Osztalékidő

Milliárdos lett Habony Árpád – tudtuk meg tegnap a hírekből, s azonmód vontuk meg a vállunkat. Nagy ügy – vontunk rajta még egyet –, ki nem az azok közül, akik Orbán Viktor szívének kedvesek. Aztán csordogált a nap a maga kitaposott, nyomorúságos medrében, és kiderült, többről is szó van, mint arról, hogy a kokós fiatalembernek sem lesz már anyagi gondja a hátra lévő földi élete során, hanem ez volt az a nap, amelyik, ha amúgy nem is akarta, de betekintést engedett a NER-be. Azon oldalába, amely azt mutatja, hogy hordják szét, és teszik saját széfjeikbe az ország minden pénzét a NER-bárók, lovagok és lovaginák.

Habony Árpád a soknevű katonás miniszter üzletrészét vette át a kaszinóbizniszben, ez fialt neki szaros ötmilliárdot. Ez az a pénz, amiért az ég egy világon semmit nem kellett tennie azon kívül, hogy Fideszes, és közel ül a fazékhoz. A kaszinóboltból egyébként Garancsi is kikapott magának tavalyról tízmilliárdot, de nála ez már nem hír, ő régebb óta fölözi a pénzünket, még az is lehet, ez a tízes már csak egy kis apró, perselypénz csupán. Aztán jöttek a többi beszámolók is május utolsó napján, mert ez az a hónap, amikor elkészülnek a zárszámadások, ki lehet venni az osztalékokat a cégekből, és a neristák nem is restek ezt megtenni.

Sorban, egymás után lehetett olvasni, ki mennyit vett ki a közösből, kicsik, nagyok, többet, kevesebbet, Mészáros, Várkonyi, Orbán papa, Balásy, Szijj László, Kovács Ákos, etc., valahány Fidesz név a naptárban, vitték a lóvét a százmillióktól az ötven milliárdig bezárólag. Lezárult az aktus a folyamat végén, amikor is a közpénzek magánpénzzé szublimálódnak, és eltűnnek mindenféle magánszámlákon, egyéb helyeken. A tegnap volt a rablás legalizálása, a maffia átmosta a pénzt, ami immár patyolatfehér, viszont számunkra örökre szaga lesz, de mégis cseszhetjük. Más összefüggések is föltárultak azonban, mert ennek már híre van.

Hogy maffiáról beszélünk, az nem öncélú dehonesztálása a NER-nek, hanem a lényege maga, amiről már tanulmányok is születtek. Most pedig – jó hírünket messze víve a nagyvilágban – az Európai Parlamentnek készülnek panaszt tenni kies tájékunkon működő külföldi cégek arról, miként noszogatja őket Orbán országa, hogy a cégüket adják át a haveroknak, s ha ezt szépszerével nem akarják, milyen módon vegzálja, próbálja ellehetetleníteni őket a hatalom a hatóságaival (NAV és egyebek). De erről magyar cégek is be tudnának számolni, csak nekik nincsen hol Polttal és Pintérrel Orbán oldalán az ország.

Nem jönnek az uniós pénzek – egyre inkább úgy néz ki, nem is jönnek soha -, a hordát azonban etetni kell, a módszerek tehát durvulnak. Viszont be kell látnunk, kicsi és szegény ország vagyunk, nincs erőforrásunk száz oligarchát és tízezer NER-lovagot, lovaginát a végtelenségig etetni, s innen nézvést lehet olyan reményünk, hogy ezek előbb-utóbb egymást fogják fölfalni, de most még nem látszik eljönni ez az idő. Ha az utolsó garast is, de azért kipréselik belőlünk a pénzt, hiába mondja már például Cser-Palkovics, ’Fehérvár fideszista polgármestere, hogy az nem megy, a városát agyonadóztatják. Ha sokat ugrál, majd lecserélik.

S ha már itt tartunk, az adóknál, arról viszont egyáltalán semmilyen hír nem jött tegnap, hogy a súlyos milliárdokat osztalékként zsebre tevő oligarchákra bármilyen extraprofitadó ki lenne vetve. Míg viszont másokra nem is a nyereség, hanem az árbevétel alapján róják ki ezt, s ha emiatt fölhorgadnak – lásd Ryanair -, akkor még százmilliós büntetést is a nyakukba sóznak, hogy megtanulják, hol lakik az úristen. Mi tudjuk, a Karmelitában, ott szövögeti omló álmait, amelyekből párat meg is oszt a nagyvilággal. Utalgatások, üzenetek formájában, amit már régebben is elkezdett, amikor az osztrák vircsaftot akarta megszüntetni.

Most Qatarból üzent a Budapest Airportnak, hogy őket majd az emír veszi meg neki, mint ahogyan régebben Putyintól remélte az RTL Klub felvásárlását, ami miatt a legendárium szerint Simicska kiakadt, és élénk O1G-zés után lett kegyvesztett. A Közgép, amely a lázadó Lajos kezén volt, addig szárnyalt, mint manapság Mészáros, aztán tönkrement, s mit ád isten, most, hogy már nem Simicska kezén van, újra fial. Ha más nem, ez az egy történet is bizonyítja, itt nem piaci alapon, hanem pofára mennek a dolgok, ezért fog fejre állni az ország, de lehet, ezt már mi nem érjük meg. A gyerekeink talán, de nem biztos.

Addig működik, amíg van mit kilapátolni. Most is jut azért a jövő évi költségvetésből kétszáz milliárd Mészáros autópálya koncessziójának. Az Uniónak ez sem tetszik igazán, mint ahogyan lassan már semmi sem ebben az országban. Púp vagyunk a hátán, gennyes fekély, az ordibáló, tolvaj magyarok, de Orbánnak és a hülyéinek így is jó, sőt, lehet, még jobb, mert ki lehet evickélni belőle, és újabb ellopható pénzek után nézni keleten, Kínában és az araboknál, vagy akárhol, ahol kontroll nélkül adják. Hogy ez az ország halálos ítélete, ki nem szarja le, legalábbis a Fidesz és bávatagjai egyáltalán nem. Mind megdöglünk.

Névjegy

Szombathelyi újságíró.

Posted in Egyéb
3 hozzászólás “Osztalékidő
  1. Yeti szerint:

    Kötél barátaim.

  2. kovacs_ugynok szerint:

    „Ez az a pénz, amiért az ég egy világon semmit nem kellett tennie azon kívül, hogy Fideszes, és közel ül a fazékhoz.”

    A maffia működését tekintve erősen kétlem, hogy ez az 5 milliárd osztalék teljes egészében a nyuggerverő kis f.kalap számláját fogja gyarapítani. Szóval igen, kell azért csinálnia is valamit azért az 5%-10% -ért is. Aki nem tudná felfogni, mennyi 5 000 000 000-nak az 5%-a, annak mondom, hogy még az is 250 millió forint B+! Kétszázötvenmillió forint. A takonyárpi a seggét földhöz verdesheti ha ennyit meghagynak neki a „tranzakcióból”.
    Miközben (nem tudom megállni), akármerre járok a környező megyékben, lassan szétesik a kocsi a szar utakon. A többiről nem is beszélve, amire nem „jut” pénz.

    Mai hír, hogy a megtakarításokra újabb adót vetett ki az orbán kormány. Idáig „csak” 15% SZJA-t kellett utána fizetni. Egy hónap múlva erre még rátettek 13% „szociális hozzájárulási” adót is. Gondolom legyen miből hozzájárulni a NER pereputty szociális jólétéhez. Ami már most is messze jobb, mint tőlünk pár kilométerre nyugatabbra az átlag. Csak hát az a szemét EU nem küdi a píztet, mert Magyarországon diktatúra van, és úgyis csak ellopnák az orbánék. :/

    Happy birthday president! Hogy a rák enné ki a májadat!

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

*

*

Ismerd meg Rezedát!

1961 sok mindenről nevezetes, például German Sz. Tyitov őrnagy a Vosztok–2 űrhajó fedélzetén 17-szer megkerülte a Földet, és megkezdődött a berlini fal építése is. Ez rögtön születésem után történt, amely esemény alkalmas volt arra, hogy anyám felhőtlen szombathelyi örömét ne örökítsék meg az annalesek.

Mindezek után a bölcsőde, óvoda és a Petőfi Sándor Utcai Úttörő Csapat (498-as számú) hármas egysége határozta meg tudatom alakulását egy kilométerkővel, amikor egy napon – tíz évesen - neki nem láttam a kosárlabdázás nemes időtöltésének, ami későbben forgatta föl teljesen az életemet.

A Nagy Lajos Gimnáziumban okozott ez nehéz pillanatokat Heigl osztályfőnök úrnak és nekem is, aki időm nagy részét mindenféle ifiválogatott edzőtáborokban töltöttem, és csak akkor jöttek rá, hogy nem vagyok tök hülye, amikor egy kósza irodalom órán hibátlanul mondtam el J. A. Ódáját, pedig nem is volt föladva. Azóta birkózom a szavakkal.

És ez okozta azt is, hogy nem a TF-re indultam tovább - pedig nagyon vártak -, hanem a szombathelyi BDTF magyar-népművelés szakára, kizárólag levelezőn a kosárlabda miatt. Ezt aztán, ahogyan az meg volt írva, igen fiatalon hagytam abba körmendi és soproni kitérők után, és jól volt így.

El tudtam menni ugyanis segédfűtőnek, e négy év alatt pedig szakmányban olvastam napi tizenkét órákat a munkahelyemen, amely időtöltés nélkül nem lennék az, aki. Persze ehhez kellett a drága Lőrinzy Huba tanár úr is a főiskolán. Ő nem csak irodalomtörténetet oktatott, hanem valami sokkal többet tett velem, nélküle most nem kellene ezeket a sorokat írnom, ebben biztos vagyok.

Egyre hosszabbnak tűnő életem során voltam műszaki rajzoló, újságos és leveles postás, gondnok és kultúrház igazgató, segédfűtő és tanár. Amióta a média világa beszippantott, mint valami fekete lyuk, oda-vissza szenvedtem már az egészet. Írtam és tördeltem napilapot, szerkesztettem, írtam heti és havi lapokat, voltam televízió-főszerkesztő és műsorvezető, sőt, hetilap igazgatója is.

Közel száz adást élt meg egy rádiós műsorom, dolgoztam internetes portálnak, és mégis itt vagyok.

Csak azt nem tudom, hol.

Legutóbbi hozzászólások

Archívum