Orbán apó meséi

Mindig feldobja az embert, amikor kilátástalan a szerda, viszont jön kormányülés, amikor munka van. Slágvortokban: üstökön ragadás, megvédés vagy a növekedés beindítása. Külön nyelv van immár annak hazudására, hogy Orbán és a kormánya csinál valamit, viszont leginkább azért könyörgünk az úrhoz, hogy inkább jachtozzanak, mert még azzal okozzák a legkevesebb kárt. De előbb az édes anyanyelvünkről, amit a mi kedves vezetőnk egyre inkább úgy használ, mintha népe csupa debil organizmusokból állana, s csak ilyen archaizáló népmesei hangon értene. Vagy esetleg abból sem.

Emlékezhetünk legutóbb az infláció üstökön ragadására, korábban az ellene szolgáló vakcina beadására, a libsik tucatjával való háton cipelésére, és nem folytatnánk a lingua orbant, mert elsírja magát az ember. Mindemellett ez arra azért alkalmas, hogy a valóság elé drapériát húzzon, illetve ezzel együtt takarja azt is, hogy ezek az ég egy világon nem csinálnak semmit, kormányozni képtelenek, és úgy szétcsesztek most már mindent, hogy csak tátott szájjal figyelik, ahogyan a közgazdaság törvényei dolgoznak erősen, és nem a javunkra. Ilyenkor – mindig – jön a mese, de nem Szabó Gyula hangján.

Tegnap is szerda volt, következésképp kormányülés, amely azt volt hivatott elvégezni, hogy beindítsa a gazdaságot, ami cél és feladat miatt most kénytelenek vagyunk megállni pöttyet, és elmélázni a világ – Orbán világa – ostobaságán. Ha tegnap kellett beindítani azt a rohadt gazdaságot, akkor a logika szerint eddig nem haladt. De ne legyünk felületesek, idézzük szó szerint a kedves vezető nyájas sorait. „Augusztusi kormányülés. Munka van bőven: az inflációt letörjük, de itt nem állunk meg! Beindítjuk a gazdasági növekedést és tovább fogjuk emelni a béreket!” – Megazisten tesszük hozzá, illetve már csak annyit: ámen.

Nem akarnék én kekeckedni, de valami azt súgja, ez így nem fog menni. Valahogyan nehezen elképzelhető, hogy ezek tucatnyian ott ülnek a bubis vizükkel, és közösen mondják, múkoggy. Nem fog zakatolni. Mert ha ennyi volna a kormányzási feladat, akkor jogos volna a kérdés, eddig miért nem mondták ki a varázsszót. Azért tán, mert az egészen más és máshol is van. Kérdés azonban, hogy kies hazánk, amely eddig gazdasági motorként, követendő unortodox példaként szerepelt az egyelőre még meg nem írt tankönyvekben, hová lett. Mert álombéli formájában nincs itt, a valóságos képe pedig erősen lehangoló.

Emeljük a béreket. Mondta még tegnap a kedves vezető, ami kijelentés olyan, mint a vasárnapi tűzijáték, hogy durran egyet meg füstöl, aztán nyoma sincs. Minden külön értesítés helyett, mert be ugyan nem vallják, mégis mindenki tudja, hogy recesszió van. Nincs az országban gazdasági teljesítmény. Ha így, ilyen környezetben emeli a béreket – amire amúgy módja nincs, maximum a minimálbérbe piszkálhat bele -, az az inflációt fogja gerjeszteni, tehát az üstökön ragadás és a letörés nem fog működni. Nem lesz meg a cél év végére, a varázslatos pozitív nulla, ami szintén új fogalom. Mint a felcsökkenés például.

És máris ott vagyunk annál a rohadt nyelvnél újra, s ím látjuk megint a vele való bűvészkedést. Abból a két mondatból, amit tegnap sikerült a Facebookra böfögni, semmi sem igaz, még csak az sem, hogy munka van bőven, mert az ötletelés nem tekinthető annak, a hazudozás sem igazán. Szóval láthatjuk, elég nagy a baj, amit viszont addig-addig takargatnak, míg egyszerre szakad rájuk és ránk is az ég, csak akkor nem kell majd csodálkozni. Hogy ma ebből mi jelenik meg a kormányinfón, ami lesz, nem tudható, de nem is érdekekes. Csak egy biztos, olyan bejelentés el nem fog hangozni, ami valamit is érne.

Mindezt egyébként – mint ahogyan annyi, illetve most már az összes orbáni dumát – azzal szokták az én nyájasaim eltolni maguktól, ezzel foglalkozni nem kell és nem érdemes, mert mindez csak etetés a híveknek, s ebben van némi igazság. Más szemszögből viszont kénytelen vagyok arra fölhívni a figyelmet, rámutatni mintegy, hogy ez egyrészt igaz, más nézőpontból viszont az a kiábrándító valóság, hogy ez már nem szimpla taktika, hanem bizonyíték arra, ezeknek erre futja. Nincsen más a tarsolyukban, mint a mesék édes birodalma rózsaszín masnival. Ami addig takar, amíg végérvényesen beüt a kikerülhetetlen mennykő.

Névjegy

Szombathelyi újságíró.

Posted in Egyéb
3 hozzászólás “Orbán apó meséi
  1. kovacs_ugynok szerint:

    Újra tűpontos helyzetelemzés. Annyit tennék csak hozzá, hogy azt se felejtsük el, 2010 óta elzsinnyegtettek ezek a „Hasutasok” több mint 20ezer milliárd forintnyi EU-s felzárkóztatási támogatást. Miközben hova zárkóztunk fel? A sereghajtó bolgárokhoz! Az orbán rokoni, haveri köre meg a Rokefellerekhez. Micsoda tejesítmény! Amiből még a legostobább fideszdrukkernek is le kéne jönni mi lett az EU-s „ingyenpénzzel”.

    Ahogy mindig, a következtetést is nekem kell elvonni. Az orbán és a kormánya nem maradhat hatalmon. Minél tovább maradnak, annál nagyobb kár éri az országot, és a magyar embereket. Mindegy, hogy a fideszre szavazott valaki vagy nem. Úgyhogy ma megspórolhatná az orbán az ezen való rágódást és lemondhatna, a semmirekellő kormányával együtt! :/

  2. BV szerint:

    A narancsfátyolosok szerint, Brüsszel a hibás. 😂

    • kovacs_ugynok szerint:

      Ők csak azt mondják vissza amit a lakájmédiában hallanak. Amit a te és az én adómból is üzemeltet az orbán maffia. Valamint, gyakorlatilag lefedi Magyarországon a hagyományos terjesztésű média 99%-át. Valamint, ezek a félrevezetett emberek szavaznak a fideszre. Szóval, én azért nem vidámkodnék ezen ennyire. :/

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

*

*

Ismerd meg Rezedát!

1961 sok mindenről nevezetes, például German Sz. Tyitov őrnagy a Vosztok–2 űrhajó fedélzetén 17-szer megkerülte a Földet, és megkezdődött a berlini fal építése is. Ez rögtön születésem után történt, amely esemény alkalmas volt arra, hogy anyám felhőtlen szombathelyi örömét ne örökítsék meg az annalesek.

Mindezek után a bölcsőde, óvoda és a Petőfi Sándor Utcai Úttörő Csapat (498-as számú) hármas egysége határozta meg tudatom alakulását egy kilométerkővel, amikor egy napon – tíz évesen - neki nem láttam a kosárlabdázás nemes időtöltésének, ami későbben forgatta föl teljesen az életemet.

A Nagy Lajos Gimnáziumban okozott ez nehéz pillanatokat Heigl osztályfőnök úrnak és nekem is, aki időm nagy részét mindenféle ifiválogatott edzőtáborokban töltöttem, és csak akkor jöttek rá, hogy nem vagyok tök hülye, amikor egy kósza irodalom órán hibátlanul mondtam el J. A. Ódáját, pedig nem is volt föladva. Azóta birkózom a szavakkal.

És ez okozta azt is, hogy nem a TF-re indultam tovább - pedig nagyon vártak -, hanem a szombathelyi BDTF magyar-népművelés szakára, kizárólag levelezőn a kosárlabda miatt. Ezt aztán, ahogyan az meg volt írva, igen fiatalon hagytam abba körmendi és soproni kitérők után, és jól volt így.

El tudtam menni ugyanis segédfűtőnek, e négy év alatt pedig szakmányban olvastam napi tizenkét órákat a munkahelyemen, amely időtöltés nélkül nem lennék az, aki. Persze ehhez kellett a drága Lőrinzy Huba tanár úr is a főiskolán. Ő nem csak irodalomtörténetet oktatott, hanem valami sokkal többet tett velem, nélküle most nem kellene ezeket a sorokat írnom, ebben biztos vagyok.

Egyre hosszabbnak tűnő életem során voltam műszaki rajzoló, újságos és leveles postás, gondnok és kultúrház igazgató, segédfűtő és tanár. Amióta a média világa beszippantott, mint valami fekete lyuk, oda-vissza szenvedtem már az egészet. Írtam és tördeltem napilapot, szerkesztettem, írtam heti és havi lapokat, voltam televízió-főszerkesztő és műsorvezető, sőt, hetilap igazgatója is.

Közel száz adást élt meg egy rádiós műsorom, dolgoztam internetes portálnak, és mégis itt vagyok.

Csak azt nem tudom, hol.

Legutóbbi hozzászólások

Archívum