Két diáklány

Ne feledjük, mielőtt belevágnánk, hogy Novák álelnök kegyelmet adott Budaházy Györgynek. Gondolhatnánk azt is, hogy „mert csak”, illetve fölsejlik bennünk, hogy egyszer majd kérnek tőle valamit. Ugyanakkor – és ez lehet közelebb az igazsághoz -, Budaházy van olyan önjáró, aki kérés nélkül is teszi azt, amit régebben terrorizmusnak minősítettek, a jelek szerint azonban ma már a hatalomnak tetsző és szimpatikus. Nem mindegy ugyanis, a terrorista kit terrorizál. Úgy tűnik, ha a regnáló hatalom ellenségeit, akkor eszközei és módszerei megfelelőek, a rezsim számára egyenesen a társadalom számára hasznosnak is minősülnek.

Nem a NER az első rendszer a történelemben, amely szövetkezik a bűnözőkkel, ám így egyszersmind önmagát is minősíti. Mai nézőpontunknak viszont az a fontos, hogy míg Budaházy ezek szerint nem veszélyes a társadalomra, Pankotai Lili azonban igen. Legalábbis a rendőrség szerint, aki éppen ezért a lehető legmagasabb büntetést szabta ki rá „gyülekezési joggal való visszaélés” címen (százötvenezer forint), ami azt takarta, hogy a Karmelitához hívta a tüntetőket, így „szervező magatartást tanúsított”. Hogy a rendőrség milyen paragrafus alapján bünteti meg, az voltaképp mellékes (nem volt rajta sapka).

Viszont mindenképpen aljas, a minősítés azonban egyáltalán nem mindegy, hiszen rátették a billogot, miszerint „a társadalomra veszélyes” a lány. Ha ezt a minősítést rásütik, onnantól nincs kegyelem, nyilvántartják, figyelik, és a legkisebb kilengés miatt visszaesőként a legerősebb megtorlással kell számolnia. Ezért, ha az a réteg, amely maga közül valónak tarja, nem figyel rá és nem segít neki, a hatalom le fogja darálni, s ha netán, mert van annyira erős fiatal kora ellenére, hogy meg nem is tudja törni, egy életre tönkre teszi, mert megvannak ehhez a maga eszközei. Hiába is mondanám, hogy vigyázni kellene rá, gyanúm szerint senki nem fog.

A fiatal, s ennél fogva sokkal sebezhetőbb lázadókat egyesével akarják megtörni, s tehetik ezt azért, mert ezek a lázadók kevesen vannak. Egy másik leány, még Pankotainál is ifjabb, akit Sas Bíborkának hívnak, és csak tizenhat éves, szintén bekerült a rendszer darálójába. Ám ő nem szervezkedés, hanem „csoportosan elkövetett hatóság elleni erőszak” indoklással, amit azért sütöttek rá, mert egy üres, műanyag üdítősflakont hajított a rendőrök felé. A hangsúly itt a „felé” szavunkon van, mert a flakon senkit el nem talált, az ügyész ennek ellenére Bíborkát a „csoportos erőszak” minősítés miatt öt év börtönnel fenyegeti.

Viszont alkut is ajánlott neki, mégpedig olyat, amely a Varga Judit által definiálhatatlan jogállammal egyáltalán nem fér össze – mondhatni annak épp a karikatúrája vagy ellentettje -, mert és ugyanis az a tartalma, hogy az ügyész eltekint a vádtól abban az esetben, ha a mi Bíborkánk lemond alkotmányos gyülekezési jogáról. Más szóval, ha remegő szempillákkal szendén megígéri, hogy egy évig – ezt a limitet szabta meg Polt beosztottja – nem vesz részt semmilyen tüntetésen. Mintha arra kellene ígérvényt adnia, nem fog többet rosszalkodni, és tüntetés helyett inkább imaórákra vagy hímzőszakkörre jár.

A dolog azonban ennél bonyolultabb, hiszen nagyon könnyen belátható az alku aljassága és tarthatatlansága, ugyanis lefordítva azt tartalmazza, nem büntetünk meg az állampolgári jogaid gyakorlásáért, ha megígéred, hogy egy évig nem gyakorlod őket. A „jogállam” tehát a jogok elvételével kínál egérutat, ebből fakadóan tehát nem nevezhető jogállamnak. Ezt Varga Judit lankadó figyelmébe ajánlanánk, amikor nem értéséhez fogódzókat keres, csak sajnos itt és most már Varga Juditnál sokkal nagyobb bajaink vannak. Tegnap mondtam, hogy egyre durvább a hatalom, és íme itt is a bizonyság reá.

Ugyanakkor, és ez a viszonylagosság még jellemzőbb és elkeserítőbb, amíg a 2006-os csőcseléket, amely fölgyújtotta a fél várost, kockakövekkel dobálta a rendőrséget és eltörte a lábát, ma hősökként ünneplik, a műanyag flakon eldobása viszont csoportos erőszak, ami józan ésszel szemlélve tarthatatlan ellentmondás. De józanságot, jogi következetességet nem igazán kell keresnünk, amikor megfélemlítésről – mert az zajlik – van szó, a lázadás csírájában való elfojtásáról, ami, gondoljunk vagy reméljünk akármit is, sikerülni fog. Annak ellenére, hogy Bíborka kijelentette, nem kér az alkuból, és egyelőre az ügyész reakciója sem ismeretes.

Bíborka azonban – és Lili is – reménytelenül egyedül van. Hiába voltak velük sokan – de nem elegen -, az ügyészekkel és bírákkal szemben magányosan állnak, és fognak állani az eljövendő lázadók és renitensek is. Egyesével csinálják ki őket, mert a gépezet ehhez megvan, és talán ez a legfélelmetesebb. A NER fölkészült ellenzékének levadászására a legváltozatosabb módokon. Bírósággal, NAV-val, ÁSZ-al, vagy épp Budaházyval, akit, illetve a csapatát rá lehet engedni sötét sikátorokban akárkire. Sőt, ezeket még buzdítani sem kell, mert az ő terrorizmusuk immár egybevág az állam elnyomó elképzeléseivel. Mocskos idők már ezek.