Valamennyi bejegyzés

Vadászidény

Ezek után – bár már tegnap is fölmerült bennem, ma viszont még erősebben – arra úgy történelmileg kíváncsi lennék, mi lett volna, ha Simicskánál lett volna egy kósza kamera, amikor Orbán arról ábrándozott, hogy az oroszokkal megveteti magának az RTL Klubot. Mint emlékezhetünk, állítólag ez vezetett a szakításhoz, és torkollott a gecizésbe, ami önagában szép gesztus, ámde terméketlen. Ezen tépelődök, ha lett volna ilyen, nálunk is lenne-e vadászidény? Ettől nem tudok aludni épp.

Posted in Egyéb
Tags: , , , ,

Lopológia

Okkal kérdezhetik ezután, mi a konkrét feladat, tennivaló a nemzeti együttműködés olajozott rendszerében. Egyszerű, elvtársak, megjön a központi direktíva, kinek, hová, miből mennyi százalék jár és jut. Önök ezt végrehajtják, felügyelik, az elhajlókat jelentik, s mi azoknak levágjuk a kezüket. Figyeljenek, magukat is jelenthetik, és biztosan szeretnék még azzal a kézzel megsimogatni mise után a gyerek buksiját vagy a feleségük tomporát. Na, ugye.

Posted in Egyéb
Tags: , , ,

Koton

Már ebből is látszik: a zacskó, nem zacskó dichotómia milyen szerteágazó kultúrtörténeti, dogmatikai és napi politikai bonyolultságokkal terhes. Mert például, ha ‘álamelnök elvtárs olyan kurva nagy környezetvédő volna, mint amennyire nem, akkor javasolná, hogy a magyar kan, ha nem akar szaporodni, húzzon a farkára birkabelet vagy kígyóbőrt, mint a rómaiak, viszont akkor még mindig bizonytalan maradna, Mici néni meg mibe tegye a kiflijét.

Posted in Egyéb
Tags: , , , , ,

Hadházy kertje

Meg hát, átérzem én ezt, engemet is fotóztak váratlanul pofán, utánam is rohangált a Hír TV stábja még a „G” nap előtt. Ezt csak azért jegyeztem meg, hogy tudjuk, az a fajta tévézés, amit most a TV2 és a királyi csinál, hogy olyan valóságot állítanak elő, amilyet Orbán csak akar, Simicskánál született meg, ők fejlesztették tökélyre, a máma könnyezve siratott Hír TV, hogy tudjuk, hol is élünk.

Posted in Egyéb
Tags: , , , , ,

Jé és nahát

Csupáncsak – ha lehet még ilyen – kajánul nézem, ahogyan látszólag értelmes emberek rácsodálkoznak, mit is segítettek világra. S nemhogy a kígyót a keblükön melengették volna, és most nézik, mi is ez, hanem egyenest a feneketlen gyomrából ordibálnak kifelé, csak most már késő, mert lement a Nap. Derék dolog Pálinkás – és az összes többi – megvilágosodása, de már minek.

Posted in Egyéb
Tags: , , , ,

Gé, mint Gé

Lehet siránkozni és sápítozni, hogy én édes Istenem, de még olyan baloldalinak nevezett milliárdost nem láttam ebben a nyüves országban, aki beletette volna a pénzét egy műhely kialakításába. Az összes várta tátott szájjal a sült galambot abban a meggyőződésben, hogy a dicséretüket és talmi igazságukat zengő média őket születésük okán megilleti. Hát, nem.

Posted in Egyéb
Tags: , , , ,

Az audiencia elmarad

Szegény, nem tudja, hogy a videó őrizőjét is meg lehet venni, mint ahogyan mindent ezen a világon annak, akinek hatalma és pénze végtelen, mint most már O. V. M.-nek is. Ember nem áll meg előtte, max Putyin és Erdogan anító és atyamesterek, de még ez sem egészen biztos. Mert, ahogyan példáink is mutatják, itt, minálunk, Neriában a feudalizmus keveredik a mindenható maffiával, s ha ez a két sötétség elegyet alkot, az már tényleg az éji homály.

Posted in Egyéb
Tags: , , ,

Karma

Ezzel bármennyire is fájó ezt elismerni, eljuthatunk annak belátásáig, hogy nemcsak az orvvadászok fölfalatása és Simicska taccsra tevése eleve elrendeltetett, hanem az is, hogy Orbán itt ül a nyakunkon. Az ő léte és tevékenysége Kádárból, hátrébb haladva az időben Horthyból és Ferenc Jóskából eredeztethető, míg el nem jutunk az első egysejtűig. Vigasztaljon bennünket, ha vigasz, hogy a karma lerendezi őt is.

Posted in Egyéb
Tags: , , , ,

Gatyamadzag

Ezen felül a nevelésben a Modern család Jay-jének álláspontjára helyezkedik, aki azt mondta, az apaság az, hogy az ember ott van. Ennél tömörebben és bölcsebben nem lehet leírni a dolgot, de ilyet Fidesz-es meg nem ért. Ő úgy szereti, ha pontokba szedve leírják neki, mikor simogassa és mikor üsse a gyereket, hogyan terelje a labdarúgás felé, és melyik böcsületes szakmát adja a kezébe, hogy a rendszer hű alattvalója lehessen. Hát, lófaszt, mama.

Posted in Egyéb
Tags: , , , , ,

Weltschmerz

Mindegy is. Viszont az ember ilyenkor körülnéz, hogy mi maradt. Hát, nem sok, nagymama. A zene itt a gépben, versek a fejben, cigi a szájban, meg a párod. Ez sem kevés, sőt, mondhatni, ez a minden, csakhát, ott vannak a villanyoszlopokon, a kopott házak falán a cafatokban lógó plakátok, emlékeztetve egy nem is oly rég volt mámoros fél napra.

Posted in Egyéb
Tags: , , , ,

Ismerd meg Rezedát!

1961 sok mindenről nevezetes, például German Sz. Tyitov őrnagy a Vosztok–2 űrhajó fedélzetén 17-szer megkerülte a Földet, és megkezdődött a berlini fal építése is. Ez rögtön születésem után történt, amely esemény alkalmas volt arra, hogy anyám felhőtlen szombathelyi örömét ne örökítsék meg az annalesek.

Mindezek után a bölcsőde, óvoda és a Petőfi Sándor Utcai Úttörő Csapat (498-as számú) hármas egysége határozta meg tudatom alakulását egy kilométerkővel, amikor egy napon – tíz évesen - neki nem láttam a kosárlabdázás nemes időtöltésének, ami későbben forgatta föl teljesen az életemet.

A Nagy Lajos Gimnáziumban okozott ez nehéz pillanatokat Heigl osztályfőnök úrnak és nekem is, aki időm nagy részét mindenféle ifiválogatott edzőtáborokban töltöttem, és csak akkor jöttek rá, hogy nem vagyok tök hülye, amikor egy kósza irodalom órán hibátlanul mondtam el J. A. Ódáját, pedig nem is volt föladva. Azóta birkózom a szavakkal.

És ez okozta azt is, hogy nem a TF-re indultam tovább - pedig nagyon vártak -, hanem a szombathelyi BDTF magyar-népművelés szakára, kizárólag levelezőn a kosárlabda miatt. Ezt aztán, ahogyan az meg volt írva, igen fiatalon hagytam abba körmendi és soproni kitérők után, és jól volt így.

El tudtam menni ugyanis segédfűtőnek, e négy év alatt pedig szakmányban olvastam napi tizenkét órákat a munkahelyemen, amely időtöltés nélkül nem lennék az, aki. Persze ehhez kellett a drága Lőrinzy Huba tanár úr is a főiskolán. Ő nem csak irodalomtörténetet oktatott, hanem valami sokkal többet tett velem, nélküle most nem kellene ezeket a sorokat írnom, ebben biztos vagyok.

Egyre hosszabbnak tűnő életem során voltam műszaki rajzoló, újságos és leveles postás, gondnok és kultúrház igazgató, segédfűtő és tanár. Amióta a média világa beszippantott, mint valami fekete lyuk, oda-vissza szenvedtem már az egészet. Írtam és tördeltem napilapot, szerkesztettem, írtam heti és havi lapokat, voltam televízió-főszerkesztő és műsorvezető, sőt, hetilap igazgatója is.

Közel száz adást élt meg egy rádiós műsorom, dolgoztam internetes portálnak, és mégis itt vagyok.

Csak azt nem tudom, hol.

Archívum