Napszámosok

Milyen delikát már, hogyha egy napra esik a nemzet összetartozása és a pedagógusok köszöntése. És mennyire lehangoló bír lenni, ha a nagy szájtépésben és sírva vigadásban csak az egyik marad. Mint ahogyan tegnap is. Mondhatnánk, hogy a tanerők maguk tehetnek róla, hogy úgyszólvan le sem lettek szarva az ő napjukon, de azért a másik szemszögből is érdekes lett volna, ha a könnygáz után, amit a képükbe kaptak, most meg a nyakukba lett volna ugrálva. A helyzet tehát determinált volt úgyszólván, s ebből fakadóan mélységesen lehangoló.

Bár, belegondolva ebbe az egészbe, ki örült volna annak, ha nagyságos miniszterelnökünk köszönti a tanerőket, akik Brüsszeltől vezérelve lázadnak ellene épp. Plusz a dollárbaloldal, ugye. Nem volt oly rég, épp egy éve, amikor még úgy-ahogy béke honolt a tanárok és a Fidesz között, amikor maga Németh Szilárd írta gyöngybetűkkel a táblára, hogy isten éltesse a pedagógusokat, s ennek megfelelően szinte az egész ország a lábaik előtt hevert legalább ezen az egy napon, ha máskor egyáltalán nem is. No de, ami ma van, arra senki se gondolt.

Nem a képzelőerő hiánya, hanem az elgondolhatatlanság miatt. Az idei, háborús évben – és ne az ukrán frontra, hanem a tantermekben húzódókra tessünk gondolni – annyi jutott, hogy valami központi dzsemborin Rétvári álamtitkár előadta a tutit: szeretjük a pedagógusokat, de azért dögöljenek meg, fizetésemelést pedig akkor kapnak, ha az Unió küldi a pénzt. Innen nézvést tehát soha. Ám az a baj mégis, hogy Rétvári államtitkár, és képviseletében a Fidesz azt hiszi, ez a pénzről szól csupán, holott régen nem, de ezt képtelenek felfogni.

Vagy nagyon is. Ez még eldöntendő, egy azonban bizonyos, idén nem volt virágtenger, elmaradtak a szép szavak, nemzet napszámosai, lámpások és egyéb operettszövegek, amiből, ha pedagógus volnék, levonnám a következtetést, addig vagyok megbecsülve – ha csak a szavak szintjén is -, ha úgy táncolok, ahogyan a hatalom fütyöl. Ott álltak tehát a tanerők tegnap a kietlen magyar pusztaságban, s ha más miatt nem is, ebből az üzenetből vagy épp emiatt akár föl is tehetnék maguknak a kérdést: hogyan tovább. Illetve merre.

A lenézett Románia nincs annyira messze, így azért eljutnak a hírek arról a vidékről is ide, nem csak a Rogán-művekből. Így látjuk ám, hogy demokráciából, magukért kiállásból példát mutatnak nekünk, és mintát adnak a pedagógusoknak is. Mert míg itt, minálunk tíz perces figyelmeztető sztrájkok zajlanak, meg polgári engedetlenség, ott adott jelre vagy szóra százötvenezer napszámos szüntette be a munkát, hogy elérje, amit akar. Az ilyesminek azért súlya van, míg minálunk minden puhakönnyű, elmaszatolt keserűség.

Látnivaló, ahogyan az tegnap világosan kiderült, a Fidesz-féle hatalomnak nincs szüksége a tanárokra. Legalábbis öntudatos formában. Dróton rángatott marionettekre igen, az olyanoknak táblára írt szép üzenetekkel és mézesmázas szavakkal udvarolnak, a másfajta tanerő tőlük fel is fordulhat akár, mert csak ékek a fogaskerekek között. Zavarják az akadálytalan működést. Olyan tanárra, aki gondolkodik is, szükség nincsen. Viszont ez lenne – a gondolkodás – a tanárság lényege, ennek hiányában egy kérdés van: érdemes-e.

Előbb-utóbb föl kell tenni ezt annak ellenére, hogy tisztában vagyunk a létezés okozta determinációkkal. Hogy a gyereknek enni kell adni, a számlákat ki kell fizetni, és így tovább a lehangoló szükségszerűségek dzsungelében. De, hogy a tanárokról levegyük azt a felelősséget, amit most ez a helyzet látszólag rájuk pakolt, jó azzal is tisztában lenni, nincsenek egyedül nyomorúságukban, csak most épp ők ülnek a kirakatban, és ők kapják az arcukba azt a könnygázt, amit mindenki más is megkapna, ha ott lenne a frontvonalban.

Viszont senki sincs ott. Fölszalámizott és megosztott társadalmunkban mindenki magában nyüszög, mert mindenki azt hiszi, azért még lehet élete. De nem lesz. És a gátak sem szakadtak át, nincs meg az a kritikus tömeg, amelynek tagjai belátnák, már nincsen veszíteni valójuk, mindenki azt hiszi, az ő napja még kisüthet, míg másokat belep a borulat. Nagy tévedés, és még nagyobb hiba, de fel nem róható. Csak majd történelmi távlatokból, feltéve, ha lesz alkalom visszanézni, illetve lesz ember, aki alkalmas rá.

De épp a tegnap mutatta meg, hogy erre kevés az esély. Tanárokról már szó sem esett, egy nagy trianoni visítás volt az egész azzal az érdekességgel, hogy az elcsatolt területeken jobb a tanárok – az emberek – sorsa, mint a felsőbbrendűségben fetrengő anyaországban, és nagy valószínűséggel ezzel mondtunk el mindent. Olyat is, amit a kezdetekkor nem is igazán akartunk, csak idáig vezetett az őszinte gondolkodás, és kietlen életünk feltérképezése. Nincs katarzis már, csak intés van: gondoljátok meg, proletárok. Mégpedig alaposan.

Névjegy

Szombathelyi újságíró.

Posted in Egyéb
6 hozzászólás “Napszámosok
  1. Yeti szerint:

    Ideje elcsatolódni.

  2. kovacs_ugynok szerint:

    A fidesz alapvető politikája…

    Nem, nem a korrupció. Az csak a harmadik. A legelső, az emberek megosztása/félrevezetése. A második a hatalom megszerzése és megtartása. Aztán, ha ez megvan, akkor mehet a szabad rablás is. Ezek egymásra épülnek, mint a téglák a börtön falában.

    Igen, az orbán a mi janukovicsunk, csaucseszkunk. Személy szerint szívesebben látnám a börtönben megrohadni a sleppjével, mint a fal előtt. Meg azért azt se felejtsük el, hogy Romániában a végén a milícia is a nép pártjára állt. E nélkül ott se lett volna változás. De ehhez az kellett, hogy a nép felkeljen a zsarnokok ellen. :/

    • Yeti szerint:

      Azért az a forradalom oldalára állás nem kicsit necces.
      Victor Atanasie Stănculescu tábornokot még Csauseszku nevezte ki, ő pedig élve a lehetőséggel szaporán elintézte a volt főnökét. Még mielőtt az sokat mesélhetett volna, kiknek a tevékeny segítségével tarthatta fenn addig is a hatalmát.

  3. miki1950 szerint:

    Kedves ügynök, különös figyelmedbe ajánlom (ha meg nem haragszol) az utolsó előtti bekezdést.
    Nem a forradalmi helyzet és a kritikus tömeg összefüggésére gondolok mint evidenciára, hanem a társadalom megosztottságára, mely tényből egyenesen következik az előbbi hiánya .
    Azt pedig a hatalom akarata szerint maguk az érintettek, az individuumok tették valósággá a társadalom csoportjain belül is, amikor az egoizmus erősebb létformává vált a szolidárisnál.
    Önként, de tudattalanul adták fel korábbi pozíciójukat és csúsztak bele mai helyzetükbe és ebből a gödörből maguktól soha nem fognak tudni kimászni.
    A ráolvasás és ostorozás itt már nem segít, mert a félelem fásultságba, bénultságba tartja a társadalom többségét.

    • kovacs_ugynok szerint:

      Nem én szoktam szidni az „istenadta” népet. Sőt, mindig azt mondom, hogy félre vannak vezetve. Ennek mára már elég nagy szakmai- és szépirodalma van. Megfelelő eszközökkel rá tudnak venni arra is amit amúgy soha nem csináltál volna meg normális körülmények között. A dagatt szarembergárdájában jócskán vannak akik felhasználják a saját érdekükben ezeket. Ha rajtam múlna, köztörvényes bűncselekményt csinálnék ebből, ha politikusok ezekkel az eszközökkel élnek. Itt van egy 2006-os parlamenti felszólalása (az akkor még nem) dagattnak:
      https://youtu.be/__XBm4Xu_vY
      Már 2006-ban azzal vádolta a maszopistákat, amire ő készült 2010-ben. Mondhatnám, hogy Freudi elszólás volt a részéről. Mára teljesen meg is valósította. Már írtam, ez nem fodbal, a politikus meg kinek rokona, hogy neki kelljen drukkolni? NEM! Dolgozzon csak meg a pénzünkért, mindegy melyik párt tagja. Ezt kellene mindenkinek felfogni. :/

  4. Tom Sawyer szerint:

    Kedves Rezeda !

    Miért is lenne szükség ezekre a lázadó, gyerekeinket megrontó, azokat esetleg gondolkodni tanító mazoista szörnyekre??
    Az akku gyárban a pusztában mi haszna az ilyen libsi állatfajnak ??

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

*

*

Ismerd meg Rezedát!

1961 sok mindenről nevezetes, például German Sz. Tyitov őrnagy a Vosztok–2 űrhajó fedélzetén 17-szer megkerülte a Földet, és megkezdődött a berlini fal építése is. Ez rögtön születésem után történt, amely esemény alkalmas volt arra, hogy anyám felhőtlen szombathelyi örömét ne örökítsék meg az annalesek.

Mindezek után a bölcsőde, óvoda és a Petőfi Sándor Utcai Úttörő Csapat (498-as számú) hármas egysége határozta meg tudatom alakulását egy kilométerkővel, amikor egy napon – tíz évesen - neki nem láttam a kosárlabdázás nemes időtöltésének, ami későbben forgatta föl teljesen az életemet.

A Nagy Lajos Gimnáziumban okozott ez nehéz pillanatokat Heigl osztályfőnök úrnak és nekem is, aki időm nagy részét mindenféle ifiválogatott edzőtáborokban töltöttem, és csak akkor jöttek rá, hogy nem vagyok tök hülye, amikor egy kósza irodalom órán hibátlanul mondtam el J. A. Ódáját, pedig nem is volt föladva. Azóta birkózom a szavakkal.

És ez okozta azt is, hogy nem a TF-re indultam tovább - pedig nagyon vártak -, hanem a szombathelyi BDTF magyar-népművelés szakára, kizárólag levelezőn a kosárlabda miatt. Ezt aztán, ahogyan az meg volt írva, igen fiatalon hagytam abba körmendi és soproni kitérők után, és jól volt így.

El tudtam menni ugyanis segédfűtőnek, e négy év alatt pedig szakmányban olvastam napi tizenkét órákat a munkahelyemen, amely időtöltés nélkül nem lennék az, aki. Persze ehhez kellett a drága Lőrinzy Huba tanár úr is a főiskolán. Ő nem csak irodalomtörténetet oktatott, hanem valami sokkal többet tett velem, nélküle most nem kellene ezeket a sorokat írnom, ebben biztos vagyok.

Egyre hosszabbnak tűnő életem során voltam műszaki rajzoló, újságos és leveles postás, gondnok és kultúrház igazgató, segédfűtő és tanár. Amióta a média világa beszippantott, mint valami fekete lyuk, oda-vissza szenvedtem már az egészet. Írtam és tördeltem napilapot, szerkesztettem, írtam heti és havi lapokat, voltam televízió-főszerkesztő és műsorvezető, sőt, hetilap igazgatója is.

Közel száz adást élt meg egy rádiós műsorom, dolgoztam internetes portálnak, és mégis itt vagyok.

Csak azt nem tudom, hol.

Legutóbbi hozzászólások

Archívum