Magyar nemzeti hip-hop

És akkor vasárnap a Petőfi Rádió éterén megszólalt a Belga „Nemzeti hip-hop” című zenéje, amitől az ember meghasonlott. Mivelhogy nem áll össze a kép. Mindennek az az eredője, hogy a rádiót pénteken kipucolták, zenei szerkesztőt, műsorvezetőt, egyebeket tettek lapátra indoklás nélkül, de a NER-ben ilyenre szükség nincsen. Hiszen mindennek ismerjük a rugóját. Ahogyan az lenni szokott, a régiek helyére jöttek az újak, akik lojálisabbak, s jobban értik az irányt, akik a keltetőből érkeznek, és már magyarázni sem kell nekik mit is várnak tőlük.

Így megy, ez ilyen. A nagy rádió-átalakítás egyébként azzal a jelszóval történt, hogy ezentúl az adó kizárólag magyari zenét játszik, kisöpörve onnan a globalista, nyugati, netán veszélyesen liberális tartalmakat, amiket a magyar paraszt amúgy sem ért, de netán a ritmusa nem eléggé nemzeti a nótáknak, vagy fúvósok buzdítanak forradalomra, és nem eléggé édesbús az egész, Mondjuk meg, nem egy himnusszá váló Nélküled és a többi nemzetinek hazudott mocsok. Szintet lépett a hatalom ezzel, s ha azt hittük a kultúrharc véget ért. Kiderült: nem.

Siránkozni ezen nem nagyon kell, illetve kellene, de már minek, ha röhögni is lehet rajta. S erre adott okot a Belga zenéje, hogy az ember abban a pillanatban jött rá, ami amúgy az elvtársak jellemzője, hogy nincs humorérzékük, nem értik az iróniát vagy szarkazmust, ilyen kisimított agyuk van nekik, amelyben egy irányban működnek az idegpályák. Ott áll Orbán Viktor, mint szellemi közlekedési rendőr, szájában síp, kezében gumibot, és terelgeti „nemzetikeresztény” irányba a dolgokat. Csüngő bajuszú talpasparaszt tempóval.

Szóval kirúgták a kollégákat a Petőfitől, vasárnap nulla órakor pedig kezdetét vette az új irány stílszerűen, a Valmar focimeccseket idéző „Megjöttek a magyarok” című opuszával, hogy tudjuk, mihez is tartsuk magunkat. Még régebben volt egy mókás élmény a Művészetek völgyében, egy Krétakör előadással, amely a „Hazám, hazám” címet viselte, s ilyen előjátékkal érkezett meg a sátorba egy nagymagyar, nemzeti anyának kinéző hölgyemény, aki egészen másra számított a cím alapján, mint amit kapott végül.

A kínok kínját kellett kiállnia, hiszen az előadás annyira teltházas volt, hogy meg sem lehetett mozdulni, így a nagymagyar nemzeti anya kénytelen volt végighallgatni a számára már-már elviselhetetlen tartalmakat, hogy a végén piros és nagyra fújódott fejjel meneküljön messze el. Mindez arra példa, nem elég a cím alapján dönteni, de, ha már ez a baj megtörtént, akkor nem árt megérteni a szöveget, ám a nagymagyar nemzeti anya javára írható, neki ez azért sikerült. A jelek szerint azonban a Petőfi új szerkeszőtinek meg nem ezzel a Belgával.

A média gondolkodó fele azon lamentált az „új” Petőfi eme balesetéről, hogy ezek most vagy trollkodtak, vagy tökön rúgták saját magukat, de ismerve a rendszer működését, kizárólag az utóbbi történhetett. Mert még azt sem tételezhetjük, hogy adásba kerülés előtt nem hallgatták meg ezt a Belgát. Ez bizonyára megtörtént, az új kollégák azonban nem érték fel ésszel, hogy ez a zene éppen az, ami nekik tilos, hiszen a gazdájukat és annak rendszerét küldi el a búbánatba úgy, hogy bírálatról szó sem esik benne. Ellenkezőleg.

Ámde, aki nem érti az iróniát, azzal ilyen balesetek történnek, és nem az a baj, hogy alkalmatlan arra a feladatra, amire a rendszer kijelölte, hanem a jelek szerint bizonyítottan éjsötét. Ez pedig nekünk jó, hiszen ezért fognak megbukni, mert minden területen annyira kontraszelektálódnak, hogy az ország végül megszűnik működni, ahogyan a magyar vasút jelenlegi működése ezt máris ékesen bizonyítja. Egyrészt ez remek – nekünk – másrészt valahol végtelenül lehangoló, de ez sem olyan nagy újság már.

Nem állom meg, és iderakok egy passzust ebből a Belga-szövegből, amiről a Petőfiben azt hitték, nagymagyar nemzeti tartalmakat hordoz: „Állok a pusztában, gatyám lobog/ Seggem kilóg, gyomrom korog/ Nézek a magosba, gondolok nagyot!/ Magyar égre magyar csillagot!/ Nyugati szél fú, délibáb ragyog/ Magyar vagyok, szittya vagyok!/ Nem vágyok sokra, de egyet akarok:/ Magyar nemzeti hip-hopot!…” – Azt hiszem, ehhez hozzá tenni már igazán semmit nem kell. Csak egy javaslat, hallgasság meg az egészet, és nevessenek a Petőfi ostobaságán.

Névjegy

Szombathelyi újságíró.

Posted in Egyéb
7 hozzászólás “Magyar nemzeti hip-hop
  1. kovacs_ugynok szerint:

    Egyvalamit nem értek, és ha látom, nagyon tudja sérteni az észlelésemet. A (még?) nem fideszes médiában folyton „kormány propagandát” mondanak a „fidesz propagandára”. Amivel szerintem elveszik az élét a törvénytelen fidesz választási kampánynak, ami gyakorlatilag tiltott párttámogatás is egyben.

    Ugyanakkor ezzel az agymosó orbáni propaganda lényegül, mert ők hivatkoznak folyton szemérmesen „kormány információra”, „készült magyarország kormánya megbízásából”. Ami pofátlan módon a fideszre költött közpénzek elmismásolása. Mintha a „kormány” költött volna magára, holott erről szó sincs. Ez színtiszta, választások közötti fideszes választási kampány.

    Visszakanyarodva a bejegyzés utolsó mondatára. Nemcsak a lakájmédiában vannak ostoba emberek, hanem máshol is. Aminek mindnyájan isszuk a levét… :/

  2. polyvitaplex szerint:

    A magyar tánczene igenis értékesebb a külföldi szemétnél. Például a magyar számok szövegét lehet érteni, de a külföldiekét nem.
    A Dal c. könnyűzenei seregszemle is vígan elvan a szakállas külföldi énekesnők nélkül, ugyanígy nem féltem a Petőfi Rádiót sem a külföldi zajongók-ordibálók nélkül.
    Mellesleg volt ennek előképe, a Gidófalvy Attila és Nagy Feró nevéhez köthető, kizárólag magyar zenét játszó, MIÉP-közeli Pannon Rádió, persze senki nem is állította, hogy a mai fideszes ötletgazdák saját kútfőből dolgoznak.

  3. Ultron szerint:

    Valószínűleg beírták a keresőbe, hogy „mimagyar” meg „nemzeti” és az automatizált rendszer – egyedüliként a stúdióban – tette is a dolgát…

    Petőfi immáron sokadszorra halt meg.

  4. Tom Sawyer szerint:

    Kedves Rezeda , kedves Mindenki !

    Ne haragudjatok, de annyi baromság jön le ezen az oldalon is. „Ezt legalább lehet érteni.” Jó Idesanyám… No mindegy,” я поиемаю.. ” 😅
    És igen. Emlékeztek amikor a Petőfi délelöttön beszélgetős műsorok voltak ? Mi a túrónak kellett még egy zenei adó , pláne közpénzből ? Magam részéről nem hallgattam ezt a hülyeséget sose.
    Egyszer Kőszegre beköltöztek a nyestek, akkor mondta a szomszéd, hogy a legjobb, ha éjjel nappal szól a rádió. Próbaltam az FM4-et, a Stájert.. Azokat még bírták, pedig nem semmit nyomatnak a sógorék se. 🙃
    A Petőfinél csupán két napig tartott a tűréshatára a csapatnak..🤣🤣

    Ui.: jó ez adó, javaslom mindenkinek nyestek ellen. Komi 🤣🤣

  5. Kiss Erika szerint:

    Az is szép volt, mikor a dolgozók azonnali kurúgását követő napon, szombaton a Petőfi rádió híreiben bemondták, hogy hazánkban egyre több a munkahely 🙂 ( hát , a kollégáik kirúgása után a rádiónál mindenképpen több lett, bár valószínűleg egyúttal a munkakerők is többen lettek ) ” Jó ” látni, hallani az ilyen mukatársi összetartást, együttérzést : Amíg nem én vagyok, addig a többiek dögöljenek meg nyugodtan.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

*

*

Ismerd meg Rezedát!

1961 sok mindenről nevezetes, például German Sz. Tyitov őrnagy a Vosztok–2 űrhajó fedélzetén 17-szer megkerülte a Földet, és megkezdődött a berlini fal építése is. Ez rögtön születésem után történt, amely esemény alkalmas volt arra, hogy anyám felhőtlen szombathelyi örömét ne örökítsék meg az annalesek.

Mindezek után a bölcsőde, óvoda és a Petőfi Sándor Utcai Úttörő Csapat (498-as számú) hármas egysége határozta meg tudatom alakulását egy kilométerkővel, amikor egy napon – tíz évesen - neki nem láttam a kosárlabdázás nemes időtöltésének, ami későbben forgatta föl teljesen az életemet.

A Nagy Lajos Gimnáziumban okozott ez nehéz pillanatokat Heigl osztályfőnök úrnak és nekem is, aki időm nagy részét mindenféle ifiválogatott edzőtáborokban töltöttem, és csak akkor jöttek rá, hogy nem vagyok tök hülye, amikor egy kósza irodalom órán hibátlanul mondtam el J. A. Ódáját, pedig nem is volt föladva. Azóta birkózom a szavakkal.

És ez okozta azt is, hogy nem a TF-re indultam tovább - pedig nagyon vártak -, hanem a szombathelyi BDTF magyar-népművelés szakára, kizárólag levelezőn a kosárlabda miatt. Ezt aztán, ahogyan az meg volt írva, igen fiatalon hagytam abba körmendi és soproni kitérők után, és jól volt így.

El tudtam menni ugyanis segédfűtőnek, e négy év alatt pedig szakmányban olvastam napi tizenkét órákat a munkahelyemen, amely időtöltés nélkül nem lennék az, aki. Persze ehhez kellett a drága Lőrinzy Huba tanár úr is a főiskolán. Ő nem csak irodalomtörténetet oktatott, hanem valami sokkal többet tett velem, nélküle most nem kellene ezeket a sorokat írnom, ebben biztos vagyok.

Egyre hosszabbnak tűnő életem során voltam műszaki rajzoló, újságos és leveles postás, gondnok és kultúrház igazgató, segédfűtő és tanár. Amióta a média világa beszippantott, mint valami fekete lyuk, oda-vissza szenvedtem már az egészet. Írtam és tördeltem napilapot, szerkesztettem, írtam heti és havi lapokat, voltam televízió-főszerkesztő és műsorvezető, sőt, hetilap igazgatója is.

Közel száz adást élt meg egy rádiós műsorom, dolgoztam internetes portálnak, és mégis itt vagyok.

Csak azt nem tudom, hol.

Archívum