Pörkütt

– Hova, hova? – igyekezett szuszogva az ifjú párhoz a macskaköveken egy férfi. Az ifjú pár meglepődött nagyon, mert jól láthatóan esküvő volt a séta célja, lévén a lányon földig érő menyasszonyi ruha, kezében csokor, és a fiatalember is fess volt nagyon. Öltöny, virág a lukban, ilyenek. Megtorpant a pár, ez az alak meg nyomult feléjük trottyos gatyában, szedte a tömpe lábait.

– Most lesz a… vagy volt? – kérdezte, mintha nem jutna eszébe az esküvő szó, vagy tilos volna azt kimondani valami tabu miatt, csak utalni rá, vagy, mint Isten borzalmas nevét sziszegni csupán magánhangzók nélkül. SKV: valahogy így, de a fiatalok elértették.

– Most lesz – mondta a vőlegény.
– Most megyünk – erősítette meg a menyasszony, és kínosan mosolygott.
– Összekent pörköltszafttal a kisunokám – jelentette be a köpcös egészen váratlanul.
– Van ilyen – nyugtatgatta a vőlegény, de a bámészkodó tömegből, ami kialakult, még kihallatszott: Nahát.

Ez felbátorította a köpcöst, s ahogyan támadta le rohanvást a fiatalokat, még további baleseteket kezdett sorolni, nehogy azt higgyék, Jézus jött el hozzájuk megint más alakban, hanem, hogy a nép egyszerű gyermeke ő is, ezt a képzetet igyekezett kelteni, amire nagy szükség volt.

Egy komplett filmgyár kísérte a köpcöst ugyanis, operatőr, világosító, hangosító, rendező és asszisztens, a stábban ott volt még Habony és Rogán. Nem látszott ugyan, de a csatornafödőket lehegesztették előző éjszaka, az ablakokban napszemüveges, kopasz emberek üldögéltek, és az utca mindkét végén szűrték a járókelőket. Ha valakinél síp volt, be nem jöhetett, egyesek pedig azt suttogták, hogy fél órája a Hadházyt teperték le a tévétől kölcsönkért biztonságiak, mert dudálni akart a triciklijére szerelt hajókürttel, de ez csak szóbeszéd volt, urban legend vagy valami ilyen.

A köpcös viszont kepesztetett egyszerűnek lenni, és elkezdett hülyeségeket beszélni, amikről azt hitte, ilyen az élet a váron kívül, panelekben, amire halványan emlékezett, ahol a panelprolik laknak.

– Nem borotválkoztam – tett rá egy lapáttal. A fiatalok hümmögtek.
– Lehugyozott a kutyám – néztek csak rá, a stáb pedig elkezdett feszengeni, a rendező mutogatta a kézcsókot, hogy az jön, de a köpcös belemelegedett.
– Lehányt az asszony – mondta kappanhangon, a pár nézett meredt szemekkel, a stáb mutogatta a kézcsókot, amit aztán észrevett. Elkapta a menyasszony kezét, rábukott, hogy földig ért a hasa, és mellélehelt. Még szerencse, mert az orrából áttetsző takonycsík indult a föld felé. A pár indult volna, de még szórakoztatni akarta őket.

– Szaros a gatyám – jelentette ki a házasulandóknak ábrándos, véreres szemekkel, s mint aki nem bírja abbahagyni, mondta még tovább.
– Lúdtalpam van – bökte még ki. S mivel a stáb érezte, hogy félrement a forgatókönyv, az elképedt fiatalokat kezdték elterelni a szokatlanul megnyílt köpcöstől, de a rendező érezte, hogy ebből nem tud kihozni semmit, így egy papírra firkantott valamit, amit az asszisztens a félnótás főszereplő kezébe nyomott, hogy olvassa. Sikerült neki, és a távolodó fiatalok után kiáltott:
– Éljen az ifjú pár.

A rendező megnyugodott, hogy van egy kerek nyersanyaga, kijelentette, ennyi, elégedetten felsóhajtott, de elszörnyedve vették észre, hogy hősük önjáró lett, a kordonon kívül keres még partnereket újra, s amikor teljesen megzavarodva egy nyugdíjas pár után eredt, és elfelejtve a szövegkönyvet nekik ordibálta, hogy szaros a gatyája, csak úgy harsogott a tér, nem volt mit tenni. A rendező beleordított a megafonjába, kimondta a varázsszót, hogy aszongya.
– Gyurcsány.

Nem kellett több, a köpcös meghazudtolva hatalmas gyomrát, tömpe lábait és éltes korát, úgy lőtt ki, mint a gyalogkakukk, pörgött a lába és porzott, s csak egy csíkot húzva maga után rohant föl az erkélyére, annak is a sarkába. Nagy Feró várta ottan barátilag, és elénekelte neki a nyolc óra munkát meg a pihenést, hogy megnyugodjon.

Névjegy

Szombathelyi újságíró.

Posted in Egyéb

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

*

*

Ismerd meg Rezedát!

1961 sok mindenről nevezetes, például German Sz. Tyitov őrnagy a Vosztok–2 űrhajó fedélzetén 17-szer megkerülte a Földet, és megkezdődött a berlini fal építése is. Ez rögtön születésem után történt, amely esemény alkalmas volt arra, hogy anyám felhőtlen szombathelyi örömét ne örökítsék meg az annalesek.

Mindezek után a bölcsőde, óvoda és a Petőfi Sándor Utcai Úttörő Csapat (498-as számú) hármas egysége határozta meg tudatom alakulását egy kilométerkővel, amikor egy napon – tíz évesen - neki nem láttam a kosárlabdázás nemes időtöltésének, ami későbben forgatta föl teljesen az életemet.

A Nagy Lajos Gimnáziumban okozott ez nehéz pillanatokat Heigl osztályfőnök úrnak és nekem is, aki időm nagy részét mindenféle ifiválogatott edzőtáborokban töltöttem, és csak akkor jöttek rá, hogy nem vagyok tök hülye, amikor egy kósza irodalom órán hibátlanul mondtam el J. A. Ódáját, pedig nem is volt föladva. Azóta birkózom a szavakkal.

És ez okozta azt is, hogy nem a TF-re indultam tovább - pedig nagyon vártak -, hanem a szombathelyi BDTF magyar-népművelés szakára, kizárólag levelezőn a kosárlabda miatt. Ezt aztán, ahogyan az meg volt írva, igen fiatalon hagytam abba körmendi és soproni kitérők után, és jól volt így.

El tudtam menni ugyanis segédfűtőnek, e négy év alatt pedig szakmányban olvastam napi tizenkét órákat a munkahelyemen, amely időtöltés nélkül nem lennék az, aki. Persze ehhez kellett a drága Lőrinzy Huba tanár úr is a főiskolán. Ő nem csak irodalomtörténetet oktatott, hanem valami sokkal többet tett velem, nélküle most nem kellene ezeket a sorokat írnom, ebben biztos vagyok.

Egyre hosszabbnak tűnő életem során voltam műszaki rajzoló, újságos és leveles postás, gondnok és kultúrház igazgató, segédfűtő és tanár. Amióta a média világa beszippantott, mint valami fekete lyuk, oda-vissza szenvedtem már az egészet. Írtam és tördeltem napilapot, szerkesztettem, írtam heti és havi lapokat, voltam televízió-főszerkesztő és műsorvezető, sőt, hetilap igazgatója is.

Közel száz adást élt meg egy rádiós műsorom, dolgoztam internetes portálnak, és mégis itt vagyok.

Csak azt nem tudom, hol.

Legutóbbi hozzászólások

Archívum