Magyar ispánnak magyar fogatot

Putyin bácsi tegnap kiadta a napiparancsot, miszerint orosz csinovnyiknak orosz autót. Azaz, felszólította az úgymond orosz tisztviselői kart, hogy az összesnek „hazai gépkocsival kell közlekednie”. Nincs semmi baj azzal, ha szerinte „szerényebbre fogják az igényeiket”. Minden oroszok elnöke ezt azzal indokolta, hogy „az alapvető cikkek előállítását a hazai termelők felé kell irányítani”, amitől nem lennénk az imperialisták helyében. De a csinovnyikokéban sem igazán, illetve leginkább az ő bőrükbe nem bújnánk bele.

Ugyanis az orosz autógyártásról manapság az hírlik, hogy a szankciók miatt – amelyek tudvalévően nem működnek – a gyártósorról legördülő orosz autókról mindig hiányzik néhány apróság, olykor szétesnek, vagy nem lehet beindítani őket. Ez a rendelkezés mindemellett ideológia, a köldöknézés egy sajátosan orosz módja, amivel azonban nincsenek egyedül a világban. Mert például nálunk is mi magunk főzzük a kisüstiben az „alapvető élelmiszert”, mint ahogyan a nemzeti tőkésosztályt is erővel hozza létre a mi urunk, Orbán.

Aki nem tudjuk, mikor jut el arra a szintre, mint az ő parancsolója, Putyin, de magyar személyautó híján vagy azt adhatná parancsba, hogy a magyar csinovnyik Ikarussal járjon, de leginkább hatökrös szekérrel. Mégis inkább a parádés fogat illenék hozzájuk, és erre már láttunk is ékes példát, amikor a soknevű hadügyminiszterünk ilyen készséggel ment meglátogatni a katonalovakat. A kép, ami erről készült, olyan volt, mintha a Noszty fiúból került volna elő, ami nem véletlen, mert ez az a világ, ahová ezek visszaálmodják magukat.

Putyin fejébe teljesen nem látunk bele, de nem is akarnánk, hiszen ki a rosseb kíváncsi a pokol fortyogására, de az önmagába fordulás és a hazai szar termékek erőltetése nem csak hazafias gesztus, hanem a nyugatellenesség megnyilvánulása is. Itt kellene utalnunk a mi kedvelt Spenglerünkre, aki száz évvel ezelőtt látta azt, amin mi most csodálkozunk, hogy a bűnös emiatt minden oroszok akkori cárja, Nagy Péter volt a nyugatimádatával, mert egy olyan életformát akart a muzsikokra erőltetni, amire nem álltak készen.

Spenglernél a kultúrának ki kell forrnia magát, mintegy szervesen kell fejlődnie, hogy a civilizáció szakaszába léphessen, s ha ez nem természetes úton történik, abból bajok fakadnak. Innen eredezteti Szentpétervár és Moszkva ellentétét, voltaképp Tolsztoj tragédiáját, aki úgy tekintett a nyugati civilizációra, mint valami borzalomra, ami az orosz lélektől idegen, és ez a szembenállás máig megvan. Innen nézve Putyin nyugatellenessége is érthető, bár el nem fogadható. A következtetés viszont az, hogy nem lehet ráerőltetni egy népre semmit.

Ezért nem lehet demokráciát exportálni iszlám országokba, s ha belegondolunk, ezért haldoklik ugyanez Magyarországon is, mert a feudalizmus után nálunk előbb kommunizmus, majd kapitalizmus jött, a polgári demokrácia pedig megbukott. Amikor a magyar nép szolgalelkűségére csodálkozunk rá, az eredőjét valahol itt kell keresnünk, nincs meg a génjeinkben az erre való igény és készség. Ahogyan az oroszoknál volt a ’Pétervár Moszkva ellentét, minálunk meg az urbánus, népies vita és fogak vicsorgatása.

Ha belegondolunk, már a rendszerváltás ezzel kezdődött, Csurka és csapata, Antal és körei, illetve az SZDSZ és eszmeköre. S hogy a Szabad Demokraták megbuktak, ezzel is magyarázható, a magyar társadalom nem állt készen rájuk, és a jelek szerint nincs felkészülve rá ma sem. A Fidesz volt a kakukktojás a maga elvtelen hataloméhségével, de a jelek szerint a mi vidékünkön ez működőképes, legalábbis a hatalom megszerzése és megtartása szempontjából. Ám, hogy a magyar nép kulturális – szigorúan spengleri értelemben – szintje hol tart, az mára kiderült.

Nem nyafognék, de most már késő. Másfelől csak arra szerettem volna rámutatni, hogy mostani létünk úgyszólván determinált, ami viszont mégsem jelenti azt, hogy ellene tenni semmit nem lehet, csak momentán azt nem tudjuk, mit. Oldva azonban nyomorunkat, és szem előtt tartva Kierkegaard papa intését, miszerint legyen mindig velünk a nevetés, tényleg várjuk Orbán atyuska megnyilvánulását, mivel kötelező járnia a főispánoknak, mert enélkül egyáltalán nem kerek a történet, ami a nyüves életünk.

És innen van az is, hogy nem kell bántanunk a mindenkori Mária néniket és Feri bátyámokat, akik atyuskák szorításában szocializálódtak. Horthy, Kádár és Orbán, mint akik úgy mutatják nekik az utat, amire semmilyen liberális alak nem képes, mert az ő szavai szabadságot tételeznek, amire a magyarnak nemhogy igénye nincs, de fél is tőle, mert valami ismeretlen van a túlparton. Ezért jó neki a gémes kút, malom alja, fokos, és ezért nem kérdi, hogy mit keres a Tisza partján. Azt hiszem, úgy kell búcsúznom: jóccakát.

Névjegy

Szombathelyi újságíró.

Posted in Egyéb
1 hozzászólás “Magyar ispánnak magyar fogatot
  1. repulo szerint:

    A zöld átállás, a keleti nyitás és az akkumulátorgyárak idetelepülésének fényes indokaként, valami kínai elektromos csoda elrendelése várható, már ha egyáltalán.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

*

*

Ismerd meg Rezedát!

1961 sok mindenről nevezetes, például German Sz. Tyitov őrnagy a Vosztok–2 űrhajó fedélzetén 17-szer megkerülte a Földet, és megkezdődött a berlini fal építése is. Ez rögtön születésem után történt, amely esemény alkalmas volt arra, hogy anyám felhőtlen szombathelyi örömét ne örökítsék meg az annalesek.

Mindezek után a bölcsőde, óvoda és a Petőfi Sándor Utcai Úttörő Csapat (498-as számú) hármas egysége határozta meg tudatom alakulását egy kilométerkővel, amikor egy napon – tíz évesen - neki nem láttam a kosárlabdázás nemes időtöltésének, ami későbben forgatta föl teljesen az életemet.

A Nagy Lajos Gimnáziumban okozott ez nehéz pillanatokat Heigl osztályfőnök úrnak és nekem is, aki időm nagy részét mindenféle ifiválogatott edzőtáborokban töltöttem, és csak akkor jöttek rá, hogy nem vagyok tök hülye, amikor egy kósza irodalom órán hibátlanul mondtam el J. A. Ódáját, pedig nem is volt föladva. Azóta birkózom a szavakkal.

És ez okozta azt is, hogy nem a TF-re indultam tovább - pedig nagyon vártak -, hanem a szombathelyi BDTF magyar-népművelés szakára, kizárólag levelezőn a kosárlabda miatt. Ezt aztán, ahogyan az meg volt írva, igen fiatalon hagytam abba körmendi és soproni kitérők után, és jól volt így.

El tudtam menni ugyanis segédfűtőnek, e négy év alatt pedig szakmányban olvastam napi tizenkét órákat a munkahelyemen, amely időtöltés nélkül nem lennék az, aki. Persze ehhez kellett a drága Lőrinzy Huba tanár úr is a főiskolán. Ő nem csak irodalomtörténetet oktatott, hanem valami sokkal többet tett velem, nélküle most nem kellene ezeket a sorokat írnom, ebben biztos vagyok.

Egyre hosszabbnak tűnő életem során voltam műszaki rajzoló, újságos és leveles postás, gondnok és kultúrház igazgató, segédfűtő és tanár. Amióta a média világa beszippantott, mint valami fekete lyuk, oda-vissza szenvedtem már az egészet. Írtam és tördeltem napilapot, szerkesztettem, írtam heti és havi lapokat, voltam televízió-főszerkesztő és műsorvezető, sőt, hetilap igazgatója is.

Közel száz adást élt meg egy rádiós műsorom, dolgoztam internetes portálnak, és mégis itt vagyok.

Csak azt nem tudom, hol.

Legutóbbi hozzászólások

Archívum