Varga Boudica babakocsija

Varga Judit zászlót bontott. Mint a Fidesz EU-választások listavezetője, voltaképp harcot hirdetett Brüsszel ellen, amit be kell venni, legyőzni és annak füstölgő romjain átvenni a hatalmat. „Európa jövője már mi vagyunk” – sommázta a hallgatóság számára a dolgokat, s bár már itt fölmerül a ki az a mi és miért ők a jövő, meg pláne hogyan, de az amazonok kicsire nem adnak sohasem. Leszarják mintegy a zavaró részleteket, ahogyan csillogtatják a kardjukat.

Ívet húzott ugyanis a jogállam minden titkának tudója enmaga evolúciójában, amelyben szavai szerint „babakocsit tologató háromgyermekes édesanyából brüsszeli harcos” lett, ami idea nem tudjuk, korrelál-e a nagyvezír utcai harcos énjével hátán cipelve tucatjával a lipsiket, és más ilyen, a butaság bátorságával megfogalmazott cuki kurvaságok, amelyek azonban bizonyosan tetszetősen hangzanak a rájuk szavazó bávatagok számára.

Viszont látjuk a harcos Vargát, és emlékeink ködéből fölsejlik Krisztus urunk világra jövetele után úgy 60 tájékán Boudica, az icenusok királynője, aki ugyanilyen hévvel indult korának Brüsszele, Róma ellen. Ő is odahagyta a fakerekű babakocsiját, hogy felkelése gyászos véget érjen, de én kérek elnézést tőle, hogy egy napon említem ezzel a Vargával, aki méltatlan még a lába nyomára is, ám a párhuzamok már csak ilyenek, hogy találkoznak a végtelenben.

Varga harca azonban annyiban furcsa lesz – ha lesz egyáltalán -, hogy, mint kijelentette, ő, mint a Fidesz listavezetője, nem holmi bizottsági helyekért vagy ilyesmikért áll be a ringbe, így, ha innen nézzük, a harc maga önmagáért valóvá válik, harc a harcért, mint létformáért. S ahogyan elnézzük a jeles eseményről készült képeket, az elszánt vargai tekintetet, ez is csak ezt igazolja. Ennek, mert bár a brüsszeli harcos nem fejtette ki, de alapja is van.

Az mégpedig, hogy az a párt, amelynek a listáját vezeti, semmit nem fog megváltoztatni, mégpedig, mert sehová sem tartozik. A Fidesz ugyanis olyan sikeresen lavírozta és harcolta magát a partvonalra, hogy még a széljobbos pártcsaládok sem kérnek belőle, következésképp akárhányan is kerülnek be az uniós parlamentbe, ott a nyár után is csak azt tehetik, amit most is, hogy magukban handabandáznak. Ilyképp, hogy ők a jövő, az barokkos túlzás.

Ilyen apróságokra azonban soha nem adtak, és ott tartanak, amit jobb volna tudomásul venni, hogy egyebük sincs, mint a hangerejük, mint ahogyan az egyébként Varga mostani dörgedelmeiből is kiderül. Amiben azt fogalmazta meg, hogy rajtuk kívül minden és mindenki haldoklik, ők az élet egyedüli bimbaja ott, ahol Németország már nincs is, akikben Varga is oly nagyon csalódott az eltelt évek alatt, mint például Schmidt Mária.

A dolgok egybeérnek egyébként, és minden okkal van. De, hogy Varga, mint szintén kijelentette, miért francia nyugdíjasklubokban akar kampányolni a harc szellemében, az még a nagyon élénk képzelettel rendelkező organizmusok számára is nagy szellemi kihívás. És ilyen távolságokra ezt a Vargát már nem is tudjuk követni, mert szárnyalása túlmegy a józan ész határain. Lehet, hogy szereti a csigát, ezért képzeli magát a Szajna partjára.

Még annyit Varga boudicás lendületéből, hogy híveit ekképp hívja az önmagáért való és soha meg nem szűnő harcra: „úgy érezzük, hogy a világ kifordult a sarkaiból, és nekünk…cselekednünk kell, hogy helyrebillentsük azt…” – Ezek már szinte prófétai képek, főleg ezzel a folyománnyal: „a kontinens dühöng és forrong, az idő és a tér adott, hogy a magyar modell megértő fülekre találjon…” – Delikát.

Nem idézünk többet a gyújtó hangúnak szánt delíriumból, mert ennyi is bőven elég az elborzadáshoz. Csak abbéli kételyeinket fejezzük ki, nem biztos, hogy a magyar modellért annyira oda lenne Európa népe, főleg nem a francia nyugdíjasklubok decens közönsége. De nem is ez a lényeg ebben az egészben, hanem az, most láttuk meg, mi vár ránk még a nyárig, a tébolynak milyen elrettentő foka. Pedig nem mondanánk, hogy Varga meghülyült.

Voltak már erre utaló jelek miniszter korában is, most azonban, ahogyan ez az elfajzott programbeszéd is mutatja, a hajóágyú elszabadult teljesen. De nem Varga érdekes ebből a szempontból, hanem az, hogy fölsejlik, ahogyan az összes többi minden rendelkezésre álló csatornán, tehát a csapból is ezt üvölti majd még fél évig, hogy bele fog sajdulni az ember füle, és a menekülést fontolgatja a pokolból. Nagyszerű lesz.

Névjegy

Szombathelyi újságíró.

Posted in Egyéb
2 hozzászólás “Varga Boudica babakocsija
  1. kovacs_ugynok szerint:

    Ő”nagysága” csak azt a süketelést nyomatja, amit a fidesz propagandaközpontból kiadnak neki. Ez persze nem csökkenti az „érdemeit”. Ugyanolyan szar alak, mint akik kitalálták ezt az uszító, gyűlölködő propagandaszöveget. :/

  2. Tom Sawyer szerint:

    Kedves Rezeda !

    Azért azt is jegyezzük meg, jó ex-miniszter asszonyunkról mint kiderült : sima köztörvényes .
    Na most így tekintsük erre az egészre…

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

*

*

Ismerd meg Rezedát!

1961 sok mindenről nevezetes, például German Sz. Tyitov őrnagy a Vosztok–2 űrhajó fedélzetén 17-szer megkerülte a Földet, és megkezdődött a berlini fal építése is. Ez rögtön születésem után történt, amely esemény alkalmas volt arra, hogy anyám felhőtlen szombathelyi örömét ne örökítsék meg az annalesek.

Mindezek után a bölcsőde, óvoda és a Petőfi Sándor Utcai Úttörő Csapat (498-as számú) hármas egysége határozta meg tudatom alakulását egy kilométerkővel, amikor egy napon – tíz évesen - neki nem láttam a kosárlabdázás nemes időtöltésének, ami későbben forgatta föl teljesen az életemet.

A Nagy Lajos Gimnáziumban okozott ez nehéz pillanatokat Heigl osztályfőnök úrnak és nekem is, aki időm nagy részét mindenféle ifiválogatott edzőtáborokban töltöttem, és csak akkor jöttek rá, hogy nem vagyok tök hülye, amikor egy kósza irodalom órán hibátlanul mondtam el J. A. Ódáját, pedig nem is volt föladva. Azóta birkózom a szavakkal.

És ez okozta azt is, hogy nem a TF-re indultam tovább - pedig nagyon vártak -, hanem a szombathelyi BDTF magyar-népművelés szakára, kizárólag levelezőn a kosárlabda miatt. Ezt aztán, ahogyan az meg volt írva, igen fiatalon hagytam abba körmendi és soproni kitérők után, és jól volt így.

El tudtam menni ugyanis segédfűtőnek, e négy év alatt pedig szakmányban olvastam napi tizenkét órákat a munkahelyemen, amely időtöltés nélkül nem lennék az, aki. Persze ehhez kellett a drága Lőrinzy Huba tanár úr is a főiskolán. Ő nem csak irodalomtörténetet oktatott, hanem valami sokkal többet tett velem, nélküle most nem kellene ezeket a sorokat írnom, ebben biztos vagyok.

Egyre hosszabbnak tűnő életem során voltam műszaki rajzoló, újságos és leveles postás, gondnok és kultúrház igazgató, segédfűtő és tanár. Amióta a média világa beszippantott, mint valami fekete lyuk, oda-vissza szenvedtem már az egészet. Írtam és tördeltem napilapot, szerkesztettem, írtam heti és havi lapokat, voltam televízió-főszerkesztő és műsorvezető, sőt, hetilap igazgatója is.

Közel száz adást élt meg egy rádiós műsorom, dolgoztam internetes portálnak, és mégis itt vagyok.

Csak azt nem tudom, hol.

Archívum