Önrezgés

Az az érdekes helyzet állott elő, hogy van nekünk itt egy vizsgálandó jelenségünk, ami nagy általánosságban azt mutatja, aki fideszista, annak előbb-utóbb fura, delejes képzetei támadnak. Maga az állapot – amiben a többség leledzik – nem tudható, hogy ok, avagy okozat, mi van előbb, a degeneráció vagy a fideszizmus. Nem látjuk, melyik fakad a másikból, feltétele-e a fideszizmusnak a debilitás, vagy a narancslátás okozza a romlást, ez még tudományos vizsgálat tárgya kell legyen. Mindenesetre legújabban itt áll előttünk Reviczky Gábor, aki saját bevallása szerint rezeg. Belsőleg és titokzatosan.

No most, nem szép dolog élcelődni embertársunkon, akinek jól láthatóan elment az esze, s ha dakota törzsfőnökök volnánk, nem is tennénk. Ám az a kényszerítő erő dolgozik itt, hogy muszáj megmutatnunk, mivel állunk szemben, hiszen maga a hatalom teszi kirakatba gyermekét, akit jól megfizet, cserébe ő pedig hülyét játszik. Vagy az is. Mondom, hogy kifürkészhetetlen a tyúk és tojás ebbéli esete, de J. A. polgártárs sorainak örök igazságát segítségül híva – „kit anya szült, az mind csalódik végül” – képzeljünk el saját sort Orbán, szülés, hülyeség összefüggésekben, és máris minden világos lesz.

Módszertanilag és az olvasó szempontjából fölvetődhet még, hogy ez a Kázmér nem tudna-e hasznosabb dolgokról irkálni, tehátsőt megmutatni a rendszer romlottságát és bűneit. De higgyék meg neki, ez a kis szöszögés legalább úgyannyira mutatja a hatalmas bajokat, mintha azt írná nagy erővel, hogy az Orbán kurvannya. Azt is teszi rendszeresen, de nem lehet a permanens üvöltés állapotában létezni, mert megfájdul az ember állkapcsa a kitátott szájtól, kiszárad a szája, és beletelepednek a vírusok, akiket amúgy Orbán már lekardozott. Ez a mesteri átkötés azért volt, mert hősünk is vírusozik.

Így térünk a tárgyra végre, megjegyezve azt, kár érte, valaha kiváló színész volt. Mint ahogyan voltak itt remek rendezők, zenészek, vagy épp csupán tanárok vagy földművesek a nagy, nemzeti bekattanás előtt, ami után viszont egy a táborrá és zászlóvá váltak. Cipollájuk megtette a hatását alaposan, kóvályognak a fura világban, reszketnek erősen Sorostól, Brüsszeltől, Gyurcsánytól, Karácsonytól, migránstól, részeges bölcsészektől, színészpalántáktól és szivárványszínűre pingált flaszteroktól is. Rohannak Orbánhoz, hogy óvja őket karja, öle, térde, ha már J. A. polgártárs, ugye.

No most, legújabban Reviczky Gábor színművész elvtárs mutatta meg nekünk a saját valóságát, miután ojtakozási reklámarc lett, és előtte is már számos alkalommal nyalta a vezér valagát. Mindez, amit lázárosan Reviczky előad a maga pőreségében, egyáltalán nem volna érdekes, az ember legyintene, szegény ember, megvan a maga baja. Ámde ő a NER arca immár, hivatkozási alap, zsinórmérték, akire a csámpás bávatagok mutathatnak, hogy na, ugye, a művész úr is megmondta. S hát, meg, bizony. Minden különösebb kommentár nélkül mutatom, így is minden pénzt megér.

„A legfontosabb az, hogy valamiben higgyen az ember, mert az erősíti az önrezgését. A pandémia alatt az emberiséget elárasztotta a félelem, ami a legveszélyesebb dolog. Ebben az állapotban az ember önrezgése öt hertz, a boldog emberé ötven hertz. Tudományos kutatások nem mutatják ki, de nekem meggyőződésem, hogy az emberek azért kapják el a koronavírust, mert a félelem miatt alacsony az önrezgésük. Pedig a ’betolakodónak’ húsz hertz fölött már esélye sem lenne.” – Szívcsakrák is vannak, alufóliasisakok, szíriuszok és mindenféle elképesztő dolgok a világban.

Ezt csak én tettem hozzá kajánul, de még folytatom, mert van másik. Azt is olvashatni, hogy tavaly március 11-én, amikor a kormány kihirdette a veszélyhelyzetet, az volt az első dolga, hogy feszületet tett ki az ajtajára, ezáltal – ahogy mondta – meghívta Jézust az otthonába. „Megígértem neki, hogy itt mindig szeretet fogja várni. Megkértem, hogy védje meg a családomat. És bizony azóta sem fertőződött meg a családban senki.” Vannak folyományok. Mert az a tévképzet él a talpasokban jó ideje, hogy mindenféle színészek, zenészek, papok, meg a többi organizmusok, értelmes emberek.

Ideje volna leszámolni ezzel az ideával, és akkor nem kellene naponta azon csodálkoznunk, ki mindenki okosnak, műveltnek, mérvadónak gondolt ember áll a diktátor oldalára. Sokáig azt hittük, van az a pénz. Egyébként van, de mint Reviczky példája is mutatja, az egy a tábor sokaságának más oka is van, és ez jól láthatóan a debilitásból fakadó tiszta hit. „A világon két dolog végtelen: a világegyetem, és az emberi hülyeség. Bár az elsőben nem vagyok biztos.” – mondta volt állítólag Albert Einstein, és nem azért volt igaza, mert Einsteinnek hívták. Ez, kedveseim, az Univerzum igéje, menjetek békével.

Névjegy

Szombathelyi újságíró.

Posted in Egyéb

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

*

*

Ismerd meg Rezedát!

1961 sok mindenről nevezetes, például German Sz. Tyitov őrnagy a Vosztok–2 űrhajó fedélzetén 17-szer megkerülte a Földet, és megkezdődött a berlini fal építése is. Ez rögtön születésem után történt, amely esemény alkalmas volt arra, hogy anyám felhőtlen szombathelyi örömét ne örökítsék meg az annalesek.

Mindezek után a bölcsőde, óvoda és a Petőfi Sándor Utcai Úttörő Csapat (498-as számú) hármas egysége határozta meg tudatom alakulását egy kilométerkővel, amikor egy napon – tíz évesen - neki nem láttam a kosárlabdázás nemes időtöltésének, ami későbben forgatta föl teljesen az életemet.

A Nagy Lajos Gimnáziumban okozott ez nehéz pillanatokat Heigl osztályfőnök úrnak és nekem is, aki időm nagy részét mindenféle ifiválogatott edzőtáborokban töltöttem, és csak akkor jöttek rá, hogy nem vagyok tök hülye, amikor egy kósza irodalom órán hibátlanul mondtam el J. A. Ódáját, pedig nem is volt föladva. Azóta birkózom a szavakkal.

És ez okozta azt is, hogy nem a TF-re indultam tovább - pedig nagyon vártak -, hanem a szombathelyi BDTF magyar-népművelés szakára, kizárólag levelezőn a kosárlabda miatt. Ezt aztán, ahogyan az meg volt írva, igen fiatalon hagytam abba körmendi és soproni kitérők után, és jól volt így.

El tudtam menni ugyanis segédfűtőnek, e négy év alatt pedig szakmányban olvastam napi tizenkét órákat a munkahelyemen, amely időtöltés nélkül nem lennék az, aki. Persze ehhez kellett a drága Lőrinzy Huba tanár úr is a főiskolán. Ő nem csak irodalomtörténetet oktatott, hanem valami sokkal többet tett velem, nélküle most nem kellene ezeket a sorokat írnom, ebben biztos vagyok.

Egyre hosszabbnak tűnő életem során voltam műszaki rajzoló, újságos és leveles postás, gondnok és kultúrház igazgató, segédfűtő és tanár. Amióta a média világa beszippantott, mint valami fekete lyuk, oda-vissza szenvedtem már az egészet. Írtam és tördeltem napilapot, szerkesztettem, írtam heti és havi lapokat, voltam televízió-főszerkesztő és műsorvezető, sőt, hetilap igazgatója is.

Közel száz adást élt meg egy rádiós műsorom, dolgoztam internetes portálnak, és mégis itt vagyok.

Csak azt nem tudom, hol.

Legutóbbi hozzászólások

Archívum