Úgy éreztem csalok, sikkasztok, okiratot hamisítok, és elkövetem a hivatali visszaélés bűntettét. Azzal követem el mindezt, hogy igazolom: a falu közmunkásai dolgoznak, holott ez nem igaz, csak herdáljuk az ország pénzét – fakadt ki a baranyai Gyöngyfa polgármestere, és csendesen lemondott. Értelmetlennek tartotta a közmunkások által végzett maszatolást, és távozását így kommentálta: A közmunkások rendszeresen nem jönnek dolgozni, elhagyják a munkahelyüket, s ha itt vannak, akkor sincs haszna a tevékenységüknek. Nálunk harminchat közmunkás egy háromszáz méteres árkot tisztított fél éven keresztül.
Azóta van ez így, amióta a teljes foglalkoztatottság lázálma bevette magát ártunk és ormányunk, következésképp Orbán agyába, mivelhogy a kettő egy és ugyanaz, és kezdenek egészen vakvágányra menni a dolgok. Aki nem dolgozik, ne is egyék, magyarította a néplélek Pál igen veretes gondolatát – „Mert a mikor nálatok voltunk is, azt rendeltük néktek, hogy ha valaki nem akar dolgozni, ne is egyék.” (2Thess. 3,10) -, és ezt a polgárbarát ideát tette magáévá a mi fénylő csillagunk oly igen alaposan, hogy a családi pótlékot is elvenné attól, akinek azt rendelte a zúgó magyar sors, hogy naplopásba merevedjen, holott ezt ő egyáltalán nem is akarja.
Mit tesz ilyenkor a jó nemzetvezető? Hát persze, hogy népének segítségére siet, hiszen ez élteti őtet egyedül magas hivatalában. Munkát kínál a szenvedőknek, mi mást tehetne, csak az a szar a propellerben, hogy neki a munka avas szagú parasztudvarbéli szocializációja okán egyet jelent azzal, hogy az ember gyereke nyakig olajtól iszamos vagy ganajtól bűzlik. Ez a két opció létezik, amely bizonyítja, hogy a jómunkásember megfogta a dolog végit. Azét a dologét, amelyet maga a vezető a büdös életben nem tapasztalt meg, mintegy nem létezik magasabb röptűen a posteriori létállapotban, de ez annyira szép, hogy Semjén is kéne hozzá.
Dologra fel! Adta ki hát a jelszót egyetlenünk, és hogy mutassa, ezt kurvára komolyan is gondolja, elkezdte szépen megfaragni államának azt a részét, amely a szociális kiadásokra szakosodva arra szolgálna, hogy gondoskodjék azokról, akik nem kapnak munkát. És mivelhogy olyan nincs, hogy a világ ne akképp működne, ahogyan ő maga akarja, éppen ellenkező irányba indult, mint a dekadens Nyugat. Arrafelé növelték a szociális kiadásokat, hogy enyhítsék a munkanélküliség okozta bajokat, itt minálunk, azon a helyen, amelyet egyelőre még Magyarországnak hívnak, kitűzték a Kánaán egy unortodox alapvetését, egy olyan világot, ahol nem létezik a munkanélküli segélynek még csak a fogalma sem.
Ezt a paradicsomi állapotot 2018-ra óhajtja elérni a nagy fáraó, s mivel amúgy munka nem nagyon akad minden bokorban, a Fényességes nagy elődje mintájára, aki a „Total Krieg” fogalmát vezette be oly igen szimpatikusan, hogy ötvenmillió ember pusztult bele csak, nálunk eljő a tudománytalan szocializmus új világa, a „Total Arbeit”, és akkor jó lesz, mert egy palackba zárjuk a szellemünk. Idén rekordra járatódik a közmunka, amely lelemény a statisztika pofozgatásán túl nem jó semmi másra. Ezt mindenki tudja, a sameszok is, és mindenki kussol is, ahogyan az komilfó fideszes fiúknál, na meg a narancsmédiánál, amely meg a nézettségbe rohad bele hamarost, de ez mellékszál. A fő az üzenet: minálunk mindenki dolgozik, farhátat zabál zacskóból, megél negyvenhétből, mint a gyöngyfaiak. Rózsaszínű vattacukor ez az egész világ, ha nem nézünk oda. Így megy ez.
Vélemény, hozzászólás?