Az Alaptörvény tizedik éve

Hatvanmillió forintot szán kormányunk az Alaptörvény ünneplésére, mivelhogy tíz éve fogadták el azt. Igaz, kilencszer már módosították, így egy-egy változatra úgy kábé nyomorult hatmillió jut, ez pedig a fiúknál (akiknek fütyijük van) és a lányoknál (akiknek meg puncijuk) maximum egy tonhalas szendvicses szolid bulira elég ismerve az áraikat – vadászati kiállítás, vizes vb és a többi -. Az Ovizsaru örökzöldje azért került bele a szövegbe, mert az egyik módosítás szerint az apa férfi, az anya nő. Ezt fogják ünnepelni a fiúk és a lányok Varga Judit felügyelete alatt, lesz tudományos konferencia, az Alaptörvény értékeit bemutató tanulmánykötet, emlékplakett és ünnepi bélyeg is.

Valószínűleg elírták a számot. Ilyesmire hatmilliárd körül szoktak szánni a megvalósulásig folyamatos kiegészítő áremelkedéssel, de momentán nem a pénz a lényeges, hanem az ünneplő hevület és szándék. 2011. április 18-án történt meg a gyalázat, amit most ünnepelni akarnak és fognak is, ekkor fogadták el az Alaptörvényt, amiről senkivel nem egyeztettek, vitára, megfontolásra nem bocsátották, fölhatalmazást a megírására senkitől nem kaptak, rajtuk kívül más nem szavazta meg. Éppen ezért Vörös Imre volt alkotmánybíró az új országgyűlés egyik első feladatául azt határozta meg, hogy meg kell állapítania az Alaptörvény és az önkényuralmat kirívóan biztosító törvényi rendelkezések alkotmányellenességét és semmisségét.

Ezen túl sok ünnepelni való nincs. Vörös Imre – volt alkotmánybíró – egyébként le is vezeti az Alaptörvény alkotmányellenességét kifejtve azt is, hogy elfogadása bűncselekmény volt, a Fidesz alkotmányellenes puccsot hajtott végre vele, mert a „hatalom kizárólagos birtoklására irányuló tevékenységen” túl, a „hatalom erőszakos megszerzésére és gyakorlására és birtoklására irányuló tevékenység” is tetten érhető benne. Összefoglalva: alkotmányellenes puccs történt Magyarországon, ezért az Alaptörvény és a Fidesz egypárti diktatúrája közjogi értelemben érvénytelen. Így az Alaptörvényt a választási törvénnyel együtt meg kell semmisíteni, sőt, az ellen föllépni állampolgári kötelesség is. Mégpedig a következők miatt (szintén Vörös Imrétől).

A kormánypárt és a kormányfő megszegte az Alkotmányra tett esküjét azzal, hogy visszaélve a népfelségtől csak a kormányzásra kapott felhatalmazásával azt a jogállami demokrácia felszámolására, a szétválasztott hatalmi ágak központosítására, olyan átideologizált alkotmányozásra használta, amivel egy új rendszert, egy autokratikus (érthetőbben diktatórikus) rendszert hozott létre. Mindezzel megvalósították az Alkotmány 2.§. (3.) bekezdésben meghatározott, „a hatalom kizárólagos birtoklására irányuló tevékenység” tényállását. Ez nem más, mint Alkotmány elleni puccs, más szóval államcsíny, vagyis bűncselekmény. És mindezt szándékoznak ünnepelni a fiúk és a lányok, igaz, csak nyomorult hatvanmillióból.

Ha nagyon mocsadék akarnék lenni, akkor javasolnám az ünnepség fényéért felelős Varga Juditnak, hogy díszvendégnek hívja meg a mű szerzőjét is, aki nem más, mint Szájer József az ismert körülményekkel. Igaz, nem ő írta bele az apa férfi, az anya nő kitételt, de a nyálas keresztényezést igen. Aztán csúszkált az ereszen mindannyiunk legnagyobb gyönyörűségére. Egyébként már ez is, az Alaptörvényben megfogalmazott pátoszok és a szerző ezzel szöges ellentétben álló életvitele és gusztusai is mutatják, mekkora ordas kamu az egész, hogy ünnepelni rajta egyáltalán nincs mit. De láttunk mi már koronaúsztatást a Dunán, van nemzeti emlékező gödrünk is, és voltak szent szánkók a téren. Minden hazugság, amihez hozzáérnek.

Az Alaptörvény is. S ha már az ünneplés. Nem volna itt ennek az ideje, hiszen a kedves vezető bejelentette azt is, hogy legyőzte a járványt. Ez vagy így van, vagy nincs, majd az ősz eldönti. Viszont minden hadvezérek a győztes csata után számba szokták venni annak az árát, összeszámolják a diadal áldozatait, és biccentenek egyet feléjük legalább. Nekünk harmincezer van, Orbán viszont egyáltalán nem foglalkozik velük, mintha az elmúlt egy év meg sem történt volna. Ünnepli az Alaptörvényét, s ha másért nem, már csak ezért is gusztustalan volna ez az egész. Hozzáadva viszont a fentebb elmesélteket, egyenesen köpnivaló. De hát, mit is várhatnánk egyebet egy maffiától, amelyik ellopott egy komplett országot. Ezt. Ez a lényegük.

Névjegy

Szombathelyi újságíró.

Posted in Egyéb

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

*

*

Ismerd meg Rezedát!

1961 sok mindenről nevezetes, például German Sz. Tyitov őrnagy a Vosztok–2 űrhajó fedélzetén 17-szer megkerülte a Földet, és megkezdődött a berlini fal építése is. Ez rögtön születésem után történt, amely esemény alkalmas volt arra, hogy anyám felhőtlen szombathelyi örömét ne örökítsék meg az annalesek.

Mindezek után a bölcsőde, óvoda és a Petőfi Sándor Utcai Úttörő Csapat (498-as számú) hármas egysége határozta meg tudatom alakulását egy kilométerkővel, amikor egy napon – tíz évesen - neki nem láttam a kosárlabdázás nemes időtöltésének, ami későbben forgatta föl teljesen az életemet.

A Nagy Lajos Gimnáziumban okozott ez nehéz pillanatokat Heigl osztályfőnök úrnak és nekem is, aki időm nagy részét mindenféle ifiválogatott edzőtáborokban töltöttem, és csak akkor jöttek rá, hogy nem vagyok tök hülye, amikor egy kósza irodalom órán hibátlanul mondtam el J. A. Ódáját, pedig nem is volt föladva. Azóta birkózom a szavakkal.

És ez okozta azt is, hogy nem a TF-re indultam tovább - pedig nagyon vártak -, hanem a szombathelyi BDTF magyar-népművelés szakára, kizárólag levelezőn a kosárlabda miatt. Ezt aztán, ahogyan az meg volt írva, igen fiatalon hagytam abba körmendi és soproni kitérők után, és jól volt így.

El tudtam menni ugyanis segédfűtőnek, e négy év alatt pedig szakmányban olvastam napi tizenkét órákat a munkahelyemen, amely időtöltés nélkül nem lennék az, aki. Persze ehhez kellett a drága Lőrinzy Huba tanár úr is a főiskolán. Ő nem csak irodalomtörténetet oktatott, hanem valami sokkal többet tett velem, nélküle most nem kellene ezeket a sorokat írnom, ebben biztos vagyok.

Egyre hosszabbnak tűnő életem során voltam műszaki rajzoló, újságos és leveles postás, gondnok és kultúrház igazgató, segédfűtő és tanár. Amióta a média világa beszippantott, mint valami fekete lyuk, oda-vissza szenvedtem már az egészet. Írtam és tördeltem napilapot, szerkesztettem, írtam heti és havi lapokat, voltam televízió-főszerkesztő és műsorvezető, sőt, hetilap igazgatója is.

Közel száz adást élt meg egy rádiós műsorom, dolgoztam internetes portálnak, és mégis itt vagyok.

Csak azt nem tudom, hol.

Legutóbbi hozzászólások

Archívum