Apák, lányok, rovatvezetők – Bencsik András odacsap

Nem történt semmi voltaképp. Csak a megszokott. A bejáratott rutin. Bencsik András főszerkesztő tuskó, sunyi indulattal, ebből fakadón ál nemzetmentő fölhorgadással, akár egy tulok – mint mi lényege -, belegyalogolt Galló Istvánnéba, a PSz elnökébe. Azt hitte egy elvarázsolt pillanatban legalábbis. Mert nekimennek ezek mindennek, ami, s aki kilóg elkorcsosult soraikból.

A frissen leleplezettnek az volt épp a bűne, hogy fölszólalt a tegnapi miskolci tüntetésen, ezért vált legott a Bencsik-félék hazájának irtandó csótányává. S mivelhogy pallosjoga nincsen még a CÖF keresztes vitézének, írt hát. Vagy legalább imitálta. Ám nem is a lapjába, hanem a búkra, hogy hasson.

hülyeA Demokrata névre hallgató nyomdaipari termékben kevésbé bízott, lévén, azt nagy valószínűséggel igencsak kevesen olvassák, ha valaki is, viszont rohadt jól meg lehet élni belőle. Mindegy lehetne ez, pedig nem igazán. E legújabb megrogyásában azt állította, hogy az elnök asszony Péter Gábor lánya volna, főszerkesztő úr ezzel óhajtott ítéletet mondani. Gallónéról és a tüntetőkről.

Az a legcsekélyebb – mint az szokásban van -, hogy ennek az egésznek semmi köze a valósághoz, de a formára lehetett volna adni valamit azért. De azt sem. Gallóné édesapját Péter Ferencnek hívták ugyanis, egyetemi oktató volt, és az idő sem stimmel semmiképp, de kicsire nem adnak ők, akik azt hiszik, hogy nekik mindent lehet, pedig dehogy. És mégis, vagy éppen ezért végtelenül lehangoló ez az egész.

A fő sodorral ezért ne is foglalkozzunk, csupán szőrmentén karcoljuk ide. Bencsik 1990 előtt az akkor az MSZMP központi lapjaként működő Népszabadság rovatvezetője volt. 1986. október 17-én „Érzelmi kötődés” címmel értekezett, zsengéjében pedig a Magyar–Szovjet Baráti Társaságról és a magyar fiatalok szovjetbarát ideológiai nevelésének fontosságáról firkálgatott.

És nem arról kívánnék mesélni, hogy lám, ez beszél. Mindezt mindenki tudja, nem is érdekes már igazán. Ilyenekkel van tele az egész oldaluk, amelyet okkal nem nevezek „jobb”-nak. Csak oldal. Valamilyen. Megélhetős. Vagy ez a típus van ott Pozsgaystól a végtelenségig, vagy a friss és egyre frissebb húsok. Közös nevezőjük egy van, a hatalom akarása, és a bunkóság. Az öregebbeknek – mint Bencsik is – egy mentsége lehet, ha ugyan: őket a párt esti iskolájának nívója szocializálta, aztán úgy maradtak. A szijjártóknak már ennyi se.

rajzViszont nem tudnak mit kezdeni a szellemi függetlenséggel. Ez számukra megfoghatatlan és érthetetlen valami, félelmetes egy massza. Ezért marad számukra az apákkal való dobálózás, mint érv, s mint negligációs lehetőség. Olyan ez, mint hülye óvodások vitájában a végső, elkeseredett adu, hogy neked meg pöttyös labda a jeled. Ennél tovább már nincs, és innen már visszaút sem létezik. Ez egy nyerítés tehetetlen toppantással. A kilátástalanság bizonyítéka.

Bencsik nem az első ebben a sorban. Két évvel ezelőtt, amikor az egyetemisták játszásiból elfoglalták a Párt székházát, Kövér sem volt képes másra, minthogy a diákok szülei csakis kommunista funkcik lehettek, akik ellen ő és barátai a nyolcvanas évek legvégén tüntettek. Mindaz akkor senkit sem érdekelt, hogy így egyben a saját jó édesapjuk ellen is tüntettek, akiknek aztán megengedőn csurgattak ezt-azt a székház árából. De ne legyünk magunk is kiscsoportosok.

Még egyet visszalépve az időben előttünk áll Csurka a maga kiállhatatlan, mégis megkerülhetetlen tornyosulásával, aki a sort kezdte „Apák és fiúk” névre hallgató ocsmányságával. Viszont neki még volt stílusa. Ezeknek már ez se maradt. Ide jutottunk huszonöt év alatt, az egyetlen, amire futja: “eemúútnyóóc”. Bencsik kirohanása ebbe a sorba illik ékesen. Amikor már nincs miről beszélni, akkor csak tátott szájjal vonyítani tudnak, ellenben azt nagyon. Viszont ez nem érv, ez bizonyítvány. Ami elégséges sincsen.

Névjegy

Szombathelyi újságíró.

Posted in Egyéb
Tags: , , , , , ,

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

*

*

Ismerd meg Rezedát!

1961 sok mindenről nevezetes, például German Sz. Tyitov őrnagy a Vosztok–2 űrhajó fedélzetén 17-szer megkerülte a Földet, és megkezdődött a berlini fal építése is. Ez rögtön születésem után történt, amely esemény alkalmas volt arra, hogy anyám felhőtlen szombathelyi örömét ne örökítsék meg az annalesek.

Mindezek után a bölcsőde, óvoda és a Petőfi Sándor Utcai Úttörő Csapat (498-as számú) hármas egysége határozta meg tudatom alakulását egy kilométerkővel, amikor egy napon – tíz évesen - neki nem láttam a kosárlabdázás nemes időtöltésének, ami későbben forgatta föl teljesen az életemet.

A Nagy Lajos Gimnáziumban okozott ez nehéz pillanatokat Heigl osztályfőnök úrnak és nekem is, aki időm nagy részét mindenféle ifiválogatott edzőtáborokban töltöttem, és csak akkor jöttek rá, hogy nem vagyok tök hülye, amikor egy kósza irodalom órán hibátlanul mondtam el J. A. Ódáját, pedig nem is volt föladva. Azóta birkózom a szavakkal.

És ez okozta azt is, hogy nem a TF-re indultam tovább - pedig nagyon vártak -, hanem a szombathelyi BDTF magyar-népművelés szakára, kizárólag levelezőn a kosárlabda miatt. Ezt aztán, ahogyan az meg volt írva, igen fiatalon hagytam abba körmendi és soproni kitérők után, és jól volt így.

El tudtam menni ugyanis segédfűtőnek, e négy év alatt pedig szakmányban olvastam napi tizenkét órákat a munkahelyemen, amely időtöltés nélkül nem lennék az, aki. Persze ehhez kellett a drága Lőrinzy Huba tanár úr is a főiskolán. Ő nem csak irodalomtörténetet oktatott, hanem valami sokkal többet tett velem, nélküle most nem kellene ezeket a sorokat írnom, ebben biztos vagyok.

Egyre hosszabbnak tűnő életem során voltam műszaki rajzoló, újságos és leveles postás, gondnok és kultúrház igazgató, segédfűtő és tanár. Amióta a média világa beszippantott, mint valami fekete lyuk, oda-vissza szenvedtem már az egészet. Írtam és tördeltem napilapot, szerkesztettem, írtam heti és havi lapokat, voltam televízió-főszerkesztő és műsorvezető, sőt, hetilap igazgatója is.

Közel száz adást élt meg egy rádiós műsorom, dolgoztam internetes portálnak, és mégis itt vagyok.

Csak azt nem tudom, hol.

Legutóbbi hozzászólások

Lájkolj!