Ógörög sofőrök

Mindösszesen semmi, zéró, azaz nulla, mai görögüsül egyszerűen „midén” százalékos bérfejlesztést javasolnak a munkáltatók a Volán-dolgozóknak, akiknek azonban egy csöpp humorérzéket nem juttatott a hatalmas Zeusz onnan az elvarázsolt és ködülte Olymposról, amely esetünkben nem fényképezőgépet jelent, ugye. Se nem digitális diktafont.

il_nullaMert mit tesznek ezek a jóemberek, ezek a sofőrök? Ahelyett, hogy elégedetten mosolyognának, számba veszik, hogy ez a nulla ez nem egy megfogható valami, az még csak egy kiflicsücsök sincsen, és azonnal rohannak az óvó nénihez legörbült szájjal, kezükben a műanyag járgánnyal (dömper oder motor, busz kiszerelésben ilyen nem létezik), és panaszolják, hogy sztjájkóni akajok! Ugyan már. Vannak rafkósabb módok is a világban.

Javaslatunk volna. Öltsék fel khitónjukat, amely ugyan így február elején hűvös egy ruhadarab, de megteszi, s miután egy elhaló kurvaanyátok hagyja el ajkaikat, magyarázzák el a világ folyását a munkát adóknak, nem győzve dicsérni gondolkodásuk kiművelt egzaktságát. Nulla ugyanis nem volt mindig, ez már egy szint, az absztrakció oly foka, amely mindenképpen elismerésre méltó.

Hogy ezt az ajánlatot megtehessék, a matematika egészen magas szintjére kellett eljutniuk ezeknek a munkaadóknak. A nulla a számok lassú és hosszadalmas fejlődésének utolsó jelentős találmánya ugyanis. Ha Ógörögországban volnánk, és nem itt minálunk, akkor ezek a munkaadók ilyen ajánlattal teljesen képtelenek lettek volna előhozakodni.

A jó görögök azon a vidéken – midőn már akkor is özönlötték el őket mindenféle perzsák a mi Krisztusunk előtt ötszáz évvel, egyszóval rohadt régen – igen gyakorlatias népek voltak. Kitettek maguk elé két olajbogyót, és tanakodtak. Azt látták, hogy egy. Megfogták. Néztek. Érzeték a kezükben a kettőt. A nullát nem tudták érezni, így azt nem létezőként értelmezték. Nulla nincsen is, ingatták elégedetten göndör fürtös fejüket.

18957911-nulla-jele-létrehozott-szöveg---illusztrációViszont már ők is elmaradtak az akkor is rohanó világtól. A sumérok ugyanis használták a nullát Mezopotámiában előttük röpke négyezer évvel, majd átvették azt a babilóniaiak, és innen került át már szinte ma, a megfeszített születése után háromszáz évvel Indiába, ahonnan újabb ötszáz év teltével terjedt el migráncsként az iszlám térségében, s mint minden rossz okozója mára a munkaadók asztalára is.

Ezzel a tudással felvértezve tehát, ha én buszsofőr volnék, és ott állanék a khitónomban a munkaadók előtt, akkor kifejteném nekik, hogy maguk uraim, nem egy Brahmagputa. Erre lesnének szemre meg fejre. Ekkor fölszólítanám őket, hogy szíveskedjenek versbe szedve elmesélni nekem a nulla használatának szabályait. És csak néznének. Majd vizuális demonstrációt tartanék.

Odavésnék két ferde ékjelet nekik, aztán egy kagylót és egy pontot is, majd föltenném a hangszórót érő kérdést, hogy önök szerint ezek mik, uraim? S miután tátott szájjal bámulnának, elmagyaráznám nekik, hogy ezek a nulla közismert jegyei bizonyos kultúrkörökben, s ha még ennyit sem tudnak, akkor ne álljanak elő hülye javaslatokkal, mert mint látják, a nulla nem létezik, legalábbis maguknak, munkaadó uraimék. Ettől úgy elmenne az a szemét kapitalista eszük, hogy legott megadnák azt a hét és fél százalékot, amit kérünk.

Névjegy

Szombathelyi újságíró.

Posted in Egyéb
Tags: , , , , , , ,

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

*

*

Ismerd meg Rezedát!

1961 sok mindenről nevezetes, például German Sz. Tyitov őrnagy a Vosztok–2 űrhajó fedélzetén 17-szer megkerülte a Földet, és megkezdődött a berlini fal építése is. Ez rögtön születésem után történt, amely esemény alkalmas volt arra, hogy anyám felhőtlen szombathelyi örömét ne örökítsék meg az annalesek.

Mindezek után a bölcsőde, óvoda és a Petőfi Sándor Utcai Úttörő Csapat (498-as számú) hármas egysége határozta meg tudatom alakulását egy kilométerkővel, amikor egy napon – tíz évesen - neki nem láttam a kosárlabdázás nemes időtöltésének, ami későbben forgatta föl teljesen az életemet.

A Nagy Lajos Gimnáziumban okozott ez nehéz pillanatokat Heigl osztályfőnök úrnak és nekem is, aki időm nagy részét mindenféle ifiválogatott edzőtáborokban töltöttem, és csak akkor jöttek rá, hogy nem vagyok tök hülye, amikor egy kósza irodalom órán hibátlanul mondtam el J. A. Ódáját, pedig nem is volt föladva. Azóta birkózom a szavakkal.

És ez okozta azt is, hogy nem a TF-re indultam tovább - pedig nagyon vártak -, hanem a szombathelyi BDTF magyar-népművelés szakára, kizárólag levelezőn a kosárlabda miatt. Ezt aztán, ahogyan az meg volt írva, igen fiatalon hagytam abba körmendi és soproni kitérők után, és jól volt így.

El tudtam menni ugyanis segédfűtőnek, e négy év alatt pedig szakmányban olvastam napi tizenkét órákat a munkahelyemen, amely időtöltés nélkül nem lennék az, aki. Persze ehhez kellett a drága Lőrinzy Huba tanár úr is a főiskolán. Ő nem csak irodalomtörténetet oktatott, hanem valami sokkal többet tett velem, nélküle most nem kellene ezeket a sorokat írnom, ebben biztos vagyok.

Egyre hosszabbnak tűnő életem során voltam műszaki rajzoló, újságos és leveles postás, gondnok és kultúrház igazgató, segédfűtő és tanár. Amióta a média világa beszippantott, mint valami fekete lyuk, oda-vissza szenvedtem már az egészet. Írtam és tördeltem napilapot, szerkesztettem, írtam heti és havi lapokat, voltam televízió-főszerkesztő és műsorvezető, sőt, hetilap igazgatója is.

Közel száz adást élt meg egy rádiós műsorom, dolgoztam internetes portálnak, és mégis itt vagyok.

Csak azt nem tudom, hol.

Legutóbbi hozzászólások

Archívum