Orbán, az infantilis keresztes lovag

Orbán Viktor Mihály kezd szakadt tudatú regényhőssé válni. Hol móriczi, semmirekellő dzsentri, hol pedig Ivanhoe Scott-tól és gyerekkorunk tévéjéből. Búsképű lovagnak nem nevezhető, ő érzékenyebb lélek, és meg is sértődne, ha egy ilyen trágyafejűt hasonlítanánk hozzá, mert szétesne a szélmalmok koherens világa. Megfigyelhetjük, hogy a vizsgált alany (OVM) egyre többször él a léha mulatozás és danászás valóságot feledtető eszközével. Ilyképp úri murit tart a lelkem, más értelemben a római végnapok hedonista lerohadása is jellemző rá, de nézzük, miből élünk.

Legutóbb Paul Anka énekelte a dicsőségét, mintha Szondi két apródja lenne, a dalnok, meg Bülbül-szavú rózsák, mert mindenki meghülyül, vagy van az a pénz, hogy szart majszoljon idvezült mosollyal. Máskor a nemzet csótányával magyar nótázik hamvas fröccsök mellett az erkélyén, vagy Mándokival huzatja. Ezek ilyen világvége mulatságok, de a dalnokokból is látszik, hogy hősünk tapló parasztgyerek. Hitlernek legalább Beethovent játszottak közvetlenül a bukás előtt, amikor Zsukov már kopogtatott a bunker ajtaján, igaz, a Führer azt hitte, Sztálin majd moszkvai állatkertben mutogatja, és ez egyetlenünkre is ráférne.

Látjuk hát, hogy hősünk szereti a feledkezést, olykor kiszakad a lehangoló hétköznapok monotóniájából, a menza unalmas babgulyásából, s trubadúrokat rendel magához, hogy éltessék őtet, azért. Akik pedig jó pénzért a dicséretét zengik, torzítják is a személyiségét, ilyen egyenes az út a narcisztikus őrület felé. Láttuk már hősünket végvári vitézként, győztes hadvezérként, mint dakota törzsfőnök vagy diadalmas futballista, a keresztes lovag jelmezébe azonban csak azóta szuszakolja magát, amióta kereszténydemokráciát épít illiberális állam helyett. De csak a név más, a jelszó alakult, a magva ugyanaz, jófajta diktatúra.

Keresztes lovagnak egyébként Milo Yianapoulos nevezte ezt a mi hülyénket az origónak nyilatkozva: “Orbán Viktor az egyetlen, aki védelmet nyújtott népének az agresszív bevándorlótömeggel szemben, mint egy középkori keresztes lovag.” Ő is megkapta a párezer dollárját, ment is Isten hírével. Aztán Jean-Jacques Mével a Le Figaroban: “A történelem által megrövidített Magyarországról Orbán Viktor keresztes lovagként támad minden olyan rossz ellen, amely szerinte pusztítja az öreg kontinenst.” Aztán csodálkozunk, ha hősünk úgy marad, jóllehet, nem is tud róla, mert a lélek újai kifürkészhetetlenek, rejtélyesek és esetünkben aljasak is.

Ezúttal, amikor a degenerált Paul Anka foglalta dalba a mi vitézünket az usákos talmi ünnepen, valamivel viszonozni kellett a seggnyalást, így hát, Orbán Viktor Mihály kapcsolódási pontokat keresett a nagy vízen túli degenerálthoz, és meg is találta. Örömmel jelentette be, hogy most közösek az értékek: a hazafiasság, a férfiak és nők egyenlőségének elismerése, a „család, mint a társadalom alapja, amely apából, anyából és gyerekekből áll”. Közös feladatnak nevezte „a világ jelenleg legüldözöttebb vallásának” a kereszténységnek a védelmét is. Sőt, mint mondta, a NATO-ban, a világ legerősebb szövetségében „ránk lehet számítani a tárgyalótermekben és a harcmezőn is”.

És íme, előttünk is áll a keresztes lovag valóban, a gyengék, nők, gyerekek és a kereszténység védelmezője. Olyan hülye is, mint az akkoriak, szókincse is beszűkült, a tudata is, úgy mondja a leckét, mint valami dagadt óvodás, hogy mi a család Pistike. A család, óvónéni kérem: papa, mama, gyerekek, csupa szív szeretet. Kérem a kakaómat. És ebbe belemerevül a manus, viszi tovább az infantilis tempót, hogy Trump számíthat rá a harcmezőn, már csak a gyí lovam, gyí betyár hiányzik, meg a fűzfasíp. És ez az ember Magyarország miniszterelnöke. Mondjuk, olyan is, az ország is, az ember is. Egyetlen vigaszunk lehet – ha van olyan -, hogy közös szereplést vizionál a tárgyalótermekben is. Én is nekik, jófajta ügyésszel spékelve.

Névjegy

Szombathelyi újságíró.

Posted in Egyéb
Tags: , , ,
1 hozzászólás “Orbán, az infantilis keresztes lovag
  1. Jane Doe szerint:

    OVM a gyengék, nők, satöbbi védelmezője? Uram, irgalmazz! Amit eddig “megvédett”, mind nyomtalanul eltűnt, elveszett, ebek harmincadjára jutott, elenyészett.
    Doktor Kotász! Jöjjön!

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

*

*

Ismerd meg Rezedát!

1961 sok mindenről nevezetes, például German Sz. Tyitov őrnagy a Vosztok–2 űrhajó fedélzetén 17-szer megkerülte a Földet, és megkezdődött a berlini fal építése is. Ez rögtön születésem után történt, amely esemény alkalmas volt arra, hogy anyám felhőtlen szombathelyi örömét ne örökítsék meg az annalesek.

Mindezek után a bölcsőde, óvoda és a Petőfi Sándor Utcai Úttörő Csapat (498-as számú) hármas egysége határozta meg tudatom alakulását egy kilométerkővel, amikor egy napon – tíz évesen - neki nem láttam a kosárlabdázás nemes időtöltésének, ami későbben forgatta föl teljesen az életemet.

A Nagy Lajos Gimnáziumban okozott ez nehéz pillanatokat Heigl osztályfőnök úrnak és nekem is, aki időm nagy részét mindenféle ifiválogatott edzőtáborokban töltöttem, és csak akkor jöttek rá, hogy nem vagyok tök hülye, amikor egy kósza irodalom órán hibátlanul mondtam el J. A. Ódáját, pedig nem is volt föladva. Azóta birkózom a szavakkal.

És ez okozta azt is, hogy nem a TF-re indultam tovább - pedig nagyon vártak -, hanem a szombathelyi BDTF magyar-népművelés szakára, kizárólag levelezőn a kosárlabda miatt. Ezt aztán, ahogyan az meg volt írva, igen fiatalon hagytam abba körmendi és soproni kitérők után, és jól volt így.

El tudtam menni ugyanis segédfűtőnek, e négy év alatt pedig szakmányban olvastam napi tizenkét órákat a munkahelyemen, amely időtöltés nélkül nem lennék az, aki. Persze ehhez kellett a drága Lőrinzy Huba tanár úr is a főiskolán. Ő nem csak irodalomtörténetet oktatott, hanem valami sokkal többet tett velem, nélküle most nem kellene ezeket a sorokat írnom, ebben biztos vagyok.

Egyre hosszabbnak tűnő életem során voltam műszaki rajzoló, újságos és leveles postás, gondnok és kultúrház igazgató, segédfűtő és tanár. Amióta a média világa beszippantott, mint valami fekete lyuk, oda-vissza szenvedtem már az egészet. Írtam és tördeltem napilapot, szerkesztettem, írtam heti és havi lapokat, voltam televízió-főszerkesztő és műsorvezető, sőt, hetilap igazgatója is.

Közel száz adást élt meg egy rádiós műsorom, dolgoztam internetes portálnak, és mégis itt vagyok.

Csak azt nem tudom, hol.

Legutóbbi hozzászólások

Lájkolj!