szemantikával. Pörögnek ki belőlük a szavak, amelyek olykor még mondatokká is összeállnak, mint most Tusványoson, az ’igenszabad egyetemen. E helyt amúgy a világot szokták megváltani, új fogalmak születnek a ponyva alatt, úgymint illiberális, ilyenek. Ennek ebben az évben előtte vagyunk, Cipolla még nem lépett színpadra, addig zajlanak azonban az előfutamok.

németh zsoltTegnap azt tudhatta meg az ott összegyűlt mélymagyar sokaság az államtitkár szájából, hogy Magyarország a stabilitás pártján áll. Be kell látnunk, hogy ez olyan súlyos, szinte a létet agyonnyomó mondat, amelynek komoly-komorságát oldani kell, hogy bele ne szakadjon az ember szíve. S legott el is hangzott mintegy zárásként, szinte összekacsintva – magunk közt vagyunk, elmondhatjuk attitűddel – az igazság: „Az asszony nem ember, a sör nem ital, a medve nem játék.” Ezt jelentette ki ez az államtitkár, akárha titkos jelszó lenne, a vérszerződés maga, ha már Erdély mi vagyunk, ugye.

Valami ilyen szándék mutatkozott meg ebben az elcseszett törekvésben, ámde ott voltak azok a kurva kamerák meg mikrofonok, mert ez valahogyan mégis a huszonegyedik század volna. És ez az, amiről a patriarchális farkukba belemerevedett fiatal demokrátlanok meg látszanak feledkezni. Mindenféle téren. Most ezt a faszságot, hogy ki a magyar, meg hogyan, hagyjuk a francba. Ezt már Antall Józsi elcseszte az indításkor, amikor lélekben tizenötmillió manus főnöke lett. Annyi mentsége neki még van, hogy azidőtájt teljesen más volt az ájer. Ma már, itt benne az Unióban olyan új a világ, hogy tíz év alatt sem sikerült megérteni a fiataloknak.

Orbán Viktor; MERKEL, AngelaEzért harcolnak ellene, ezért járnak Romániába magyarkodni. Ez azonban a medvés sztorihoz képest ez esetben mellékszál, hiszen voltaképp azért nem bírok magammal már megint, mert újólag kiderült, hogy ezek avas szagú parasztok, nem egyebek. Éppen csak az az örökbecsű nem fordult ki államtitkár úr szájából, hogy az asszony verve jó. Pedig ott lafogott a nyelve végén. Meglepődünk mi ezen tisztelt hölgyeim és uraim, kedves barátaim? Egyáltalán nem lepődünk meg. Ez a múltba révedés, a Tisza Pisták, a Horthy Miklósok kora, az új feudalizmus, a földbirtokosok szellemi szintje, amely Orbán sajátos kézcsókjában manifesztálódik voltaképp.

Nem tudnak mit kezdeni az emancipált nővel, zavarnák vissza a sparhelthez meg a fakanálhoz. Szülőgépet látnak benne, aki, hogy az ura meg ne gyakja, gyereket kell pottyantson évente szinte. Maga szép lehet, de okos nem, ilyenek jönnek ki a szájukon a Parlamentben, meg más hasonlatos cukiságok. Mindez szánalmas, de félelmetes is egyben. Papolják itten a család szentségét, miközben cinkosan összekacsintanak, hogy az asszony nem ember. Ebben benne van minden. A szaros világlátásuk, Ilyenből fakad a szegénység kriminalizálása, a menekültek üldözése, a torz társadalom-építésük, minden ganajság, amit öt és fél éve farigcsálnak itten. Így válik szimbólummá Zsoltink szava, amelyen ugyan Tusványos népének jó része göcögött, de azért ott is volt, akinek fönnakadtak a szemei, és csendben föltette a kérdést: úristen, hol élünk? Egyszerű a válasz, hát itt. Ebben a mocsárban.

Névjegy

Szombathelyi újságíró.

Posted in Egyéb
Tags: , ,

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

*

*

Ismerd meg Rezedát!

1961 sok mindenről nevezetes, például German Sz. Tyitov őrnagy a Vosztok–2 űrhajó fedélzetén 17-szer megkerülte a Földet, és megkezdődött a berlini fal építése is. Ez rögtön születésem után történt, amely esemény alkalmas volt arra, hogy anyám felhőtlen szombathelyi örömét ne örökítsék meg az annalesek.

Mindezek után a bölcsőde, óvoda és a Petőfi Sándor Utcai Úttörő Csapat (498-as számú) hármas egysége határozta meg tudatom alakulását egy kilométerkővel, amikor egy napon – tíz évesen - neki nem láttam a kosárlabdázás nemes időtöltésének, ami későbben forgatta föl teljesen az életemet.

A Nagy Lajos Gimnáziumban okozott ez nehéz pillanatokat Heigl osztályfőnök úrnak és nekem is, aki időm nagy részét mindenféle ifiválogatott edzőtáborokban töltöttem, és csak akkor jöttek rá, hogy nem vagyok tök hülye, amikor egy kósza irodalom órán hibátlanul mondtam el J. A. Ódáját, pedig nem is volt föladva. Azóta birkózom a szavakkal.

És ez okozta azt is, hogy nem a TF-re indultam tovább - pedig nagyon vártak -, hanem a szombathelyi BDTF magyar-népművelés szakára, kizárólag levelezőn a kosárlabda miatt. Ezt aztán, ahogyan az meg volt írva, igen fiatalon hagytam abba körmendi és soproni kitérők után, és jól volt így.

El tudtam menni ugyanis segédfűtőnek, e négy év alatt pedig szakmányban olvastam napi tizenkét órákat a munkahelyemen, amely időtöltés nélkül nem lennék az, aki. Persze ehhez kellett a drága Lőrinzy Huba tanár úr is a főiskolán. Ő nem csak irodalomtörténetet oktatott, hanem valami sokkal többet tett velem, nélküle most nem kellene ezeket a sorokat írnom, ebben biztos vagyok.

Egyre hosszabbnak tűnő életem során voltam műszaki rajzoló, újságos és leveles postás, gondnok és kultúrház igazgató, segédfűtő és tanár. Amióta a média világa beszippantott, mint valami fekete lyuk, oda-vissza szenvedtem már az egészet. Írtam és tördeltem napilapot, szerkesztettem, írtam heti és havi lapokat, voltam televízió-főszerkesztő és műsorvezető, sőt, hetilap igazgatója is.

Közel száz adást élt meg egy rádiós műsorom, dolgoztam internetes portálnak, és mégis itt vagyok.

Csak azt nem tudom, hol.

Archívum