A Budapest-Kairó viszonylat ma nem egy távolság. Úgy is mondhatnánk, csak egy ugrás, mint régen a Sugár nagyáruház az oldódó szocializmus idején. Egy átlagos sebességű röpcsivel két óra negyvenöt perc, a nem is kormánygépek azonban nem tucatgépek, velük az út még tán rövidebb ideig tart. Gondoljunk azonban bele, hogy annak idején Napóleon és az ő hadai szélfútta hajón és lóháton mennyit bumliztak a piramisokig, viszont nagy valószínűséggel még ők sem zabáltak annyit az odaútjukon, mint Szijjártó külügyes és decens csapata a legutóbbi kiránduláson, amikor meghódítani indultak a fáraók földjét.
Emlékezhetünk, nem is oly rég értekeztünk arról, hogy Szijjártó külügyes elküldte az anyukájába – már megint és újra – az amerikai (Pressmann) nagykövetet, illetve azt üzente neki, teljesen érdektelen, miket hadovál össze, ki nem szarja le. Valahogyan ebben a stílusban, és bár ismerjük Szijjártó habitusát és képességeit, ezt azonban mégis furcsállottuk picinyt. Most azonban támadt egy nyom, ami magyarázat lehet a böfögő stílusra, ami az, hogy a magyar külügyek teljhatalmú ura lehet, valamiféle kajakómában szenvedhetett talán agya elborulván. Vagy biztosan. Más nem lehetett a baj oka.
Mert tudomásunkra jutott, azon az úton – csak odafelé a röpülőn – a külügyér és bájos kísérete öt és fél millió forintot zabált fel. Hogy mellette még az uszkve két és fél óra alatt csináltak mintegy nyolcmilliós internetszámlát is, az már csak hab a tortán. Viszont növeli a titkokat, hogy mi az anyám valaga folyt azon a nem is kormánygépen útban Kairó felé. Elsőként azt tételezzük, ürücombot (vagy homárt a’la Orbán) csemegéztek bájtokat faló pornónézés közben, vagy valami ilyesmi. S ha már így képbe került az ürühús, még beugrik Schopenhauer, aki kicsit nagyobb koponya volt Szijjártónál, és ezért emberi.
A mi egyik kedvenc filozófusunk ugyanis az ilyesmi módiról azt tartotta, nem jogosult a szegénységről papolni és gondolkodni, miközben a jól fűtött szobában ürüsültet vacsorál. Ezzel a gesztussal azt vallotta be, hogy méltatlan. No most, egy röpcsin sincs tizennyolc fok, mint a magyari iskolák tantermében, ámde Szijjártó és sáskahada, miközben ötmillió forintot zabál föl két és fél óra alatt, mindeközben arról mesél, hogy mindezt érettünk teszi. Miattunk böfög zsíros ajkakkal és okádik. Viszont tényleg nem tudjuk, mi folyt azon a gépen, és soha nem is tudjuk meg, akárha a kormánygép a fekete luk eseményhorizontja lenne.
Hogy ami abba bekerül onnan ki már nem szivárog. Így csupán tételezések vannak és elborzadások, hogy azon a gépen csupa móriczi Kis Jánosok voltak, akik ki akartak zabálni a vagyonából valakit, aki, ha belegondolunk, mi vagyunk. Közpénz milliókat tömtek magukba, de még ez sem visszatetsző igazán, hanem az úri muri. A kivagyiság és a dzsentritempó, amikor az önmagukban teljesen érdektelen és értéktelen organizmusok ettől érzik magukat valakinek, hogy azt hiszik, mindent megengedhetnek, és meg is engednek maguknak. De ez már kognitív, illetve elsősorban morális kérdés, és voltaképpen ide is akartunk eljutni.
Most is, háromnapos stratégiai kormányülés zajlik Sopronban, a közlések szerint azért, hogy a mimagyari népet a „szankciós inflációtól” megvédjék. Nem kellene ehhez Sopronba menni három napra, ha már ott a karmelita fellegvár, lehetne ott is diskurálni annyi eredménnyel (semennyi), mint épp Sopronban vagy akárhol ebben a széteső, nyüves országban. Úgyhogy, ami ott zajlik, az is csak ilyen vállalati összetartás, lazulós napok, és ez is a mi pénzünkön. Mert abba már bele sem mer gondolni az ember, ott milyen számlák keletkeznek három nap alatt a két és fél órás utazáshoz képest, de ezt sem fogjuk megtudni soha.
Ez az újgazdagok tapló rongyrázása, ami a Gucci táskával kezdődött, majd vált a milliós órákkal oly mindennapossá, hogy senkinek fel sem tűnik, és már nem is fáj. Pedig ezek sáskahadak, akik immár nem egyebet zabálnak fel, mint az egész életünket, de valóban oly mértékig immár, mint a bibliai csapás, ha már álkeresztény ország a miénk. Viszont ennek az országnak elemi érdeke lenne, ha valami jövőt akar, hogy az élősködő hordát eltakarítsa, ennek ellenére nem látszik ez az elemi erejű szándék. Sőt, még a felháborodás sem. Sivár mindennapjainkban így hordoz bennünket az idő, mint a fideszistákat az ő istenük az ő tenyerén
Vélemény, hozzászólás?