Halottak napja

Nem volt jó napja a halottaknak tegnap, mert a Fidesz szerint „politikai hisztériakeltés” folyik általuk és a nevükben. Az országgyűlés népjóléti bizottságában egy tájékoztatót hívtak össze, ahol a belügynek – amely minisztérium alá az egészségügy is tartozik, és ez nagyon sok mindent elmond – be kellett volna számolnia „a kórházak tisztaságáról és higiéniás állapotáról”. Ezt a beszámolót fújták le a fideszisták a hisztériakeltés indokával, amiből már sejthető, hogy nem a kórházi takarítónők hozzáállásáról lett volna szó.

Előzménye volt a megbuktatott csevelynek, mégpedig a halottak. Rengeteg halott, akikre épp most emlékezünk amúgy, tehát megérdemlik, hogy gondoljunk rájuk máshogyan is. Úgy jelesül, hogy az sem biztos, halottnak kellene lenniük, csupán „a kórházak tisztasága és higiéniás állapota” ölte meg őket. Ilyképp bízvást nevezhetők ők a rendszer áldozatainak is. Ezért a mély hallgatás. Mondhatnánk azt is, a totális kuss, mert nehezen lehetne eget verő sikerként eladni, hogy kis túlzással a magyar kórházba bekerülni felér egy halálos ítélettel.

Voltak erről más suttogások és sikolyok, amelyekről mindenki azt hitte, csak vele vagy a hozzátartozójával fordulhat elő, ám kósza mendemondák szóltak arról, hogy mással is. Nemrég azonban kiderült, olyan nagy a baj, amit már ezek szerint érdemes eltitkolni, és kies hazánkban buzgón ezt is teszik. A Direkt36 azonban utána járt a dolgoknak, le is írta, ezek szerint el is olvasták, csak kevesen, hogy hatalmas problémát jelentenek a kórházi fertőzések az egész országban, amelybe rengetegen halnak bele. Hullunk, mint a legyek.

Nos, ezt szerették volna megdiskurálni ott a népjóléti bizottságban (hogy miért nem jó, hanem egészen rossz a léte a magyarnak, amely lét gyakorta nincs is már), és ez lett lefújva az állítólagos hisztériakeltés miatt. Az ember azonban ilyen csak már, ha meghal valakije, akkor hisztizik, de a jelek szerint a fideszisták nem szeretik ezt, mert nem illik bele a rózsaszínű, csupasiker képbe. A taktika, amit már jól ismerünk, hogy amiről nem beszélünk, az nincsen, amiről nem tud azistenadta nép, azért nem ábrándul ki belőlünk.

Csakhogy menet közben meghal. S innen tetszik ki, hogy a Fideszről tudtuk már eddig is, nem nagyon törődik az alattvalók életével (hogy annak jobbításán dolgozzon), most azonban az is kiderült, a haláluk se nagyon foglalkoztatja. Összefoglalva tehát, hogy a magyar él-e, hal-e teljesen mindegy, egy a lényeg, a szavazat. Csak közben nem kellene óbégatni arról, hogy fogy a nemzet, amikor kis túlzással maga a kormány irtja a hozzá nem értő intézkedéseivel. A fertőzések miatti halálokat nem lehet pontosan összeadni, mert igyekeznek eltitkolni.

A Covid-járvány idején nehezebb lett volna hallgatni, ezért számolni kezdték a halottakat, és a számláló 48495-nél állt meg. Róluk sem beszél már senki, maximum tegnap vagy ma kapnak virágot a sírjukra. Mindez is csak azért lett érdekes megint és újra, mert szintén ennek a mozgásba lendült népjóléti bizottságnak az ellenzéki tagjai végre bejuthattak abba a raktárba, ahol a járvány alatt vásárolt tizenkétezer „lélegeztető” gép áll bontatlanul, a háromszázmilliárdos biznisz haszna meg már valakinek a zsebében.

Egyébként a raktározás is Rogánnak fial, aki így az országon végigsöprő halálon még mindig jól keres, de az az érdekesebb, hogy változatlanul szabadlábon van. Ezen a ponton beszélhetnénk vakcinákról, maszkokról, egyebekről is, de mindenről olyan mély hallgatás van, mint most a kórházi fertőzésekről, amit a Direkt36 kicsit megbirizgált. Ennek nyomán támadt egy rezignált tisztázási kedv, amit a Fidesz elemi erővel semmisített meg. Így megy tovább minden a maga jól kitaposott útján, és továbbra is halunk, de ami a lényeg, csöndben.

Innen nézve már csak egy kérdés maradt, hogy érdemes-e. Mármint meghalni. Nem igazán, ez a válasz, hiszen hovatovább, mint szintén ezekben a vészterhes napokban kiderült, ma egy nem annyira tehetős család szinte kilátástalan helyzetbe kerül, ha egy családtag meghal. Mert nem igazán tudja kifizetni a temetés költségeit. Ezt is mindenki tudja, csak épp akkor szembesül vele, amikor ő van soron, mert neki van halottja. Ma Magyarország tehát nem tudja biztosítani állampolgárai számára sem a méltó életet, sem a méltó halált.

Pedig ennél fontosabb dolgok nem igazán vannak. Ha úgy vesszük, e kettő a minden, amibe a Fidesz tizenhárom év alatt belebukott. S ha szóba akarja valaki hozni, akkor hisztériát kelt, kormányzó erőink reakciója pedig a hallgatás, mi több, az elhallgatás. Tanultak a vezérüktől, már csak az hiányzik, hogy az ilyen irányú érdeklődésekre is azt a választ kapja az ellenzék: boldog karácsonyt. De voltaképp ezt is kapja más alakban. Ám nem velük kellene elszámolni a Fidesznek, hanem a lakossággal, akinek azonban erre sincs igénye. Csöndben él, és halkan hal meg.

Névjegy

Szombathelyi újságíró.

Posted in Egyéb
9 hozzászólás “Halottak napja
  1. kovacs_ugynok szerint:

    Bezony van rá igény, és erre én lennék az élő példa. Amikor a jogos számonkérés alól „hisztériakeltéssel” akar kibújni az amúgy hisztériakeltő (különféle vészhelyzetek) fidesz kormány, az nekem azt jelenti, hogy vaj van a fején. Amit nem ártana valahogy szankcionálni is. Ebben meg mit tehet a jónép? Az értelmetlen tüncikézésen kívül?
    (Különben már vagy 100-szor leírtam, bizalmatlansági indítvány egy olyan kormányfővel szemben, aki nem akar elszámolni a kormányával.)

  2. Jane Doe szerint:

    A fidesz-tálibokat ismerve már kész a megoldás: titkosítják az adatokat 30-40-50 évre, vagy pedig lefóliázzák a kórházakat.
    Esetleg kitiltják onnan a betegeket…😡

  3. miki1950 szerint:

    A passzív eutanázia mindig is zavartalanul működött, de mostanság az állam intézményesítette az aktív eutanázia alkalmazását, ráadásul úgy ahogy azt etikailag szükséges, orvosok, ápolók és az állami adminisztráció résztvételével.
    Ez egyúttal azt is jelzi, hogy a törvényes eutanázia kérdésében előkelő helyet foglal el a magyar államigazgatás.

  4. polyvitaplex szerint:

    Tegnap este az ATV-ben a DK-s képviselő elmondta, hogy nem kaptak választ arra, hogy a tizenkétezer lélegeztetőgép meddig garanciális, meddig üzembiztosak bennük az akkumulátorok stb.
    Na ez aztán hisztériakeltés a javából, az akksik miatt aggódni, amikor egymás után épülnek a szebbnél szebb akkugyárak.

    • kovacs_ugynok szerint:

      A DK már megint a semmit hajtja. Azt kéne követelniük, hogy aki az egészet intézte rács mögé kerüljön, jó hosszú időre. Ki a francot érdekel, hogy meddig garanciális? Amúgy, kb. semeddig. Kin lehetne érvényesíteni a garanciát? Hülyék ezek is. :/

  5. V.A. Lucky szerint:

    Ezt itt hagyom Halottak napjára épp stílusos.

    https://telex.hu/belfold/2023/11/01/termofold-szeged-ipari-terulet-beton

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

*

*

Ismerd meg Rezedát!

1961 sok mindenről nevezetes, például German Sz. Tyitov őrnagy a Vosztok–2 űrhajó fedélzetén 17-szer megkerülte a Földet, és megkezdődött a berlini fal építése is. Ez rögtön születésem után történt, amely esemény alkalmas volt arra, hogy anyám felhőtlen szombathelyi örömét ne örökítsék meg az annalesek.

Mindezek után a bölcsőde, óvoda és a Petőfi Sándor Utcai Úttörő Csapat (498-as számú) hármas egysége határozta meg tudatom alakulását egy kilométerkővel, amikor egy napon – tíz évesen - neki nem láttam a kosárlabdázás nemes időtöltésének, ami későbben forgatta föl teljesen az életemet.

A Nagy Lajos Gimnáziumban okozott ez nehéz pillanatokat Heigl osztályfőnök úrnak és nekem is, aki időm nagy részét mindenféle ifiválogatott edzőtáborokban töltöttem, és csak akkor jöttek rá, hogy nem vagyok tök hülye, amikor egy kósza irodalom órán hibátlanul mondtam el J. A. Ódáját, pedig nem is volt föladva. Azóta birkózom a szavakkal.

És ez okozta azt is, hogy nem a TF-re indultam tovább - pedig nagyon vártak -, hanem a szombathelyi BDTF magyar-népművelés szakára, kizárólag levelezőn a kosárlabda miatt. Ezt aztán, ahogyan az meg volt írva, igen fiatalon hagytam abba körmendi és soproni kitérők után, és jól volt így.

El tudtam menni ugyanis segédfűtőnek, e négy év alatt pedig szakmányban olvastam napi tizenkét órákat a munkahelyemen, amely időtöltés nélkül nem lennék az, aki. Persze ehhez kellett a drága Lőrinzy Huba tanár úr is a főiskolán. Ő nem csak irodalomtörténetet oktatott, hanem valami sokkal többet tett velem, nélküle most nem kellene ezeket a sorokat írnom, ebben biztos vagyok.

Egyre hosszabbnak tűnő életem során voltam műszaki rajzoló, újságos és leveles postás, gondnok és kultúrház igazgató, segédfűtő és tanár. Amióta a média világa beszippantott, mint valami fekete lyuk, oda-vissza szenvedtem már az egészet. Írtam és tördeltem napilapot, szerkesztettem, írtam heti és havi lapokat, voltam televízió-főszerkesztő és műsorvezető, sőt, hetilap igazgatója is.

Közel száz adást élt meg egy rádiós műsorom, dolgoztam internetes portálnak, és mégis itt vagyok.

Csak azt nem tudom, hol.

Legutóbbi hozzászólások

Archívum