A gennyládák középső ujja

Van valamelyik Bud Spencer film, amelyikben az autós oktató higgadtan magyarázza tanítványának, hogyan kell viselkedni az őt az utakon körülvevő barmokkal. Valahogy így: higgadtan nyújtsa ki a kezét, és mutassa fel a középső ujját, s közben bájosan mosolyogjon. A lány pedig mindezt zavartan és óvatosan megteszi, ám mindeközben földöntúli boldogság terül szét az arcán, hogy elmondhatta így mindazt, amit szavakkal nem tudott. Kultúrantropológusok kutatták ki, hogy ez a mozdulat – mint oly sok minden más -, az ókori görögöktől származik, és a lehető legnagyobb sértés volt, amit még a színházukban elő lehetett adni.

Hírlik, hogy politikai vitákban is használatos volt, és maga Diogenész, a decens filozófus is bemutatta volna a középső ujját magának Démoszthenésznek, innen nézvést tehát az azóta univerzálissá és globálissá vált szimbólum használata ugyan illetlen, de mégis elnézhető. Bár le lehet fordítani szavakra, de felesleges, ahogyan ekképp nem kell magyarázni azt sem, hovatovább miért lesz a mostani magyar diáktüntetések bevett eszköze. Ez egyébként – ha már kereszténység és kellékei – egy kanadai bíróság szerint „isten adta jog”, következésképp efelől sem lehet különösebb kifogást emelni ellene, hacsak nem Magyarország.

Magyarország, magyar diák, köztévé és Hadházy gyereke. Az a történet most épp ugyanis, hogy a pénzünkből (úgy százharminc milliárd) fenntartott köztelevízió külön hírblokkot szentelt annak, vajon mit üzenhetett a képviselő fia nekik ezzel a közkeletű gesztussal. Nem sikerült jól megfejteni, ezért visszautalva a görögökre, ahonnan származik, előadjuk, hogy náluk a kinyújtott középső ujj a péniszt szimbolizálta, mellette a behajtott két-két ujj a heréket, a felfelé irányuló mozdulat pedig az anális behatolást. Erről volna szó, s ebben a kontextusban elnézzük azt Hadházy képviselőnek, hogy szerinte a gyerek tette „helytelen, de érthető”.

Szerintünk nem helytelen. Annak az nevezhető, hogy a köztévé nyálas riportere ebből azt akarta kihozni – illetve az ő hazugságban fogant szerkesztői -, hogy a gyerek őt meg akarta verni. Tévedés. Sokkal többet tett, csak ezt nem tudják vagy nem akarják felfogni, mert akkor még elkeserednének nagyon. Viszont nem szoktunk mi képviselők és egyebek gyerekeivel foglalkozni, nincsen ugyanis ilyen szintén magyar fasisztáktól fakadt apák és fiúk szindrómánk, ha nem szól közbe Bayer Tagkönyv a maga ordenáré módján, aki arról értekezett legutóbb, hogy vajon mit akartak a Fidesz székháznál a „nyomorult gennyládák”.

Ezzel a tüntető diákokra utalt, máshol pedig a „hülye kis pöcs” bájos szókapcsolattal jellemezte őket, ami nem szép dolog, de tőle már megszoktuk. Az volna a minimum, hogy emberszámba vesszük azokat is, akiknek nem tetszik Orbán képe, de ilyen minimumot elvárni ilyen Bayer-féléktől, közmédiásoktól és általában fideszistáktól nem lehet. Viszont a gyermekeinkről van szó. Hadházy gyerekeiről is, és Bayer három utódjáról is, akik nagy valószínűséggel nem mutogatnak és nem tüntetnek, s ha csak le nem köpik az apjukat, akkor élvezik azt a jólétet, amit annak seggnyaló munkássága teremt meg számukra.

Mert ugyanis az van, hogy például Hadházy fia közvetlenül „élvezi” a rendszert, még jobban is, mint kortársai, ugyanis az ő apjáról, annak családjáról, így a gyerekről is ordenáré hazugságokat terjesztett és terjeszt a galeri beleértve Bayert is, míg viszont a Bayer csemetékkel senki nem foglalkozik, mert ennek az oldalnak volt még valamelyes gyerekszobája, annak meg nem. Vagy, ha igen, elfeledkezett róla, ezért vált olyan felnőtté, akiknek, mint a hatalom kiszolgálói és javainak élvezői az elnyomottak teljes joggal bemutatnak. És még az a szerencséjük, ha csak ennyit tesznek meg.

Mindezen túl azonban itt nem apák fiúk, elnyomók és elnyomottak, hanem kultúrák harca is zajlik. Kinek a középső ujja van csupán, kinek meg a gumibot és könnygáz. Illetve a milliárdokkal kitömött és üzemeltetett hazugság és okádás. S ha Bayer hatalomféltő nyelvezetét nézzük, ahhoz képest a kinyújtott középső ujj maga a lányregény, nem kellene tehát hőbörögni miatta. De megteszik, így megerősítik ezt a szimbolikát, mint annak idején a feketék elnyomása elleni tiltakozás gesztusaként kialakult fölemelt öklöt. Az ilyenek aztán kiteljesednek, és hatni kezdenek. Van rá példa, az a kérdés, lesz-e most is. Majd kiderül.