Felel, nem felel, szívből, igazán

Donald Trump megorbánult. Vagy nem is kellett neki annyira, mert Orbán trumpult meg már százezer éve, hogy aztán ne kerülgessük a rögvalót, kimondva az egy igazat, hogy bunkó ez mind a kettő. Egy, romlott akolból valók, vagy valami ilyen. Trump, mint ismeretes, nem is olyan régen rasszista kirohanást intézett saját országa néhány képviselőnője ellen, akiknek más vidékről származtak a felmenői, és eltanácsolta őket a szülőföldjükről, a nagy, és romlott USA országból, vissza a gyökereikhez, az őserdőbe, szavannákra vagy akárhová.

Őtet ezért minden szívfájdalom nélkül pofán lehetne, lehetett volna verni, ha nem lenne annyi gorillája, mint az Orbánnak is, napszemüvegben, öltönyben, fülessel és általában fölnyírt hajjal. Az ilyenek akadályozzák meg a népharag megmutatkozását, a spontán lincseléseket, hogy Orbán például a magyarok istenével ismerkedhetne meg, Trump pedig Manituval, vagy akármi más képzelt alakkal, arrafelé sok isten él, míg minálunk csak egy, de leginkább egy sem. Itt hagyott magunkra, úgy ment el az Isten, vagy inkább meghalt, kilehelte a sosemvolt lelkét a szerencsétlen.

Viszont most nem a sokféle – oder egy – teremtőt siratjuk, hanem saját magunkat. Trumphoz visszatérve tehát jegyezzük meg azért, hogy virtuálisan lett képen vágva a manus, de annyira, hogy a szava is elakadt. A CBS újságírója, egy bizonyos Weija Jiang ugyanis megkérdezte tőle, hogyan érezne akkor, ha valaki azt mondaná a feleségének, a Melániának, hogy takarodjon vissza a szülőföldjére, ami Szlovénia volna. Erre nem tudott mit mondani az usákos dúvad, tehát hallgatott. Ebből is kitetszik, mindenkinek el lehet kapni a tökeit, csak jó helyen kell szorongatni.

Orbánnak viszont rengeteg töke van, azonban valami kiismerhetetlen okból egy sem fáj neki. Ő ebbe az erkölcsi magasságba, hogy kérdezheted, nem felel, hiába, se itt, se Fokföldön se Ázsiába’, csak egyszer jutott el, amikor a HVG nem kevesebbszer, mint négyszer tette fel a kérdést neki, igaz-e, hogy Trumpnál a magyar civilek ellen lobbizott, és Orbán négyszer nem adott választ. Viszont enélkül is tudjuk, hogy igen, sőt, azt is, hogy midőn miniszterügynök elvtárs a másik hülyénél esengett, hogy a magyar civilek ne kapjanak norvég pénzt, Trump erre azt felelte csöndesen, ő nagyon szereti a norvégokat.

Orbánnak ez olyan lehetett, mint egy maflás, lidérces álom vagy másnapos delír, hogy szembegyalogolt önnön magával. Jött ki az éji homályból egy másik köpcös zsebrebaszott kézzel, trottyos gatyában, rángatózó fejjel, ajkait nyalogatva, és a dolgok körbeértek. Ott kezdődött minden – mint emlékezhetünk -, amikor Orbán a pharaonos kérdésre boldog karácsonnyal, Szemerkényi nagykövet menesztésére nőügyekkel nem foglalkozommal, mészárosos, vejes érdeklődésekre pedig – ahogy az tudvalévő – üzleti ügyekkel nem foglalkozom felelettel reagált. Trump meg csípi a norvégokat.

Ellenben a cinikus aljasság legmélyét Orbán érte el egyedül – ki más is -, amikor a CEU elüldözése után egy mégis arra vonatkozó kérdésre az osztrák kancellárhoz irányította az érdeklődőt. Ilyen környülállás esetén múlhatatlan szükség van a fogdmegekre, kevlárra a gyomron és páncélozott családi kisbuszra, valamint TEK-es tankokra a tereken. Viszont, hogy diktatúrában élünk, és ezt megteheti ez a mocsadék, mégis egy másik eset világítja meg legjobban, amikor a szemünk előtt készülnek arra, átírjanak egy törvényt, csak azért, hogy Orbánnak ne kelljen felelnie.

Széll Bernadett figyelmeztette arra Kövér pedellust, hogy a főnöke – bár törvényi kötelessége volna – nem számolt be a tiszteletlen házban az uniós csúcsdolgokról. A pedellus erre nem úgy reagált, felszólítja Orbán királyt a törvények betartására, hanem inkább arra intette, hasson oda a saját duci kis kezével, hogy a törvényt igazítsák az orbáni gyakorlathoz, miszerint szarunk a pofátokba. Így is lehet, meg úgy is, hogy eztán a lopás, ha fideszes kézhez tapad, kikerül a BTK-ból. Ki akadályozhat meg ezeket bármiben is most már és ugye. Senkise semmiben.

Edit néni még ötödikben azt tanította, hogy a fogalmazásban kell lennie bevezetésnek, tárgyalásnak és befejezésnek is, és már soha nem tudja meg, ezzel milyen nehéz feladatot rótt rám fél évszázad távolából de nagyon. Ezt nem lehet abbahagyni, mert akárhányszor is számol be az ember a mocsok egy újabb fejezetéről, mindjárt tolakszik a másik, liheg mögötte, hogy engem is mutass meg. Ennek soha nincs, és nem is lesz vége, hacsak meg nem fordítom az eposz szerkezetét, amelyben az indításnál kérik az isteni segedelmet a feladathoz, míg én most pedig a végén, tegyen már valamit a trottyos hősömmel belátása szerint. Más megoldás most már nincsen is.

Névjegy

Szombathelyi újságíró.

Posted in Egyéb
Tags: , ,
2 hozzászólás “Felel, nem felel, szívből, igazán
  1. Yeti szerint:

    Hogy az isten tegye … aha.
    Sajna nem köteles, ahogyan a másik nevén sem.
    “És Allah nem köteles méltányosnak lenni az e világi dolgokban, nem köteles igazságosnak lenni minden teremtményével. Én sem, én sem vagyok köteles …”
    Van helyette a kövér köteles 🙁

  2. trikolor szerint:

    “felszólítja Orbán királyt”

    Orbánt kéretik nem királyozni, mert még kitalálja, hogy közkívánatra akar az lenni. Nemár!

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

*

*

Ismerd meg Rezedát!

1961 sok mindenről nevezetes, például German Sz. Tyitov őrnagy a Vosztok–2 űrhajó fedélzetén 17-szer megkerülte a Földet, és megkezdődött a berlini fal építése is. Ez rögtön születésem után történt, amely esemény alkalmas volt arra, hogy anyám felhőtlen szombathelyi örömét ne örökítsék meg az annalesek.

Mindezek után a bölcsőde, óvoda és a Petőfi Sándor Utcai Úttörő Csapat (498-as számú) hármas egysége határozta meg tudatom alakulását egy kilométerkővel, amikor egy napon – tíz évesen - neki nem láttam a kosárlabdázás nemes időtöltésének, ami későbben forgatta föl teljesen az életemet.

A Nagy Lajos Gimnáziumban okozott ez nehéz pillanatokat Heigl osztályfőnök úrnak és nekem is, aki időm nagy részét mindenféle ifiválogatott edzőtáborokban töltöttem, és csak akkor jöttek rá, hogy nem vagyok tök hülye, amikor egy kósza irodalom órán hibátlanul mondtam el J. A. Ódáját, pedig nem is volt föladva. Azóta birkózom a szavakkal.

És ez okozta azt is, hogy nem a TF-re indultam tovább - pedig nagyon vártak -, hanem a szombathelyi BDTF magyar-népművelés szakára, kizárólag levelezőn a kosárlabda miatt. Ezt aztán, ahogyan az meg volt írva, igen fiatalon hagytam abba körmendi és soproni kitérők után, és jól volt így.

El tudtam menni ugyanis segédfűtőnek, e négy év alatt pedig szakmányban olvastam napi tizenkét órákat a munkahelyemen, amely időtöltés nélkül nem lennék az, aki. Persze ehhez kellett a drága Lőrinzy Huba tanár úr is a főiskolán. Ő nem csak irodalomtörténetet oktatott, hanem valami sokkal többet tett velem, nélküle most nem kellene ezeket a sorokat írnom, ebben biztos vagyok.

Egyre hosszabbnak tűnő életem során voltam műszaki rajzoló, újságos és leveles postás, gondnok és kultúrház igazgató, segédfűtő és tanár. Amióta a média világa beszippantott, mint valami fekete lyuk, oda-vissza szenvedtem már az egészet. Írtam és tördeltem napilapot, szerkesztettem, írtam heti és havi lapokat, voltam televízió-főszerkesztő és műsorvezető, sőt, hetilap igazgatója is.

Közel száz adást élt meg egy rádiós műsorom, dolgoztam internetes portálnak, és mégis itt vagyok.

Csak azt nem tudom, hol.

Lájkolj!