Karma

Három gonosz, ámde kellően meggondolatlan alak egy dél-afrikai vadrezervátumba érkezett rinocérosz-gyilkolászási szándékkal, s bár ne tették volna. Ilyet is gondolhatnának így utólag, danászva a késő minden kisöreg-szerű és féle slágert, ha lenne nekik ehhez torkuk. Olyanjuk azonban nincsen, mert csak egy fejet, ámde több megcsonkított testet és három pár tornacipőt találtak, miután oroszlánvacsoraként fejezték be földi pályafutásukat.

Nick Fox, a rezervátum guruja nem kárörvendően, de azért malíciózusan rossz döntésnek nevezte a hármak vadászási szándékát, amely lám, ide torkollott. De, hogy kinek az oldalán áll mégis, arra utal az a gyöngéd megjegyzése, amellyel az oroszlánokat a védelmezőiknek nevezte, egyben utalva arra, hogy szerencsés – vagy szerencsétlen, ez filozófiai gusztus kérdése – esetben eledel lesz a teremtés koronáiból, miközben sunnyogva járják a hadak útját.

Bár lányregények szerint az Isten mégsem erre teremtette volna az embert a maga képére és hasonlatosságára, ezt az egészet röhögve írja felül mégis Darwin bácsi, sőt, gonosz filozófusok is. Előbbi az evolúció, utóbbiak a létért való harc folyományának tudva be azt a törvényszerűséget, hogy a vadászból is lehet préda, de, hogy teljesen antropomorfizáljuk a történéseket, a forradalom is felfalja a saját gyermekeit, mint azt Vergniaud bácsi szíves közléséből tudjuk.

És hipp-hopp, máris itt vagyunk a Lajosnál, a Simicskánál. Ő szegény – esetleg szerencsétlen – szintén vadászási szándékkal volt itt a Magyarország nevű rezervátumban, és fölfalta őtet, mint a forradalom gyermekét az Orbán nevű oroszlán. Nem vagyunk mi Nick Foxok, hogy rossz döntésnek nevezzük a gecizős hadjáratot, de, mint utólag kiderült szintén az élet törvényeire utalva, az erősebb kutya baszik, ugye, Simicska meg így járt.

Hogy hogyan is valójában, az voltaképp titok. Az ő sagájában egyetlen bizonyosság van, nem kapta meg a selyemzsinórt, és még csak barátilag sem kérték arra, hogy miheztartás végett lője főbe magát. Esetleg elég lesz, ha csöndben és magányosan pusztul el, a vagyona töredéke is megmarad, azonban az még mindig több, mint amennyit bármely panelproli valaha el is tud képzelni, de ez irreleváns. A történetek itt, minálunk nem a plebsről és a plebsért szólnak, azok csak a díszlet a királydrámában, hordalék csupán.

Filozófiai és evolúciós szintről a hit tartományába emelve – bár nem a kereszténység vad védelmezőjeként, hanem annak ellenére inkább – a vadorzók, az oroszlánok, valamint a Simicska vs Orbán parabolát, mindkettőt a karma működéseként értelmezhetjük, ebből fakadóan törvényszerűnek is nevezhetők az események. Ez a karma rohadtul következetes, és – mint azt az Agymenők Rajesétől tudjuk – szinte newtoni pontosságú, azaz, minden cselekedetünk egy annak megfelelő következménnyel jár.

Továbbmenve a lenini úton, minden aktivitás, azaz ok okozatot szül, és minden ok előzőleg létrejött okozatból eredeztethető. Így jön létre az ok-okozati összefüggések végtelen hálózata. A karma nem jutalom vagy büntetés, hanem a következményeket kiváltó szigorú törvény. Ezzel bármennyire is fájó ezt elismerni, eljuthatunk annak belátásáig, hogy nemcsak az orvvadászok fölfalatása és Simicska taccsra tevése eleve elrendeltetett, hanem az is, hogy Orbán itt ül a nyakunkon.

Az ő léte és tevékenysége Kádárból, hátrébb haladva az időben Horthyból és Ferenc Jóskából eredeztethető, míg el nem jutunk az első egysejtűig. Vigasztaljon bennünket, ha vigasz, hogy a karma lerendezi őt is. Ha nem is ebben az életben, mert arra vajmi kevés az esély, de lesz ő még ázalékállatka, vagy ganajtúró bogár. Nem vagyok én Orbán Gáspár, hogy hirdessem az igét, mégis, Buddhában testvéreim, javasolom a világ sub specie aeternitatis, azaz az örökkévalóság módján való szemléletét.

Ez esetben garanciát vállalok arra, hogy egy éven belül jóra is fordul minden, azzal az egy aprócska megszorítással, hogy galaktikus évben számolok. Ez az az idő, ami alatt a mi Napunk megkerüli a Tejút középpontját, és saccper kábé olyan kétszázötven millió földi évet kóstál. Kicsire azonban nem adunk, ülve az Atyának jobbján hörböljük a seritalt, amit Orbán töltöget mit parancsolsz édes gazdám hajlongással, és akkor kerekké válik a világ. Hacsaknem azzal a kurva Androméda köddel való karambol keresztbe nem tesz az egész mennyországnak.

Névjegy

Szombathelyi újságíró.

Posted in Egyéb
Tags: , , , ,

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

*

*

Ismerd meg Rezedát!

1961 sok mindenről nevezetes, például German Sz. Tyitov őrnagy a Vosztok–2 űrhajó fedélzetén 17-szer megkerülte a Földet, és megkezdődött a berlini fal építése is. Ez rögtön születésem után történt, amely esemény alkalmas volt arra, hogy anyám felhőtlen szombathelyi örömét ne örökítsék meg az annalesek.

Mindezek után a bölcsőde, óvoda és a Petőfi Sándor Utcai Úttörő Csapat (498-as számú) hármas egysége határozta meg tudatom alakulását egy kilométerkővel, amikor egy napon – tíz évesen - neki nem láttam a kosárlabdázás nemes időtöltésének, ami későbben forgatta föl teljesen az életemet.

A Nagy Lajos Gimnáziumban okozott ez nehéz pillanatokat Heigl osztályfőnök úrnak és nekem is, aki időm nagy részét mindenféle ifiválogatott edzőtáborokban töltöttem, és csak akkor jöttek rá, hogy nem vagyok tök hülye, amikor egy kósza irodalom órán hibátlanul mondtam el J. A. Ódáját, pedig nem is volt föladva. Azóta birkózom a szavakkal.

És ez okozta azt is, hogy nem a TF-re indultam tovább - pedig nagyon vártak -, hanem a szombathelyi BDTF magyar-népművelés szakára, kizárólag levelezőn a kosárlabda miatt. Ezt aztán, ahogyan az meg volt írva, igen fiatalon hagytam abba körmendi és soproni kitérők után, és jól volt így.

El tudtam menni ugyanis segédfűtőnek, e négy év alatt pedig szakmányban olvastam napi tizenkét órákat a munkahelyemen, amely időtöltés nélkül nem lennék az, aki. Persze ehhez kellett a drága Lőrinzy Huba tanár úr is a főiskolán. Ő nem csak irodalomtörténetet oktatott, hanem valami sokkal többet tett velem, nélküle most nem kellene ezeket a sorokat írnom, ebben biztos vagyok.

Egyre hosszabbnak tűnő életem során voltam műszaki rajzoló, újságos és leveles postás, gondnok és kultúrház igazgató, segédfűtő és tanár. Amióta a média világa beszippantott, mint valami fekete lyuk, oda-vissza szenvedtem már az egészet. Írtam és tördeltem napilapot, szerkesztettem, írtam heti és havi lapokat, voltam televízió-főszerkesztő és műsorvezető, sőt, hetilap igazgatója is.

Közel száz adást élt meg egy rádiós műsorom, dolgoztam internetes portálnak, és mégis itt vagyok.

Csak azt nem tudom, hol.

Archívum