Koton

Immár ott tart a normalitás elleni szakadatlan, heroikus és egyben verejtékszagú szabharc a világ összes pupákja ellen, hogy ártunk és ormányunk, annak minden kajlafülű, s egyben vasalt agyazatú tagja csípőből mondja azt, hogy fekete, ha az Unio azt állítja, fehér. Általános a tagadás, egyöntetű a nem, egy kivétellel, ha pénz csurran vagy arany csörög. Erre nyitottak mindig fölkent fiaink, nyújtogatják a csülkeiket kifelé a ganyéból, miközben szidják a pénzes ember kurvaannyát, ahogyan az jobb szalonokban illik.

Mindent elmond szellemi és erkölcsi ormaikról, amelyek ilyen Marianna árkos szinten vannak, hogy mit nekik európai értékek és magyarok érdekei, úgy nyomják a piros gombot, akár a süket a csengőt. Az elmúlt időszakban nemet mondtak a korrupció elleni bulira – bár ez érthető, az ember nem vágja le az aranyat szaró tyúkját -, nem támogatták a médiaszabadság megerősítését – erről nem tudják, mi is lehet az -, nem zavarja őket a nők elleni erőszak – vak komondor -, de az ifjúság munkanélkülisége sem.

De most elutasították az egyszer használatos műanyag eszközök betiltását is, és senki még csak nem is sejti, miért. Tán zacskógyára van valamelyiknek, de leginkább a gázszerelőnek, ő foglalkozik minden szarral, amihez egyáltalán nem is ért. Csak a Szentlélek és a kedves cimborája súgja neki: vedd meg, vedd meg, és ő megveszi. Még csak nem is tehet róla ilyképpen, ha belegondolunk, a körülmények áldozata ő csakis, viszi a megvadult ár, mint valami sövényt, jelzőkarókat, gátakat. (Ja, ez Babits, a genya nyugatos)

Ilyenkor az ember nekilát kihüvelyezni az okokat és indokokat, valamint a fondorlatokat meg titkos szándékokat. Így elsőként ebben az esetben arra jut, hogy a hagyományőrzés nemes gyakorlata késztette ártunk és ormányunk jeles képviselőit a hősies ellenállásra. Mind ismerjük a zacskógyűjtögető magyart. A kamrában, garázsban vagy a konyha eldugott zugában minden pöttyös seggűnek van egy zacskója benne sok más zacskóval a jó lesz az még valamire, gondolta – szellemében, vagy csak úgy. Mert.

Vagy képzeljük el például a keresztényi Európa-atyákat és anyákat, amikor eszükbe jut a ködös múlt, amikor még fiatalok voltak és kommunisták, így az építőtáborokban bagzottak, mint a nyulak. Mindeközben pedig számolatlanul használták és dobták a bokrok tövibe a kotont, mint az ma is szokásban van a megvadult fiatalok köreiben. És eszébe jut a keresztényi atyáknak és anyáknak, hogy az is latex, műanyag, és általában egyszer használatos, így merő nosztalgiából mondanak nemet, mert zacskó, koton egykutya.

Viszont máma már nem kommunista, hanem keresztényi, nem fiatal, hanem vén szaros, így a lelke – ha van ilyenje egyáltalán – meg is hasonlik rögtön. Kedves vezetőjére gondol, annak toszási útmutatásaira konzultációilag, sőt, a Vatikánra is. De eszébe jut még Simicska, aki elhelyezte a kedves vezetőt az organizmusok palettáján, s mint ilyennek, a koton például egy snájdig esőkabát vagy végső lakhely a számára, tehát totális a káosz, hogy a sorosista műanyagos javaslat sorsa mi is legyen. Így születik meg a döntés, maradjon, mert soha nem lehet tudni.

Sőt, a KDNP, ha keresztényi volna – ami nem -, akkor pártszemináriumon oktatná a hengerelt agyú tagjait, hogy XVI. Benedek pápa már megengedőbb volt a kotonnal, mint bigott elődei. Ellenben most meg a sorosista Ferenc eleveníti fel a haladó hagyományt, és már vizsgáltatja a Humanae Vitae előkészítő dokumentációját, amely a II. Vatikáni Zsinat alatt született, s mint ismeretes, ennek az a végkövetkeztetése, hogy az egyház nyisson utat a mesterséges fogamzásgátlás felé. Bár Ferenc olyan, mint az Unió, neki is csípőből mondanak ellent, tehát itt is csak a dilemma gyűlik.

Már ebből is látszik: a zacskó, nem zacskó dichotómia milyen szerteágazó kultúrtörténeti, dogmatikai és napi politikai bonyolultságokkal terhes. Mert például, ha ‘álamelnök elvtárs olyan kurva nagy környezetvédő volna, mint amennyire nem, akkor javasolná, hogy a magyar kan, ha nem akar szaporodni, húzzon a farkára birkabelet vagy kígyóbőrt, mint a rómaiak, viszont akkor még mindig bizonytalan maradna, Mici néni meg mibe tegye a kiflijét. Már csak ilyen felgondolások miatt is szavaz a keresztényi, magyar fideszes képviselő a zacskó mellett. Meg legfőképpen azért, mert az Unió ellene van.

Névjegy

Szombathelyi újságíró.

Posted in Egyéb
Tags: , , , , ,

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

*

*

Ismerd meg Rezedát!

1961 sok mindenről nevezetes, például German Sz. Tyitov őrnagy a Vosztok–2 űrhajó fedélzetén 17-szer megkerülte a Földet, és megkezdődött a berlini fal építése is. Ez rögtön születésem után történt, amely esemény alkalmas volt arra, hogy anyám felhőtlen szombathelyi örömét ne örökítsék meg az annalesek.

Mindezek után a bölcsőde, óvoda és a Petőfi Sándor Utcai Úttörő Csapat (498-as számú) hármas egysége határozta meg tudatom alakulását egy kilométerkővel, amikor egy napon – tíz évesen - neki nem láttam a kosárlabdázás nemes időtöltésének, ami későbben forgatta föl teljesen az életemet.

A Nagy Lajos Gimnáziumban okozott ez nehéz pillanatokat Heigl osztályfőnök úrnak és nekem is, aki időm nagy részét mindenféle ifiválogatott edzőtáborokban töltöttem, és csak akkor jöttek rá, hogy nem vagyok tök hülye, amikor egy kósza irodalom órán hibátlanul mondtam el J. A. Ódáját, pedig nem is volt föladva. Azóta birkózom a szavakkal.

És ez okozta azt is, hogy nem a TF-re indultam tovább - pedig nagyon vártak -, hanem a szombathelyi BDTF magyar-népművelés szakára, kizárólag levelezőn a kosárlabda miatt. Ezt aztán, ahogyan az meg volt írva, igen fiatalon hagytam abba körmendi és soproni kitérők után, és jól volt így.

El tudtam menni ugyanis segédfűtőnek, e négy év alatt pedig szakmányban olvastam napi tizenkét órákat a munkahelyemen, amely időtöltés nélkül nem lennék az, aki. Persze ehhez kellett a drága Lőrinzy Huba tanár úr is a főiskolán. Ő nem csak irodalomtörténetet oktatott, hanem valami sokkal többet tett velem, nélküle most nem kellene ezeket a sorokat írnom, ebben biztos vagyok.

Egyre hosszabbnak tűnő életem során voltam műszaki rajzoló, újságos és leveles postás, gondnok és kultúrház igazgató, segédfűtő és tanár. Amióta a média világa beszippantott, mint valami fekete lyuk, oda-vissza szenvedtem már az egészet. Írtam és tördeltem napilapot, szerkesztettem, írtam heti és havi lapokat, voltam televízió-főszerkesztő és műsorvezető, sőt, hetilap igazgatója is.

Közel száz adást élt meg egy rádiós műsorom, dolgoztam internetes portálnak, és mégis itt vagyok.

Csak azt nem tudom, hol.

Legutóbbi hozzászólások

Lájkolj!