Száz százalék Fidesz

Utoljára még a választás előtt láttuk Németh Szilárdot, aki a NER-ben mint rezsitábornok és hadseregkukta fogaskeréki minőségben zakatol, időnként egy kis zsírt fröccsentve a viaszosvászon terítővel borított asztalra, amelyen nyűtt imádságoskönyv heverész. Akkor épp egy villanyoszlopon balettozva fotózkodott, mint írta a dokumentumértékű képhez, épp útban Őrtilos felé, ahová a helyi fideszerő kampányát megtámogatni, annak a fényét emelni mintegy fáradt el a távoli és bűnös Csepelről. Itt, a városban maga a rezsitábornok szállt harcba negyedszerre is a baloldali ármány ellen, és negyedszer verték bucira.

Németh Szilárd azonban kitartóan itt van nekünk, pedig az évtizedes választási eredmények azt mutatják, a népek egyáltalán nem kérnek belőle azon a Csepelen, ami ugyan sziget, de mégsem a furfangos vidék. A népeknek nem jó, a Fidesznek ennek ellenére vagy éppen ezért nagyon is. Hogy miért, ez olyan titok, amit senki nem tud, csak a felcsúti dácsa falai őrzik azokat, így kívülről csak annyi vonható le, hogy Németh Szilárd nagyon jó elvtárs, holott érdeme semmi. Hogy valaki velőspacalban menő, az nem egy káderérdem, sem az oszlopon való tornázás, a rezsitábornok így maga a misztikum, senki nem tudja Orbánon kívül, hogy mivégre van ezen a kajla világon.

Hogy Őrtiloson mit hozott a jelenléte választási eredményben, azt nem tudjuk, csak sejtjük erősen. Valószínűleg a Fidesz nyert, mint ahogyan mindenhol a Fidesz győzött, és ez akkor is így lett volna, ha egy vak komondort dobnak csatába a gyurcsányisták ellen. Így Németh Szilárd látogatása már csak az ominózus kép miatt becses, mert valljuk be, nem minden nap látunk egy százhúsz kilós embert balettozni. Pláne nem villanyoszlopon. De ez már történelem, mint ahogyan az is, hogy a borsodi Fáj nevű faluban (ez már szinte gogoli magasság) száz százalékot kapott a választáson a kormánypárt jelöltje. Ez viszont már Észak-Koreát is veri. Ilyen még ott sincs.

Csakis minálunk. Elképedésünk viszont annak szól, hogy ez az eredmény valós, igaz és elborzasztó, mert senki nem hazudik és csal magának száz százalékos győzelmet, egy-egy kósza ellenszavazat mindenhol szokott lenni. Nem azonban Fájon, ami viszont úgy kapcsolódik hősünkhöz, hogy ezúttal meg ide utazott (népiesen ideette a rosseb) Fájra, hogy a pártközpont elismerő oklevelét adja át a legfideszesebb falunak. Hogy Németh Szilárd Facebook-szájával mondjuk: „Úton Fájra, a Cserehát szívébe, Magyarország legfideszesebb falujába”. Örömmel konstatáljuk, hogy ez alkalommal nem mászott fel sehová légiesen spiccelni a mahomet gyomra fölött/alatt.

Az élet ilyképp és ebből a szempontból tehát csodaszép. Amúgy viszont elkeserítően kiábrándító. Négyszázan laknak Fájon, mindahányan a létminimum alatt. mélyszegénységet azért nem említünk, mert annak idején ezt a lexikát az Emmi (mint Kásler minisztériuma) betiltotta, és nem vonnánk magunkra a haragot, meg a bűnünk miatti penitenciát számtalan Miatyánk elmormolásának kötelezettségével. Kiindulópontunk tehát ez, dilemmánk viszont csak annyi, vajon mit látnak a szegénységben és valószínű kilátástalanságban élő derék fájiak a Fideszben mindezek után, hogy nyomorukban rá szavaztak. Pláne száz százalékban.

Kérdésünk azonban költői volt, mert választ rá sehol nem találunk, se itt, se Fokföldön, se Ázsiába’. Csak a lelkek éjsötét mélyén, ahogyan az egész országban is az a morfondír lassan már másfél hete, hogy a mimagyarok vajon mit találnak vonzónak egy program nélküli fasiszta pártban. Sok fölfejtés létezik erre, amit meghagyok a nálam okosabbaknak, mert igazából nem is ez, hanem ismét egy bukolikus kép, ami dalra fakasztott, és ismét csak a rezsitábornok és hadseregkukta örvendeztetett meg vele. Ő maga, a saját kezével vitt el egy oklevelet a faluba a nagy valószínűséggel Guinness Rekordok Könyvébe illő választási eredmény miatt.

Ezt pedig a falu polgármesterének egy kastély előtt fotózkodva adta át, ami viszont már szinte a feudalizmus szociológiája a szegény jobbágyokkal, helyi elöljáróval meg a messziről jött földesúrral. És erről ezen a ponton többet nem is érdemes elmélkednünk, ennek a lehetőségét nagy kegyesen a nyájas olvasóközönségre bízzuk. Csak még két dolog. A fájiak nézhettek nagyot a kastély udvarára belesve, ki ez az ember, amikor ők Orbán Viktorra szavaztak. Másodjára pedig, csak egyéniben kapott száz százalékot a Fidesz, listán csupán kilencvenkilencet. Egy szavazat ugyanis a Mi Hazánkra ment. No most, nem lennénk annak az egynek a helyében, ha kiderül – malom alja, fokos, etc.

Névjegy

Szombathelyi újságíró.

Posted in Egyéb

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

*

*

Ismerd meg Rezedát!

1961 sok mindenről nevezetes, például German Sz. Tyitov őrnagy a Vosztok–2 űrhajó fedélzetén 17-szer megkerülte a Földet, és megkezdődött a berlini fal építése is. Ez rögtön születésem után történt, amely esemény alkalmas volt arra, hogy anyám felhőtlen szombathelyi örömét ne örökítsék meg az annalesek.

Mindezek után a bölcsőde, óvoda és a Petőfi Sándor Utcai Úttörő Csapat (498-as számú) hármas egysége határozta meg tudatom alakulását egy kilométerkővel, amikor egy napon – tíz évesen - neki nem láttam a kosárlabdázás nemes időtöltésének, ami későbben forgatta föl teljesen az életemet.

A Nagy Lajos Gimnáziumban okozott ez nehéz pillanatokat Heigl osztályfőnök úrnak és nekem is, aki időm nagy részét mindenféle ifiválogatott edzőtáborokban töltöttem, és csak akkor jöttek rá, hogy nem vagyok tök hülye, amikor egy kósza irodalom órán hibátlanul mondtam el J. A. Ódáját, pedig nem is volt föladva. Azóta birkózom a szavakkal.

És ez okozta azt is, hogy nem a TF-re indultam tovább - pedig nagyon vártak -, hanem a szombathelyi BDTF magyar-népművelés szakára, kizárólag levelezőn a kosárlabda miatt. Ezt aztán, ahogyan az meg volt írva, igen fiatalon hagytam abba körmendi és soproni kitérők után, és jól volt így.

El tudtam menni ugyanis segédfűtőnek, e négy év alatt pedig szakmányban olvastam napi tizenkét órákat a munkahelyemen, amely időtöltés nélkül nem lennék az, aki. Persze ehhez kellett a drága Lőrinzy Huba tanár úr is a főiskolán. Ő nem csak irodalomtörténetet oktatott, hanem valami sokkal többet tett velem, nélküle most nem kellene ezeket a sorokat írnom, ebben biztos vagyok.

Egyre hosszabbnak tűnő életem során voltam műszaki rajzoló, újságos és leveles postás, gondnok és kultúrház igazgató, segédfűtő és tanár. Amióta a média világa beszippantott, mint valami fekete lyuk, oda-vissza szenvedtem már az egészet. Írtam és tördeltem napilapot, szerkesztettem, írtam heti és havi lapokat, voltam televízió-főszerkesztő és műsorvezető, sőt, hetilap igazgatója is.

Közel száz adást élt meg egy rádiós műsorom, dolgoztam internetes portálnak, és mégis itt vagyok.

Csak azt nem tudom, hol.

Legutóbbi hozzászólások

Archívum