Útban a magyar Lebensbornhoz – Matatás a gatyában

Egészen elképesztően lehangoló, ami ebben az országban folyik és csordogál. Bugyikban kutakodás, háló-, és gyermekszobákban való leskelődés, és most már – tervezve – a szülők fenyegetése, ha nem úgy fütyöl, ahogyan a drágalátos kormány azt elképzeli, akkor viszik a kölköt a lelencházba.

Született egy törvénymódosítás-tervezet ugyanis, amely a veszélyeztetett gyerekek védelme ürügyén a szülőket basztatja. Mert mi másnak volna felfogható – csak úgy mókásan kiemelve –, ha egy várandós anyuka késve jut el a terhesgondozásra, vagy ha az apuka-anyuka nem jelenik meg a szülői értekezleten, a védőnő vagy az iskola ezeket minősítheti az együttműködés megtagadásának is. Ha pedig annak tartja, a hatóság a gyerekek elszakításáról is dönthet.

Így telepszik rá az emberekre a hatalom, amely minden szusszanást szabályozni óhajt. Ebből fakadón bekúszik a gatyákba, a gyerek kiságyába, és megjelenik a mumus a védőnő és a tanító néni képében, akikből bármikor lehet házmester. A kormányzó pártokat, és különösen a keresztényit például már a kezdetek óta különösen érdekli a polgárok szexuális élete is. Ez kiváltképp. Mert ott akarnak lenni minden kilométerkőnél, és mint valami perverz szatír, aljas kukkoló vagy pedofil szemét, úgy viselkednek az alattvalókkal.

eletAz üdvözülés ürügyén matatnak a gatyában ágyéktájon. Minden tíz dolgozónál többet foglalkoztató munkahelyen népesedési megbízottat kellene alkalmazni – ilyen ötletük is van -, a harminc évesnél idősebb, gyerektelen nőknek úgy kellene hozzájárulniuk egy-egy gyerek felneveléséhez, hogy anyagilag támogatnak egy sokgyerekes családot. Erre a másik lehetőség az adólevonás lenne, amit a nő visszaigényelhet, ha „mégis rászánja magát” a gyerekvállalásra. A harmincöt-negyvenöt éves korosztály gyermektelen tagjainál korlátozni lehetne az abortuszt. Ezzel együtt lehetővé tennék, hogy az így megszületett „kényszergyermeket” születése után örökbe adják.

Az abortusz szabályozásáról már régebben voltak omló álmaik, még abban az időben, amikor a pirosló orrú Pálffy úr is a soraikat erősítette. Éppen az ő nevéhez köthető az a javaslat, amely elvonta volna a művi terhesség-megszakításokra szánt összeget, és azt örökbefogadások ösztönzésére, valamint gyermekvédelemre csoportosította volna át.

Mindaz egyáltalán nem zavarta őket, hogy a hatályos szabályok szerint az egészségügyi indokkal végzett beavatkozás díját az egészségbiztosítás fedezi, és a fizetési kötelezettség alól teljesen vagy részben mentesülhet az, akinek a szociális helyzete ezt indokolja.

A delír értelmében éppen azok a nők nem jutottak volna a legális és biztonságos művi terhesség-megszakítás lehetőségéhez, akik ennek az árát nem tudják kifizetni. Az abortuszokra fordított állami támogatás elvonása különösen azért volt képmutató, mert az állam nem támogat semmilyen fogamzásgátló eszközt vagy módszert, és a hozzáférést sem segíti azokhoz.

cellulitisz_elleni_keszitmenyek_480És még: a kereszténydemokraták törvényjavaslatot nyújtottak be a magyar népszaporulat védelmében. Az elképzelés szerint meddővé tételt a jövőben csak az kérhet, aki ennek a költségeit vállalja, elmúlt negyvenéves, vagy három gyermeke van. Rétvári Bence szerint „az új szabályozással minden fiatal számára megőrizhetővé válik a gyermekvállalás lehetősége.” Továbbá: „Fontosnak tartják, hogy a gyermekvállalásra mindenki szabadságát a kormány biztosítani tudja.” A kormány tehát biztosítja a népszaporulatot, mesés.

Viszont nem mindenkinek. A cselekvőképtelen személyeken az egészségügyi indokkal elvégzett beavatkozások feltételeit a törvényjavaslat nem módosítja. Az utcaképet zavaró nyomik tehát ne szaporodjanak, gondolhatták a törvényjavaslat szellemi atyjai. Az ő gyermekvállalási szabadságukat nem kell, hogy biztosítsa a kormány. Így tisztul a faj.

Végül csak eljutnánk a magyar Lebensbornokhoz. Mesélek erről.

1935 decemberében Heinrich Himmler, az SS vezetője létrehozta a Lebensborn alapítványt. A szervezet célja az úgynevezett tiszta, német vér, más szavakkal az árják védelme volt. Ezeket a szőke hajú, kék szemű, fehér bőrű germánokat tekintették az ideális külsejű embereknek, akik a német nép jövőjét biztosították.

A Lebensborn alapítvány szülőotthonokat hozott létre árja asszonyoknak, főleg SS-tisztfeleségeknek. A legtöbb megszállt országban létrehoztak ilyen Lebensborn-otthonokat, de sehol sem volt akkora sikerük, mint Norvégiában. Ennek eredményeképpen hat-tizenkétezerre tehető a program keretében, 1941 és 1945 között, Norvégiában született gyerekek száma. Ez az egész a fajnemesítési törekvések egyik, meglehetősen bizarr mellékhajtása volt.

faszfej_298449_34591_nA nőnemű egyedeket beterelték a SS fiúk farka elé a megfelelő népszaporulat érdekében. Minálunk ez úgy képzelhető el, hogy a rengeteg semmirekellő szinglit az ifjú kereszténydemokraták, a még fáintosabb fidelitas csődörök baldachinja alá tuszkolnák toszási céllal, hogy aztán igazi színmagyarok világra hozásával örvendeztessék meg a mindig jó kedélyű Harrachbácsit. A komcsikat meg ki köll herélni.

Mert a nő dolga a szülés, mint azt Kövér úrtól, Ákos úrtól – meg a többi baromtól – tudjuk. És nem csak a kívánatos szaporulat elérése miatt, hanem azért is, hogy a nő ne akadjon össze jártában-keltében valami vak komondorokkal. Minálunk tehát beköszöntőben van az új középkor, aztán érdekes folyományai is vannak az elborult elmék vibrálásának.

Egy éve például az előrevivő kereszténység jegyében érdekes installációval kampányoltak az egri minorita templomban. Kokárdával feldíszített babakocsiban egy koporsó volt található, felette pedig olyan feliratok, hogy a fogamzásgátló széles körű használata házastársi hűtlenséghez és az erkölcsi nevelés általános fellazulásához vezet.

Nehéz dolog ez a szerelem. Ha az ember agyában kereszt világít, még inkább az. Viszont nem kéne, hogy a kormányzó erő zizgő heréinek kínja és mocska a választópolgáron csapódjon le. Az egész bagázst el kőne küldeni valami jóféle kuplerájba, ahol a macák lekezelnék őket, és akkor tán lenyugodnának végre. Az elfojtott szexus egészen elképesztő tüneteket produkálhat ugyanis, ennek ékes példája a föntebb bemutatott lázár, hogy csak a toszás jár az urak fejében, és nem bírnak leszakadni róla. Viszont ne egy Rétvári mondja meg már, miképpen tornázzak az ágyban, ha csöndesen kérhetném. Momentán egyéb óhajtásom nincsen, a többivel majd később hozakodok elő.

Névjegy

Szombathelyi újságíró.

Posted in Egyéb
Tags: , , , , , , , , , ,

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

*

*

Ismerd meg Rezedát!

1961 sok mindenről nevezetes, például German Sz. Tyitov őrnagy a Vosztok–2 űrhajó fedélzetén 17-szer megkerülte a Földet, és megkezdődött a berlini fal építése is. Ez rögtön születésem után történt, amely esemény alkalmas volt arra, hogy anyám felhőtlen szombathelyi örömét ne örökítsék meg az annalesek.

Mindezek után a bölcsőde, óvoda és a Petőfi Sándor Utcai Úttörő Csapat (498-as számú) hármas egysége határozta meg tudatom alakulását egy kilométerkővel, amikor egy napon – tíz évesen - neki nem láttam a kosárlabdázás nemes időtöltésének, ami későbben forgatta föl teljesen az életemet.

A Nagy Lajos Gimnáziumban okozott ez nehéz pillanatokat Heigl osztályfőnök úrnak és nekem is, aki időm nagy részét mindenféle ifiválogatott edzőtáborokban töltöttem, és csak akkor jöttek rá, hogy nem vagyok tök hülye, amikor egy kósza irodalom órán hibátlanul mondtam el J. A. Ódáját, pedig nem is volt föladva. Azóta birkózom a szavakkal.

És ez okozta azt is, hogy nem a TF-re indultam tovább - pedig nagyon vártak -, hanem a szombathelyi BDTF magyar-népművelés szakára, kizárólag levelezőn a kosárlabda miatt. Ezt aztán, ahogyan az meg volt írva, igen fiatalon hagytam abba körmendi és soproni kitérők után, és jól volt így.

El tudtam menni ugyanis segédfűtőnek, e négy év alatt pedig szakmányban olvastam napi tizenkét órákat a munkahelyemen, amely időtöltés nélkül nem lennék az, aki. Persze ehhez kellett a drága Lőrinzy Huba tanár úr is a főiskolán. Ő nem csak irodalomtörténetet oktatott, hanem valami sokkal többet tett velem, nélküle most nem kellene ezeket a sorokat írnom, ebben biztos vagyok.

Egyre hosszabbnak tűnő életem során voltam műszaki rajzoló, újságos és leveles postás, gondnok és kultúrház igazgató, segédfűtő és tanár. Amióta a média világa beszippantott, mint valami fekete lyuk, oda-vissza szenvedtem már az egészet. Írtam és tördeltem napilapot, szerkesztettem, írtam heti és havi lapokat, voltam televízió-főszerkesztő és műsorvezető, sőt, hetilap igazgatója is.

Közel száz adást élt meg egy rádiós műsorom, dolgoztam internetes portálnak, és mégis itt vagyok.

Csak azt nem tudom, hol.

Legutóbbi hozzászólások

Archívum