Orbán apó meséi

Mindig feldobja az embert, amikor kilátástalan a szerda, viszont jön kormányülés, amikor munka van. Slágvortokban: üstökön ragadás, megvédés vagy a növekedés beindítása. Külön nyelv van immár annak hazudására, hogy Orbán és a kormánya csinál valamit, viszont leginkább azért könyörgünk az úrhoz, hogy inkább jachtozzanak, mert még azzal okozzák a legkevesebb kárt. De előbb az édes anyanyelvünkről, amit a mi kedves vezetőnk egyre inkább úgy használ, mintha népe csupa debil organizmusokból állana, s csak ilyen archaizáló népmesei hangon értene. Vagy esetleg abból sem.

Emlékezhetünk legutóbb az infláció üstökön ragadására, korábban az ellene szolgáló vakcina beadására, a libsik tucatjával való háton cipelésére, és nem folytatnánk a lingua orbant, mert elsírja magát az ember. Mindemellett ez arra azért alkalmas, hogy a valóság elé drapériát húzzon, illetve ezzel együtt takarja azt is, hogy ezek az ég egy világon nem csinálnak semmit, kormányozni képtelenek, és úgy szétcsesztek most már mindent, hogy csak tátott szájjal figyelik, ahogyan a közgazdaság törvényei dolgoznak erősen, és nem a javunkra. Ilyenkor – mindig – jön a mese, de nem Szabó Gyula hangján.

Tegnap is szerda volt, következésképp kormányülés, amely azt volt hivatott elvégezni, hogy beindítsa a gazdaságot, ami cél és feladat miatt most kénytelenek vagyunk megállni pöttyet, és elmélázni a világ – Orbán világa – ostobaságán. Ha tegnap kellett beindítani azt a rohadt gazdaságot, akkor a logika szerint eddig nem haladt. De ne legyünk felületesek, idézzük szó szerint a kedves vezető nyájas sorait. „Augusztusi kormányülés. Munka van bőven: az inflációt letörjük, de itt nem állunk meg! Beindítjuk a gazdasági növekedést és tovább fogjuk emelni a béreket!” – Megazisten tesszük hozzá, illetve már csak annyit: ámen.

Nem akarnék én kekeckedni, de valami azt súgja, ez így nem fog menni. Valahogyan nehezen elképzelhető, hogy ezek tucatnyian ott ülnek a bubis vizükkel, és közösen mondják, múkoggy. Nem fog zakatolni. Mert ha ennyi volna a kormányzási feladat, akkor jogos volna a kérdés, eddig miért nem mondták ki a varázsszót. Azért tán, mert az egészen más és máshol is van. Kérdés azonban, hogy kies hazánk, amely eddig gazdasági motorként, követendő unortodox példaként szerepelt az egyelőre még meg nem írt tankönyvekben, hová lett. Mert álombéli formájában nincs itt, a valóságos képe pedig erősen lehangoló.

Emeljük a béreket. Mondta még tegnap a kedves vezető, ami kijelentés olyan, mint a vasárnapi tűzijáték, hogy durran egyet meg füstöl, aztán nyoma sincs. Minden külön értesítés helyett, mert be ugyan nem vallják, mégis mindenki tudja, hogy recesszió van. Nincs az országban gazdasági teljesítmény. Ha így, ilyen környezetben emeli a béreket – amire amúgy módja nincs, maximum a minimálbérbe piszkálhat bele -, az az inflációt fogja gerjeszteni, tehát az üstökön ragadás és a letörés nem fog működni. Nem lesz meg a cél év végére, a varázslatos pozitív nulla, ami szintén új fogalom. Mint a felcsökkenés például.

És máris ott vagyunk annál a rohadt nyelvnél újra, s ím látjuk megint a vele való bűvészkedést. Abból a két mondatból, amit tegnap sikerült a Facebookra böfögni, semmi sem igaz, még csak az sem, hogy munka van bőven, mert az ötletelés nem tekinthető annak, a hazudozás sem igazán. Szóval láthatjuk, elég nagy a baj, amit viszont addig-addig takargatnak, míg egyszerre szakad rájuk és ránk is az ég, csak akkor nem kell majd csodálkozni. Hogy ma ebből mi jelenik meg a kormányinfón, ami lesz, nem tudható, de nem is érdekekes. Csak egy biztos, olyan bejelentés el nem fog hangozni, ami valamit is érne.

Mindezt egyébként – mint ahogyan annyi, illetve most már az összes orbáni dumát – azzal szokták az én nyájasaim eltolni maguktól, ezzel foglalkozni nem kell és nem érdemes, mert mindez csak etetés a híveknek, s ebben van némi igazság. Más szemszögből viszont kénytelen vagyok arra fölhívni a figyelmet, rámutatni mintegy, hogy ez egyrészt igaz, más nézőpontból viszont az a kiábrándító valóság, hogy ez már nem szimpla taktika, hanem bizonyíték arra, ezeknek erre futja. Nincsen más a tarsolyukban, mint a mesék édes birodalma rózsaszín masnival. Ami addig takar, amíg végérvényesen beüt a kikerülhetetlen mennykő.